Bakondi György szerint a kitoloncolások nem nagyon sikerülnek
Az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynökségének (Frontex) adatai szerint tavaly kilencezer illegális bevándorló vesztette életét a határokon, többségük a tengerbe fulladt – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 Ma délután című műsorában hétfőn.
Ez is mutatja az embercsempészek felelőtlenségét: sok pénzt kérnek, hogy útnak indítsanak embereket, akik arra alkalmatlan eszközökön próbálnak a tengereken átkelni szörnyű körülmények között – tette hozzá Bakondi György.
Arra reagálva, hogy a Földközi-tenger térségében mintegy 48 százalékkal nőtt a migrációs nyomás az év első két hónapjában, szintén a Frontex adatai szerint, azt mondta: számos ország van, ahol a kibocsátás jelentős növekedést mutat, és még nem látszik, hogy a Szíriában kitört összecsapásoknak milyen, migrációra kiható következményeik lesznek.
Bakondi György a magyar helyzetről közölte: 673 határsértőt fogtak el az előző esztendő ezen időszakában, míg az idén már 3760-at; ez azt jelzi, hogy változás történt a balkáni migrációs útvonalon, a prognózisok pedig további növekedést jeleznek.
Kérdésre válaszolva, a főtanácsadó kitért arra is, hogy Lengyelország felmondta a megállapodást a gyalogsági aknák tilalmáról, „ebből arra lehet következtetni, hogy Lengyelország és más államok, akár a határon is tervezhetik aknák telepítését".
Véleménye szerint ez része az Európában tapasztalható „háborús pszichózisnak", de azt jelenti, hogy az érkező illegális bevándorlókat veszélynek tehetik ki.
Azzal kapcsolatban, hogy Dél-Európában dzsihadistákat fognak el a hatóságok, úgy fogalmazott: nehéz lenne azt mondani, hogy nincs terrorfenyegetettség, a média is nyilvánosságra hoz gázolásos, késes merényleteket.
Bakondi György szavai szerint ez azt jelzi, hogy igazak voltak a 2015-től kiadott magyar prognózisok, miszerint az illegális bevándorlás és a terrorizmus a belső rend és a közbiztonság súlyos romlásához vezet.
Egyre több ország látja ezt be, ahogy azt is, hogy a magyar erőfeszítések az európai polgárok biztonságát is szolgálták – tette hozzá.
Az Európai Unió olyan visszaküldési rendszert dolgozna ki, ami szerint ha valakit egy tagállamból kiutasítottak, akkor az egész Európai Uniót el kell hagynia. Bakondi György úgy vélekedett, ezzel az a probléma, hogy a „kitoloncolások nem nagyon sikerülnek".
A főtanácsadó szerint az Európai Parlament tevékenysége ellentétes az európai polgárok akaratával, és ez látszik is például az osztrák vagy a német választások eredményén.
A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2024. szeptember 9-i adása itt nézhető meg: