Az Orbán-kormány végre fejet hajtott az Európai Bíróság menekültügyi ítélete előtt

HírKlikk 2024. december 19. 15:45 2024. dec. 19. 15:45

Egy szerdán megjelent határozatban a kormány egyetértését fejezte ki az Európai Bíróság nyáron hozott menekültügyi ítéletében foglalt további intézkedések szükségességével, így Tuzson Bence igazságügyi miniszter és Varga Mihály is feladatot kapott.

Kiemelt feladat megvalósításához szükséges forrás biztosításáról szóló kormányhatározat jelent meg a szerdai Magyar Közlönyben, vette észre az Index. Az unió által kifogásolt magyar migrációs politika részeként most több száz millió forintot különítenek el, hogy megállítsák a napi egymillió eurós pénzbírság gyarapodását.

A kormány Tuzson Bence igazságügyi minisztertől jogi lépések megtételét, Varga Mihály pénzügyminisztertől jelentős többletforrás rendelkezésre bocsátását várja az Európai Bíróság menekültügyi ítélete miatt.

Az Európai Bíróság nyáron állapította meg, hogy Orbán Viktor kormánya kivételesen súlyos jogsértést követett el azzal, hogy az Európai Bizottság jogi lépései ellenére, 2020 óta nem változtatta meg az uniós jogba ütköző menekültügyi szabályozást. Magyarországot 200 millió eurós, vagyis 80 milliárd forintos büntetés, valamint napi 1 millió eurós késedelmi kamat megfizetésére kötelezték, amelyre a kötelezettségszegés folytatása miatt további kényszerítő bírságok, eljárási költségek és késedelmi kamatok is rakódnak.

Forrás: Index


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom