Győzelmi bejelentést tett a nemzetgazdasági miniszer: az infláció összeomlott és lent is maradt

HírKlikk 2024. április 11. 10:50 2024. ápr. 11. 10:50

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2024 márciusában tovább olvadt az infláció mértéke, a januári 3,8 százalékot, majd a februári 3,7 százalékot követően, 3,6 százalékos szintre csökkent az infláció üteme az előző év azonos hónapjához képest – hívta fel a figyelmet a legfrissebb adatokat értékelve csütörtökön Nagy Márton nemzetgazdasági miniszer.

Közleményében kiemelte: a kormány hatékony intézkedéseinek köszönhetően, tehát amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt az infláció, hiszen tavalyhoz képest az a hetedére rogyott össze. Az áremelkedés előző hónaphoz viszonyított alakulása gyakorlatilag az év eleje óta stagnál, a januári és februári 0,7 százalékos mértéket követően márciusban 0,8 százalékot tett ki.

Az infláció további csökkenésében a bázishatások mellett az is szerepet játszott, hogy a termelői árak zuhanásának következtében az elmúlt évekhez képest jóval enyhébbek voltak az év eleji átárazások.

A háztartási energia ára éves alapon 3,1 százalékkal csökkent, ezen belül a vezetékes gázért 6,9 százalékkal, az elektromos energiáért 3,2 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. A tartós fogyasztási cikkek átlagosan 1,8 százalékkal kerültek kevesebbe, a használt személygépkocsik ára is jelentős, 9,3 százalékos mérséklődést mutatott – idézte fel a miniszter.

Az élelmiszerek márciusban az előző évhez képest mindössze 0,7 százalékkal drágultak, ami jelentős javulás a februárban látott 2,2 százalékos szinthez képest. Ráadásul a házon kívüli étkezés kiszűrésével az élelmiszerárak 1,7 százalékos csökkenését lehetett megfigyelni márciusban. Jelentős mértékben csökkent az olyan alapvető élelmiszerek ára, mint a tej, a tojás, a sajt, a kenyér vagy a liszt.

Nagy Márton az adatok kapcsán kiemelte: az infláció folyamatos mérséklődésének köszönhetően, tavaly szeptember óta ismét nőnek a reálbérek. Ennek következtében megkezdődött a fogyasztói bizalom helyreállása, amely az óvatossági motívum fokozatos oldódása mellett azt eredményezi, hogy a fogyasztás, azaz a kiskereskedelmi forgalom is egyre inkább visszarendeződik. Mindez segíti a belgazdasági termelés növekedését. A kormány célja, hogy az infláció sikeres visszaszorítását követően, 2024-ben újraindítsa, majd jövőre tovább emelje a gazdasági növekedést – hangsúlyozta a miniszter.

Ezt a hitelezés helyreállása, a beruházási aktivitás növekedése, az exportteljesítmény fenntartása és a munkaerőpiaci aktivitás további növelése mellett, tehát a bővülő fogyasztás is jelentős mértékben támogatni fogja – szögezte le Nagy Márton.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom