⁠Bármit is állít Nagy Márton, az infláció az év végére magasabb lesz, mint nyáron

„Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt az infláció, hiszen tavalyhoz képest a hetedére rogyott össze” – állította Nagy Márton a napokban, a márciusi inflációs adatot kommentálva. A nemzetgazdasági miniszter nem először – és borítékolhatóan nem is utoljára – mondott ilyen „szép nagyokat” a magyar inflációról.

Ezzel szemben a Magyar Nemzeti Bank most azzal számol – ahogy Kuti Zsolt, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezető közgazdásza a Portfoliónak adott interjújában leszögezte – a mostani 3,7 százalékról lesz egy kis emelkedés. „Áprilisban még a 2-4 százalékos inflációs toleranciasávban maradhat a ráta, de májustól 4 százalék fölé emelkedik, és év végéig nagyjából 4-5 százalék között mozog” – fejtegette.

Ugyanakkor a hazai inflációra (is) kedvezőtlenül ható fejlemények látszanak. Éleződött a háborús veszély a Közel-Keleten, aminek nyomán – nem kell nagy tudósnak és szakértőnek lenni – nőnek, és akár az egekbe is szökhetnek a világpiaci kőolajárak. Ez megdobja a hazai üzemanyagok árát, ami persze tovagyűrűzik a gazdaság egészébe, nem utolsósorban a szolgáltatásokba, azaz erős inflációs nyomás alakul ki emiatt. Plusz nyomást jelenthet a reálbérek emelkedése is. És akkor még nem szóltunk a júniusi választásokról, az azelőtt megszokott kormányzati osztogatásról. 

Ilyen körülmények között vajon mi várható? Egyáltalán, ki látja jobban a helyzetet, a miniszter vagy az MNB?  Bod Péter Ákost kérdeztük.

„A miniszter megszólalása nehezen érthető, mert közgazdászként nagyon jól tudja, hogy az inflációs folyamatok egyáltalán nem egyenletesen alakulnak, különösen, ha a mögöttünk hagyott évhez mérik az áremelkedési ütemet” – vágott a dolgok közepébe a korábbi jegybankelnök, aki szerint most pontosan erről van szó: Nagy Márton büszkén bemondja, hogy a tavaszi árszint csak 3-4 százalékkal magasabb, mint a tavaly ilyenkori, ami azonban brutálisan magasra szökött. Így azután hiába igaz az idei első negyedévre tett megállapítása, de ebből nem az következik, hogy az infláció meg van taposva, vége van, a földön fetreng – szögezte le a közgazdász professzor. Persze szépek a visszamenő alapon mondott számok, de a polgárt a boltban nem nagyon izgatja, hogy mennyi volt tavaly márciusban a tejföl – jegyezte meg némi iróniával. A polgár azt kérdezi, hogy az előző hónaphoz képest mekkora a drágulása az adott terméknek.

Forrás: KSH

Bod szerint ráadásul az infláció formát váltott. Másfél éve valóban a meghökkentően nagy élelmiszerár-növekedés (ennek voltak klimatikus okai is), továbbá a hirtelen felugró energiaárszint (aminek sok oka volt, alapvetően azonban politikai, geopolitikai, s részben technikai oka is) hajtotta felfelé a mutatót. De az infláció nem egy-két termékcsoport árváltozása, hanem az árszint, és ez az árszint emelkedik, nem csak nálunk – mutatott rá. Mint megjegyezte: némi kellemetlen meglepetést okozott, hogy az amerikai infláció is beragadni látszik (egy, a számunkra persze nem ijesztő szinten), ami azt jelenti, hogy ingatag termékeken túli termékkörökben – a szolgáltatásoknál például – kúsznak felfelé az árak. Megállapítható tehát, hogy az infláció a világban sem hunyt ki, és ezért „egy magyar politikusnak szerényebben kellene szólni erről, miután a magyar gazdaság hosszú ideje az európai inflációs rangsor alsó felében tanyázik”.

Magyarországon nem volt csekély az árnövekedés, csak az előző hónaphoz képest 0,8 százalékkal nőtt az árszint. Ez ugyan még egy százalék sincs, de – hívta fel a figyelmet Bod Péter Ákos – ez csak egy hónap drágulása, az év pedig 12 hónapból áll. S bár reméljük, hogy lesznek kevésbé árdrágítós hónapok, s lehet arra számítani, hogy a jó termés miatt esetleg az élelmiszerárak nagyon kedvezően alakulnak, továbbá lehet reménykedni – de számítani nem – arra, hogy az energiaárak a világpiacon nem drágulnak, de aki kinyitja az újságot, az látja, hogy pont az energia szempontjából kritikus térségben éppen háborús feszültség van. Ez pedig mindenhol megjelenhet. És ez befolyásolja az emberek várakozásait is. A magyar ügy azért is sajátos szerinte, mert az MNB teljes joggal mondja, hogy óvatosan a visszatekintésnél, hiszen ami most segít, az az, hogy 2023 január-február-márciusban volt a legbrutálisabb az infláció, s ahhoz képest az idén az első három hónapban tényleg csak kicsivel drágult az élet. Ugyanakkor  az év második felében már más lesz a bázis, s mások lesznek az adatok is.

Forrás: KSH

Az utca emberét pedig nem az érdekli, hogy mi volt egy éve, őt a drágulás mértéke érdekli. S ha azt látja, hogy nő a banki, vagy éppen a telefonköltség, hogy drágul az autópályamatrica, ha többet kell fizetni a mesterembereknek, ha drágább lett a múzeumi belépőjegy ára stb., akkor bizony azt érzékeli, hogy kúsznak-másznak felfelé az árak. „Azért is érthetetlen Nagy Márton bejelentése, hiszen az infláció továbbra is velünk van, ugyan nem vágtat, de kúszik felfelé, ami pedig nem azt jelenti, hogy nem létezik” – szögezte le Bod Péter Ákos.  

De a fent sorolt technikai okok mellett vannak más okai is a fenti várakozásnak, derül ki a mondandójából. Az egyik az, hogy 2024. választási év, „s kénytelenek voltunk az elmúlt években megtanulni, hogy nálunk nincs gazdaságpolitika, ezzel szemben politika van a gazdaságban”. Ezt végletes formában mutatta meg a 2022-es év: a kormány 2021 végén rengeteg pénzt zúdított a gazdaságba, ami az Európa-rekordot hozó magyar infláció egyik kiváltó oka volt, s amit óhatatlanul böjt, azaz recesszió követett, aminek a végén jött az inflációcsökkenés. Viszont a költségvetés ismét kipukkadt az év elején, s a nagy kérdés az: mikor és hogyan fogják azt stabilizálni. Ekkora hiányt nem görgethet az ország, nem tudja azt finanszírozni, egy idő múlva óriási gondok jöhetnek, s előbb vagy utóbb dönteni kell – fejtegette. Emlékeztetett arra, hogy a kiadási oldalhoz már hozzányúltak, a GDP fél százalékát kivető korrekciót hajtottak végre. Erős a vélekedés azonban, hogy ez nem lesz elegendő, az viszont a bevételi oldalt is érinteni fogja: vagy közvetlenül adókban vesz el az állam (egy szűkebb körben a katások például megtapasztalhatták, hogy milyen gyorsan meglép egy ilyet a kormány), de ami még valószínűbb, hogy – miképpen szokták – rápakolnak a gazdasági szereplőkre további plusz terheket – mondta, megjegyezve, hogy erre azért ötleteket nem akar adni. Ám ezeknek a hatása tovagyűrűzik a szolgáltatási árakba, tarifákba. „Mindez azt jelenti, hogy nem csak technikai okokból, hanem a várható gazdaságpolitikai ’izgalmak’ miatt is visszakunkorodik az infláció az év második felében” – prognosztizálta a korábbi jegybankelnök. Hogy világos legyen a mondandója, leszögezte: „Nem kell majd meglepődni azon, amikor a nyár közepétől csúnyább inflációs adatok jelennek meg, de azon sem, hogy decemberben magasabb havi ütem lesz, mint júniusban – velem ezt nem a pesszimizmus mondatja, hanem a józan kalkuláció”.

Ráadásul vannak további kockázati tényezők is – derült ki abból, amit mondott. Mégpedig az, hogy optimista feltételezés, hogy nem gyengül nagyot a forint. De, amikor a világban válság van, akkor a forint kétszeresen szenvedi azt el – ezt tanultuk meg az elmúlt években. „A forint törékeny, instabil kis valuta, s úgy viselkedik, mint egy kis ladik: ha a tóba belecsobban egy kő, az ugyan megmozgatja a nagy hajót, de a kicsit már feldobja a levegőbe. Most hullanak a kövek – reméljük, hogy nem meteorok –, de nem is sima vízről, fodros kis tavacskáról beszélünk” – mutatott rá. Nem véletlen – tette hozzá –, hogy a jegybank vezető közgazdásza óvatosságra figyelmeztetett, arra, hogy ne tessék rángatni a gazdaságot, tessék tudomásul venni, hogy kockázatok tömegével kell kalkulálni.