Az államtitkár szerint nem kell minden faluba háziorvos
Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár szerint nem kell minden kistelepülésre saját háziorvos – erről a népjóléti bizottságban tartott meghallgatásán beszélt az RTL Híradó beszámolója szerint.
Az államtitkár a képviselőknek adott válaszában azt fejtegette, hogy „fel kell tenni azt a kérdést, hogy mekkora az a lélekszám, (…) aminél önálló, egész állású háziorvos kell az adott falura.
Takács meg is válaszolta saját kérdését: szerinte 1200 lakos alatt nem szükséges saját háziorvos egy településen. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkára, Keczéri Attila ezzel nem ért egyet, szerinte problémákat okozhat a betegellátás minőségében, ha egy doktor saját körzete mellett egy vagy több másik települést is ellát.
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) januári adatai szerint 956 betöltetlen háziorvosi praxis van az országban. Takács Péter most azt is elmondta, hogy javaslatcsomag készül a háziorvosok helyzetének rendezésére, amely alapján több vizsgálatra lesznek jogosultak, és olyan gyógyszereket is felírhatnak majd, amelyeket korábban csak szakorvosok.
A MOK szombaton a parlament előtt tart tüntetést, demonstrációjuknak sarkalatos pontja a háziorvosok kérdése. Emellett azt is követelik, hogy jövőre a kormány költsön 500 milliárd forinttal többet az egészségügyre. Utóbbival kapcsolatban Takács Péter az RTL-nek elmondta, hogy erre a költségvetési évre 467 milliárd forinttal több áll rendelkezésre a területre – ezt a MOK is a csatornától tudta meg.
A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2024. szeptember 2-i adása itt nézhető meg: