Az Utcajogász önkénteseitől már pedagógusok is kérnek segítséget

Harkai Péter 2022. december 12. 14:30 2022. dec. 12. 14:30

A 2010 óta működő Utcajogász Egyesület nagyrészt önkéntes jogászokkal nyújt ingyenes jogi segítséget a szegénységben élő, főleg hajléktalan vagy rossz, bizonytalan lakhatási körülmények között élő embereknek a lakhatás és a szociális jogok terén. Ahogy minden pénteken, úgy az ünnepek alatt is tartanak „fogadóórát”. A közösség egyik önkéntesét, Grosicsné dr. Nagy Katalint kérdeztük az elmúlt bő évtized tapasztalatairól.

– Infláció, kilakoltatások, előrehozott moratórium, bedőlt egzisztenciák – túl sötét évet zárunk. Mit tapasztalnak-tapasztaltak mindebből azokkal kapcsolatban, akik végső lehetőségként az önök segítségét kérik?

– Az Utcajogász Egyesület 12 éve nyújt ingyenes jogi segítséget a hajléktalan és a lakhatási szegénységben élő embereknek, többek között személyes ügyfélfogadás keretében minden pénteken 3-tól 5-ig. Ekkor két önkéntes utcajogász és egy hajléktalanságban érintett segítő várja a problémákkal érkezőket. Lakhatási, szociális ügyekben, végrehajtással kapcsolatos kérdésekben tudunk érdemi segítséget nyújtani. Ez a tevékenységünk olyannyira folyamatos, hogy ha a péntek akár szentestére vagy szilveszter napjára esik, akkor is kint vagyunk a Blaha Lujza téren, bár az átépítés alatt a Rákóczi tér volt az „irodánk”. 

– Az utóbbi helyszínen gondolom, nehéz helyzetet teremthetett egy-egy esős időszak, míg a Blahán legalább lemehettek az aluljáróba. A közeli Auróra utcai közösségi térben működik a hasonló profilú A Város Mindenkié csoport, nem próbáltak velük összekapcsolódni?

– Az utcán adunk segítséget, ami közvetlenebb és könnyebben elérhető azok számára, akiknek bármilyen okból nehézséget okozna egy hivatalos helyre, épületbe bemenni. Hiszen a hivatali ügyintézéshez fel kellene készülni, megfelelően felöltözni, iratokat összerendezni, s mindez belső feszültséget teremthet pont azokban – főleg a hajléktalan emberekben –, akiknek segíteni próbálunk. Az utcán, egy kisasztal mellé, egy kempingszékre bárki leülhet és elmondhatja a problémáját. Az AVM-mel természetesen együttműködünk, ráadásul nagyjából egy időben tartunk ügyfélfogadást. Ők az Aurórában várják a hozzájuk fordulókat 4-től 6-ig. Ha olyan ügyfél érkezik hozzánk, akinek az ügyében tényleges jogi segítséget nem tudunk nyújtani, mert az már annyira előrehaladott, hogy csak az érdekérvényesítés vagy a nyomásgyakorlás segíthet, akkor őt az AVM-hez irányítjuk. Így vannak olyan ügyfeleink, akiknek a problémáit közösen próbáljuk meg rendezni.

– A tevékenységük olyannyira hatékony és sikeres tud lenni, hogy nemrég pert is nyertek egy koldulás miatt eljárás alá vont személy érdekét védve, miután az Utcajogász Egyesület bírósághoz fordult annak a halláskárosodott férfinak az ügyében, akit a VI. kerületi Rendőrkapitányság az Eucharisztikus Világkongresszus idején koldulás miatt 50 000 forintra bírságolt 2021 szeptemberében. Bár a bíróság a pénzbírságot figyelmeztetésre enyhítette, az Utcajogász alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, hogy kimondják, a másokat nem zavaró koldulás büntetése alkotmányellenes. Ezt sikerült is elérniük. Ezt is az utcáról „betért” érintett kérte önöktől?

– Nem, ebben az esetben nem a megbírságolt hajléktalan személy kért tőlünk közvetlenül segítséget, hanem egy jóérzésű kerületi lakos hívta fel a figyelmünket az ügyre, e-mailben kérve segítséget a hajléktalan férfi számára.  

– Ön milyen ügyekkel találkozik mostanában, megfigyelhető-e egy olyan új, szociális spirál, tendencia, ami eddig kevéssé volt jellemző? Egyáltalán – szaporodnak-e az ügyfelek vagy ellenkezőleg, némi konszolidáció érzékelhető?

– Az volt a tapasztalatunk, hogy az egészségügyi, a háborús veszélyhelyzet, a kilakoltatási moratórium némileg „elaltatta” az ügyfelek figyelmét, akik kis lélegzethez jutottak, hiszen nem lehetett végrehajtási eljárásban kilakoltatást foganatosítani, vagyis néhány kivételtől eltekintve, nem lehetett senkit kilakoltatni. A kilakoltatási és árverési moratórium június 15-i megszűnése előtt, május végén azzal a céllal rendeztünk egy Utcajogász-maratont, hogy az ügyfeleket időben értesíteni tudjuk arról, mi várhat rájuk a hosszabb csend után. Tudatosítani akartuk, hogy a végrehajtások és az árverések folytatódni fognak. Már akkor is az volt a véleményünk, hogy a kilakoltatási dömpingnek csak az szabhat gátat, hogy a végrehajtóknak véges a kapacitásuk. 

– Ez elég lehangoló, főleg a végrehajtói felső vezetésben kirobbant korrupciós botrányok ismeretében.

– Márpedig tényleg csak azon múlt vagy múlik az ütem, hogy az adott végrehajtó iroda milyen tempóban tudja az ügyeket bonyolítani. Ezért szerveztünk egy déltől este nyolcig tartó „maratoni” utcai ügyfélfogadást és igyekeztünk felhívni a hozzánk fordulók figyelmét arra, hogy újra beindulnak a kilakoltatások és árverések, tanácsokat adtunk, mire érdemes figyelniük ezzel kapcsolatban. Ügyfeleink jellemzően adósságfelhalmozódás miatt felmondott önkormányzati vagy piaci bérleti szerződésekkel, lakáskiürítési perekkel, kilakoltatásokkal fordulnak hozzánk. Az ügyfélfogadások vagy a telefonos, e-mailes jogi tanácsadás alapján elmondható, hogy sokan még mindig nem tudják, ha a közjegyző fizetési meghagyást bocsát ki a tartozások miatt, az akkor is jogerőre emelkedik és végrehajthatóvá válik, ha az ügyfél nem bontja fel a borítékot. Vagyis a tartozás miatt adott esetben el is árverezhetik az ingatlanját. 

– Bár akik már önökhöz fordulnak, feltehetően kis számban birtokolnak terhelhető ingatlant.

– Ez valóban így van. A hozzánk fordulók egy jó része soha nem is rendelkezett saját ingatlannal, azt az önkormányzattól, vagy magánszemélytől bérelték. Ha pedig van saját tulajdonú ingatlanuk, az hitelek miatt jelzáloggal terhelt, vagy már végrehajtási eljárás alá került. A lakhatással összefüggő és végrehajtási ügyeken túl, szociális kérdésekkel is foglalkozunk. A szociális ellátásokhoz való hozzájutás, vagy épp annak jogtalan megvonása miatt is felkeresnek bennünket az emberek. Ilyen ügyekben szintén igyekszünk segíteni a hozzánk fordulóknak. Bár az Utcajogász küldetése a megalakulásakor az volt, hogy a hajléktalanoknak nyújtson ingyenes jogi segítséget, az idő előrehaladtával egyre inkább azt tapasztaltuk, hogy szép számban jönnek olyan emberek is, akik lakhatási szegénységben érintettek.

– Ezen manapság mit értünk pontosan? 

– Az érintetteknek még éppen van hol lakniuk, de a bevételük nagyon nagy része a lakhatási körülményeik megteremtésére megy el, vagy már a fejük felett lebeg a lakásvesztés veszélye. Ez pedig ma már sajnos a középréteget is egyre gyakrabban érinti, ha még egyáltalán beszélhetünk a 12 évvel ezelőtti középosztályról ma Magyarországon. Volt már tűzoltó, egészségügyben dolgozó és pedagógus ügyfelünk is.

– Ezért pedig sajnos nem azok szégyellik magukat, akik ezt a helyzetet megteremtették. Mi a tapasztalat, sűrűsödik az ügyfélforgalmuk? Egyáltalán, hány esetet tudnak egy-egy „ügyfélfogadáson” érdemben kezelni az utcai kempingasztal mellett? 

– Egy-egy pénteki ügyfélfogadás alkalmával nagyjából nyolc-tíz ügyféllel foglalkozik két önkéntes utcajogász. A kimutatásaink szerint egy év alatt 2000 körüli üggyel foglalkozunk, adunk jogi tanácsot, írunk beadványt, vállalunk perképviseletet. A járvány alatti és utáni időszakban főleg a munkahely- és lakásvesztések jelentek meg nagyobb számban. Az ügyek számában nagyjából harminc százaléknyi a növekedés, amit a kilakoltatási moratórium megszűnése után tapasztalunk. 

– Ez igen jelentős számnak tűnik.

– Az, sajnos. Egy-egy pénteki ügyfélfogadáson ráadásul tíz körüli a vállalható ügyek száma, a két órába több nem is férne bele. Természetesen, ha letelik a vállalt két óra, de valaki már várakozik egy ideje, akkor őt is meghallgatjuk. Mint említettem, ketten vagyunk egy-egy alkalommal, de mindig van egy segítőnk is, hajléktalanságban érintett személy. Ő fogadja és osztja be a várakozókat, valamint praktikus tanácsokkal tudja segíteni az ügyfeleinket ételosztásokról, szállásokról. 

– Milyen visszajelzéseket kapnak – ha kapnak egyáltalán – az ügyfelektől, vagy az a jó, ha nem térnek vissza, ami jelzi, hogy sikerült megoldani a gondjaikat? Követik-e az ügyfelek útját?

– Van, hogy perképviseletet is vállalni tudunk, ilyen esetekben egyértelműen követhető egy-egy ügy sorsa és kimenetele. Hasonló az eset azokkal, akiknek beadványokat segítünk megfogalmazni, itt is automatikus a visszajelzés. Ezzel együtt azt hiszem, magától értetődő, hogy sokan eljönnek, konzultálunk, megköszönik és többet nem hallunk felőlük. Viszont az is sikerként értékelhető, ha látjuk a tekintetükben azt a reményt, amibe a tanácsaink nyomán még kapaszkodhatnak, sőt, van, hogy egyszerűen az is megnyugvást ad, hogy egyáltalán valaki meghallgatta a problémájukat.

– Fájdalmasan aktuális, hogy durva és embertelen változtatást hajtott végre a kormány a szociális törvény módosításával. Ennek nyomán felkészültek-e arra, hogy vélhetően megsokszorozódnak a rászoruló ügyfelek? 

– Természetesen, bár ennek a törvénymódosításnak a hatása nyilván nem azonnal, nem a jövő héten jelentkezik. Az viszont már szinte előre borítékolható, hogy még inkább megnövekszik majd az ügyfeleink száma, de mi felkészülünk a fogadásukra.

 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom