Bari Judit: ha a szegényeket kihagyjuk, nem találunk megoldást

– A környezeti igazságosság mozgalomnak egyik sarkalatos része a vízjogok, ami összefügg a lakhatással, egészséggel, és úgy általában az életminőségünkkel. A környezeti igazságosság új fogalomként került a köztudatba?

– A környezeti igazságosság egy nagyon régóta feszegetett téma, de főleg civilek foglalkoznak vele. A klímaválsággal kapcsolatban most ért el ide a Minority Rights Group (MRG) is, ezért Európában és nálunk is hangsúlyosabbá vált. Úgy tűnik azonban, még nagyon az elején jár az MRG az európai helyzettel kapcsolatban, mert eddig a környezeti esélyegyenlőtlenségről vagy a környezeti válságokról gyakorlatilag az őslakosság jutott eszükbe, akár Ázsiáról, Afrikáról, vagy Dél-Amerikáról volt szó. 

– Európára és benne Magyarországra is jellemző a környezeti esélyegyenlőtlenség?

– Ez a környezeti igazságosság mozgalom Észak-Amerikából indult, de rendkívül fontos, hogy mi, európaiak is felhívjuk a figyelmet arra, hogy a marginalizált közösségekre, köztük a romákra jellemző, olyan helyeken élnek, dolgoznak, amelyek jobban kitettek a szennyezésnek, természeti katasztrófáknak, és a klímaválságnak a következményeit is fokozottabban elszenvedik, mint az átlag lakosság. Ezeket frontline közösségnek nevezik, és bizony a romák közössége pont ilyen. Ám nagyon nehéz ezt bevinni a köztudatba, mert valamiért – nemzetközileg akadémiai szinten – elindult egy olyan vélemény, amely szerint veszélyes az emberi jogi szempontokat beemelni a klímaválság kezelésébe. De ez hiba. 

– Miért? 

– Az MRG Magyarországon is tartott kerekasztal-beszélgetésén a vízjogokat helyezték a középpontba. Ide tartozik az ivóvízhez való hozzáférés mellett a teljes ökoszisztémával kapcsolatban a vízháztartás, beszélünk a természeti környezetről, és arról, hogy mire és hogyan használjuk a vizet. Nagyon nehéz megértetni a döntéshozókkal, hogy a víz az nem csak egy gazdasági eszköz, mert ők főként gazdasági elemként gondolnak rá. Nem a direktívák meg a vízkezelés folytán, hanem a döntéshozatal szintjén. Ezért rendkívül fontos elmondani azt, hogy egy kisebbségi, egy hátrányos helyzetű, vagy marginalizált közösség hányféleképpen találkozik vízzel. Ugyanis a vízhez, mint ivóvízhez, fürdővízhez, mosóvízhez, főzéshez szükséges vízhez egyáltalán nincs mindenkinek egyformán hozzáférése. Magyarországon, de akár az Európa-szerte létező roma telepeken nagyon ritkán találunk vezetékes vizet. Gyakorlatilag közkifolyókhoz járnak, amiket gyakran a legnagyobb hőségben zárnak el az önkormányzatok, és télen ezek gyakran elfagyhatnak. Senki nem gondol bele abba, vagy legalábbis ritkán, hogy napi szinten hány kilométert és hány kilónyi vizet cipelnek haza ezek az emberek ahhoz, hogy ivóvízhez, fürdővízhez, főzéshez vízhez jussanak.

– Nemcsak a tiszta vízhez jutás okozhat gondot…

– A másik vetülete a víznek a csatornázás, a szennyvízelvezetés. Azt nem is kell mondanom, a roma telepek előtt gyakran megáll a csatornázás, ahogyan nem érhető el egyéb infrastruktúra sem. A víz ugye nemcsak életet hoz, hanem egészségügyi kockázatot is jelent. Nagyon sokszor felütik a fejüket ezeken a telepeken hepatitisz fertőzések, meg hasonló, nem vízzel hozott betegségek. Nem beszélve mondjuk a pottyantós vécék bűzéről, úgy, hogy ráadásul ezek a házak közel vannak egymáshoz. 

– Mi történik akkor, ha egy terület kimarad a csatornázásból?

– A magyarországi jogszabályok szerint, ha a településen van csatornázás, és valaki nem csatlakozik rá, akkor fizetnie kell úgynevezett talajterhelési díjat. Ami sokszor ezeknek a nagyon alacsony jövedelmű családoknak extra drága tétel, nem beszélve arról a számukra horror összegről, ami a csatornára kötést jelentené. Viszont az önkormányzatok sokszor arra is használják a talajterhelési díjtartozásokat, hogy elutasítsanak más, az önkormányzat által nyújtandó támogatásokhoz való hozzájutást, mondván utóbbinak az a feltétele, ne legyen tartozása a családnak. Ráadásul sokszor levonják ezt a tartozást az alig létező bevételükből. 

– Tehát gondot jelent a tiszta vízhez jutás, és a szennyezett, használt víz „elszállítása” is. Van más olyan kapcsolódás is a vízhez, amire szintén szükséges felhívni a figyelmet?

– A roma családok lakóházai általában a legkevésbé értékes területei az adott településnek, ami gyakran szeméttelep közelében, volt ipari területek, például bánya vagy folyó mellett vannak. Nem mindegy az sem, hogy a folyóvizek mentén, ártér vagy magas talajvizes területeken áll-e a házunk. A folyó-szabályozatlanság, vagy éppen a túlszabályozás miatt nagyon sok környezeti probléma adódik, amit többnyire azok szenvednek el, akik ilyen helyeken élnek, és az árvíz is fokozottabban sújtja őket. Az elmúlt pár évtizedben lezajlott árvizeknél láttuk, hogy főleg romák lakta területeket érintett, ha pedig nem csak őket, akkor a kárelhárítás, rehabilitáció vagy a helyreállítás során szenvedtek hátrányt, mert többnyire nem kapták meg ezeket a segítségeket. Ilyen volt Boldva is pár évvel ezelőtt. 

Az árvizek mellett a kevésbé látványos, víz okozta katasztrófák is rendszeresek lehetnek, ilyenek a belvizek például. Az mindenképpen elmondható, hogy ebből is adódik számos egészségi kockázat – például az asztma –, a penész is megjelenik ezekben a házakban. Sokszor ezek az emberek nem is tudják, hogy van kapcsolódás a között, hogy ott rendszeresen belvíz van, ami miatt magasabb a talajvíz, mint máshol, és akár hónapokig úgy áll a házuk vízben, ami azért van, mert közel vannak egy folyóhoz. Csak azt látja, hogy penészes a háza, de nem tudja, hogy mitől. 

– Ott, ahol nincs víz, nem jelenthet megoldást egy fúrt kút? 

– Félmegoldást jelentene egy fúrt kút. Az jó, hogy most nem kell engedélyeztetni. De ez járhat azzal is, hogy utána esetleg nem vizsgálják be a vizet. Ráadásul szakember kell hozzá, ami sok pénzbe kerül, és nem is biztos, hogy azokon a területeken, ahol romák élnek, találnak ivásra is alkalmas vizet. Bányaterületeken, vasút mentén, szeméttelep környékén lehet szennyezett a talaj, ráadásul azokat a kutakat karban kell tartani, vigyázni kell, hogy ne kerüljön bele szennyező anyag. Nem vagyok benne biztos, hogy felkészítés nélkül tudnák használni a fúrt kutakat. A történet másik része pedig az, hogy mindenki egyformán vágyik komfortosabb életre. Nem biztos, hogy a fúrt kút sokkal közelebb viszi őket a megoldáshoz, mint mondjuk egy közkifolyó. Az is rendelkezésre áll, csak nagyon sokat kell cipelni, és érte menni. Tehát ez a komfortfokozatukat nem növeli és jár némi higiéniai kockázattal is. 

– Említette az árvizeknél Boldvát példának, de tud olyan esetről, ami nemrégiben mutatott rá a környezeti esélyegyenlőtlenségre?

– Hogyha általánosan beszélünk a környezeti egyenlőtlenségekről, akkor arra időben nagyon közeli példa a recski eset, ahol a bányából sárfolyó, iszaplavina öntött el házakat. Ez a környezeti egyenlőtlenség szempontjából rendkívül sokrétű és elmondható, hogy környezeti rasszizmusnak is tekinthető ügy. Gyakorlatilag nemcsak arról van szó, hogy az idei esőzések és előző évi szárazság miatt omlásveszélyessé vált a bánya alatti terület. Maga a bánya is hozzájárult a katasztrófához, még ha nem is beszélnek erről egyértelműen az érintett körök. Ráadásul nemzetközi trend, hogy a befektetések nyomán veszélyeztetettek érdekei fölé helyezik például egy bányánál, hogy az azért kell, mert munkahely, viszont ezekkel az emberekkel azt is megtehetik, hogy nem kínálnak cserébe alternatív lakhatási lehetőséget. Így megint eljutottunk a környezeti egyenlőtlenségeknél a lakhatási körülményekhez, illetve a tulajdonviszonyokhoz. Ki dönt és kikkel arról, hogy mi történik a lakóhelyünkön és milyen környezeti és egészségi kockázatot telepítenek a hátsó udvarunkba?

– Nagyon úgy tűnik, hogy ott, ahol van pénz, nincs környezeti egyenlőtlenség…

– Ez sok tényezőtől függ. Környezeti egyenlőtlenség témában fontos arról beszélni, hogy mi van azokkal a közösségekkel, amelyek kevesebb lehetőségű helyen élnek. Alacsony jövedelműek, és olyan környezetben élnek, ahol nincsenek munkahelyek, nincsenek rendes utak, és így tovább. Hogyan biztosítjuk ezeknek a közösségeknek a fenntarthatóság elvei mentén azt, hogy gyakorlatilag ők is versenyképesek legyenek, hogy részesedjenek és részt vegyenek az alkalmazkodási folyamatban, a zöld átmenetben. Ahhoz, hogy kezeljék a klímaválság hatásait, olyan dolgokat kell csinálni, amik főként ezeket a hátrányos helyzetű családokat, közösségeket fogják még inkább hátrányba hozni. Gondoljunk bele, hogy a klímaváltozás környezeti hatásainak csökkentésére az egyik eszköz például a húsipar visszaszorítása. Miközben tudjuk, hogy az az ipar sok alacsony képzettségű embert felszippant, és a romák elég sokan dolgoznak a húsiparban, ahol biztos, hogy leépítések lesznek. Vagy ott a napelem, vagy más, a fosszilis helyett a megújuló energiákhoz való hozzáférés, de az élelmiszer drágulása is várható következmény. Azonban egy ilyen jövedelmű közösségben biztos, hogy ez esélytelen, de legalábbis erősen nehezített feladat. Rengeteg olyan dolog van, ami arról szól, hogy egyik kezünkkel megoldást nyújtunk, és közben nem gondolunk arra, hogy akár a fenntartható fejlődésbe hogyan fognak tudni ezek a közösségek bekapcsolódni, ha gyakorlatilag maguk a megoldásra szánt eszközök nem segítik, hanem jobban sújtják őket.

Ráadásul szerintem önmagában egy ellentmondás a fenntartható fejlődés, mert a fenntarthatóság nem a végtelen növekedést jelenti, hanem a valamivel való megelégedettséget, és annak szinten tartását. Ami viszont biztos, hogy nem fogunk tudni működő megoldást találni a szegények kihagyásával.