„Bársonyos forradalom vagy kemény elszámoltatás?” – Sulyok Tamás és a jogállam jövője Pankotai Lili műsorában

Rendszerváltás vagy egyszerű kormányváltás?

Az adás apropóját az adta, hogy Magyar Péter hónapok óta nyíltan beszél arról: az Orbán-rendszer „kijelölt bábjainak” távozniuk kell a hatalomból. Ebben a folyamatban különösen kiemelt szerepet kapott Sulyok Tamás köztársasági elnök, akinek Magyar Péter ultimátumot szabott a lemondásra. A határidő lejártának napján az államfő videóüzenetben közölte: nem kíván távozni hivatalából.

Horn Gábor szerint a jelenlegi helyzet alapvető félreértése, ha valaki egyszerű kormányváltásként tekint az elmúlt időszak politikai fordulatára. Úgy vélte, „ha kormányváltás lett volna, nem lenne oka” Sulyok eltávolításának, csakhogy szerinte Magyarországon valójában rendszerváltás zajlik. Érvelése szerint maga Orbán Viktor nevezte 2010 után „fülkeforradalomnak” azt a politikai átalakulást, amely végül egy illiberális állam kiépítéséhez vezetett, ezért most ennek visszabontása történik.

Horn úgy fogalmazott: az elmúlt másfél évtizedben létrejött rendszer „egy ócska autokrácia, ráadásul egy tolvajállam, maffiaállam”, amelynek lebontása legalább akkora történelmi feladat, mint az 1989–90-es rendszerváltás volt. Szerinte ebből következik, hogy azoknak a politikai kinevezetteknek is távozniuk kell, akik kiszolgálták az előző rendszert. Sulyok Tamás esetében ezt különösen indokoltnak tartja, hiszen alkotmánybíróként, az Alkotmánybíróság elnökeként és később köztársasági elnökként is a rendszer támasza volt.

A Republikon kuratóriumi elnöke ugyanakkor hangsúlyozta: nem mindegy, hogyan történik mindez. „Én is várom a módot, nem mindegy, hogyan” – fogalmazott, utalva arra, hogy jelenleg még nem ismert, pontosan milyen jogi mechanizmusokkal próbálhatják eltávolítani az államfőt. Horn számára legalább ennyire fontos kérdés az is, ki érkezhet Sulyok helyére. Úgy látja, olyan köztársasági elnökre lenne szükség, aki még a Fidesz szavazói számára is elfogadható lehet, mert ez segíthet a társadalmi megosztottság csökkentésében.

Jogállami rekonstrukció vagy rendkívüli megoldások?

Lattmann Tamás más megközelítésből közelítette meg a kérdést. Bár nem kívánt belemenni a „rendszerváltás kontra kormányváltás” definíciós vitájába, hangsúlyozta: Magyarországon szerinte alkotmányossági rekonstrukcióra van szükség. Ezt az amerikai polgárháborút követő időszak analógiájával írta le, amikor a politikai rendszer alapvető újraszervezésére volt szükség.

A nemzetközi jogász szerint a 2010 utáni kétharmados kormányzás mély sebeket ejtett a magyar alkotmányos rendszeren. A jogállamiság intézményei meggyengültek, a jog pedig sok esetben politikai legitimációs eszközzé vált. Éppen ezért úgy véli: az illiberális állam lebontása nem biztos, hogy kizárólag hagyományos jogállami eszközökkel lehetséges.

Lattmann felidézte azt az ismert elvet, miszerint „jogállamot csak jogállami eszközökkel lehet építeni”, ugyanakkor szerinte egy illiberális rendszer lebontásához akár olyan módszerekre is szükség lehet, amelyeket normál helyzetben túl radikálisnak tartanánk. Úgy fogalmazott: a Fidesz cinikus, „kétharmaddal mindent lehet” politikájának precedenseit egy korlátozott időszakban akár egy új politikai többség is felhasználhatja, amennyiben ez az alkotmányosság helyreállítását szolgálja.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a folyamat minőségét végső soron az határozza majd meg, kik kerülnek pozícióba. Ha a mostani rendszer helyére csupán egy új, személyi lojalitásra épülő struktúra lépne, „akkor ugyanabban maradunk, mint amiben voltunk”.

A beszélgetés során előkerült a Sólyom László-féle „láthatatlan alkotmány” fogalma is. Lattmann szerint a rendszerváltás utáni első Alkotmánybíróság aktivista szerepfelfogása kezdetben sok kritikát kapott, ám hosszú távon mégis meghatározó európai mintává vált. Éppen ezért szerinte elképzelhető, hogy a most vitatott, szokatlan alkotmányossági megoldásokról is később derül ki: történelmi távlatban szükséges lépések voltak.

Meddig mehet el az elszámoltatás?

Horn Gábor ugyanakkor óvatosságra intett. Bár egyetértett azzal, hogy következményekre szükség van, szerinte veszélyes lenne, ha az új politikai többség maga is felrúgná a demokratikus normákat. Felidézte saját szerepét az 1989-es alkotmányozási folyamatban, és önkritikusan beszélt arról, hogy a rendszerváltás idején alábecsülték annak veszélyét, hogy egyszer valaki kétharmados felhatalmazással lebontja a fékeket és ellensúlyokat.

Horn szerint fontosabb egy olyan intézményi rendszer kialakítása, amely garantálja, hogy hasonló visszaélések többé ne fordulhassanak elő, mint az, hogy minél gyorsabban „eltakarítsák” a korábbi rendszer embereit. Nem támogatna olyan megoldásokat sem, amelyek sértenék a tulajdonhoz való jogot vagy politikai bosszúvá silányítanák az elszámoltatást. „Nem bármi áron” – fogalmazott.

A vita során szóba került az is, hogy a közvélemény egy része erőteljesebb számonkérést vár. Horn szerint érthető az indulat, hiszen „ami történt, az vérlázító”, ugyanakkor egy valódi rendszerváltásnak békés, „bársonyos forradalomként” kell lezajlania, amelyben a felek képesek szóba állni egymással, és hosszú távon működőképes szabályokat alkotni.

Sulyok Tamás ügyében ugyanakkor Horn úgy látja: az államfő elmulasztotta a méltó visszavonulás lehetőségét. Véleménye szerint politikailag elegánsabb lett volna, ha belátja, hogy megbízatása a korábbi politikai rendszerhez kötődik, és önként távozik. Most viszont szerinte a Fidesz számára inkább politikai szimbólummá vált: egy olyan szereplővé, akin keresztül a párt a saját szavazótáborát próbálja egyben tartani az „áldozatszerep” hangsúlyozásával.

A műsor végére egy dologban mindhárom résztvevő közelebb került egymáshoz: abban, hogy a jogállam helyreállítása elkerülhetetlen feladat. A vita már nem arról szól, szükség van-e változásra, hanem arról, milyen eszközökkel és milyen áron lehet végrehajtani azt.