Az ukrán külügyminiszter szerint hazájában nem üldözik a magyarokat

HírKlikk 2023. december 12. 16:19 2023. dec. 12. 16:19

Hamisak az ukrajnai magyar közösség állítólagos „szörnyű üldözéséről” szóló állítások, amelyeket magyar tisztségviselők hangoztatnak – mondta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter Brüsszelben újságírók előtt.

„Először is nem teszünk semmiféle szörnyűséget a kisebbségekkel, mert ők is ukrán állampolgárok, és a származásuktól és etnikumuktól teljesen függetlenül egyenlők minden más állampolgárunkkal. Másodszor: szerveztünk egy utazást a Kijevben akkreditált nagyköveteknek a Kárpátaljára, hogy mindent lássanak a saját szemükkel. Meghívunk mindenkit: keresse fel a területet: a kisebbségek üldözéséről szóló híresztelések hamis hírek” – idézte az Ukrinform a külügyminisztert.

Kuleba megemlítette, hogy Ukrajna éppen elfogadott egy új törvényt a kisebbségi nyelvekről, különösen az oktatásra és a sajtóra vonatkozik, és alkalmas arra, hogy eloszlassa a magyar kormány aggályait, amelyeket a magyar fél évek óta hangsúlyozott. Visszafordítja az oktatási rendszerben bevezetett, vitatott reformokat, és Románia is éppen megerősítette, hogy az új törvény elfogadható számára, mivel megfelel a román kisebbség elvárásainak.

Az ukrán diplomácia vezetője kifejezésre juttatta reményét, hogy a magyar külügyminiszterrel tartandó találkozón a felek majd megtárgyalják Magyarország újabb aggályait.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom