Az Orbán-kormány örül, hogy Trump leállította a civil szervezetek támogatását
A magyar kormány tapsikol örömében, hogy Trump leállította a civil szervezetek támogatását a világban.
Orbán különmegbízottat menesztett Washingtonba, hogy segítsen feltérképezni azokat a jogvédő szervezeteket, amelyek pénzt kaptak a USAID-től – írja a Le Figaro.
Magyarországon már hárommillióan nézték meg a „Dinasztiát”, amely azt meséli el, miként szedték meg magukat hatalom közeli körök, ám a dokumentumfilm egy cseppet sem rendítette meg a Fidesz táborát. Szerintük lejárató kampányról van szó, amelyet Kijev hangolt össze és Amerika finanszíroz.
A filmösszeállítást a Direkt36 készítette, amely kapott pénzt a tengerentúlról, de a Nemzeti Demokrácia alapítványtól, amely kétpárti magánalapítvány, és szövetségi forrásokból működik. A portál főmunkatársát, Panyi Szabolcsot CIA-ügynökként bélyegzik meg, mivel továbbképzésen vett részt az USA-ban. Az persze nem számít, hogy annak idején Orbán Soros jóvoltából járt egy félévet Oxfordban, illetve felfedező utat tett az Egyesült Államokban.
A hatalom-közeli média célba vette mindazokat, akik részesültek az USAID támogatásából, bár az összeg sokszor nem haladta meg a pár ezer, illetve tízezer dollárt. De ők mind a „Soros-hálózat” részei a hivatalos vélemény szerint.
Ugyanakkor az egymást követő Orbán-kormányok igyekeznek kiépíteni a maguk befolyását a világban, a nemzeti-konzervatív ügy védelmében, a vélt külső beavatkozás megakadályozására.
A zászlóshajó, a Mathias Corvinus Collegium brüsszeli lerakatának képviselője, Frank Füredi közölte, hogy trumpista sokkterápiában kell részesíteni az EU-t, mivel a bizottság szégyentelenül közpénzeket térített el. Arra használta őket, hogy mindenféle zavaros civil szervezeteket támogasson, a saját programját nyomja, és elhallgattassa a másként gondolkodókat. Mint emlékezetes, amikor Trump visszatért, Orbán kiadta a jelszót: el kell foglalni Brüsszelt.
(A Le Figaro cikke csak előfizetőknek olvasható.)
A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2025. március 1-i adása itt nézhető meg: