Bayer Zsolt írt egy nagyon tisztességes cikket
Persze nem most történt mindez, hanem több mint 30 évvel ezelőtt. 1990 október elsején jelent meg a Kurírban az Éjjeli nap című írás, amelynek szerzője nem sokkal később távozott a szerkesztőségből. A 168 óra, és a Népszabadság felé vette az irányt. Ma már egyik lap sem létezik – a 168 óra online még működik –, ám Bayer egykori cikke, amelyben az akkori antiszemitákról, a magyarkodókról – köztük az általa íróként nagyra becsült Csoóri Sándorról – fejti ki nem éppen pozitív véleményét, az interneten még hozzáférhető.
Bayer mai munkásságának fényében az akkori írás tanulságos olvasmány és megerősíti azt az egy ideje érvényes igazságot, miszerint semmi nem változik olyan gyorsan, mint a múlt. (A kurzív – dőlt betűs – szövegek Bayer eredeti írásából vett, szó szerinti idézetek.)
„Azt már csak a tisztesség miatt jegyzem meg, hogy a családi legenda szerint anyámék Glöcknerről magyarosítottak Gyimesre. Ennyivel tartozom édesanyámnak, ha másért nem, hát azért, mert megtanított Pázmány Péter, Arany János, Tamási Áron és a tizenegy éve halott Nagy László nyelvén beszélni, megtanított ezen a nyelven sírni elébb – azután nevetni. Meg aztán ez a „Glöekner" jó fanyalogni való lesi mélymagyar uraméknak...”
„A nemzet megállt és egységesült '88 március 15-én, az erdélyi falurombolás elleni tüntetésen, Nagy Imre temetésén, '89 október 23-án – hirtelen ennyi jut eszembe. A nemzet egységesült, mondom, svábostul, tótostul, cigányostul és zsidóstul... én ezt a felsorolást soha nem tettem volna meg, ha mélymagyar uramék nem kényszerítenek rá. Mert azt hittem, hogy mindannyian magyarok vagyunk, s ez olyan természetes, mint hogy egy kongói néger és egy grönlandi eszkimó szerelméből is ember születik. Úgy látszik, tévedtem. S ha már Csoóri Sándor is szelektálni kezd magyar és magyar között, akkor én mostantól – lévén nagyon rossz taktikus – nem ember, és nem magyar ember vagyok elsősorban, hanem egy „bayerglöckner". S ha ez „fajmagyar" uraméknak nem tetszik, akkor egyetlen választásuk marad: keressenek egy lakatlan szigetet, költözzenek oda, állítsanak fel egy Trianon-emlékművet, üljék körül s mormogjanak ősmagyar átokrigmusokat.”
Aztán még mindig ugyanebben a cikkben a Moszkva tér népéről is ír Bayer. A hely ma, mint tudvalevő, a hatalom fura urainak kegyelméből, újólag Széll Kálmán térré lett. (Arról tényleg nem Orbán Viktor tehet, hogy sokan Moszkva Kálmán térnek hívják.) Bayer a Moszkva tér lakóiról sem volt nagy véleménnyel. „Kétforintost kéregető csatornatöltelékek ácsorognak ottan. Virágárusok. Cigányok, nyugdíjasok – gondosan elkülönülve. Még a nyomor sem hozza össze őket... S egykedvűen hullámzik a birka türelmű tömeg. Ezeknek az embereknek nincs ideológiájuk... ezek az emberek most mindenre kaphatók. Csak néhány gazember kell, aki rájuk – ránk – uszul ordas eszméivel. Akik majd rámutatnak valakikre – egy csoportra, egy fajtára, egy kisebbségre –, s így szólnak: Ezek nem jó magyarok! Nem közülünk valók! Miattuk szenvedtek ti, mindannyian!"
Végül azt is megtudhattuk a szerzőtől, hogy „az ember magasztos dolgokért hal önként. Gyermekéért, szerelméért, barátjáért talán, ha a barát tényleg barát. Vagy a hazáért, feltéve, hogy soha nem akad olyan, aki megmondja, kié a haza, s ki lehet benne igazán otthon. Azt hiszem, van még valami, amiért érdemes halni – ha már halni muszáj mindenképpen. Az antisvábok, antitótok, antiszlávok, anticigányok és antiszemiták elleni harcban. A fajmagyarok ellen. Hogy mi, magyarok élhessünk nyugodtan.”
Aztán eltelt néhány évtized és Bayer Zsolt zsidózni kezdett. A Magyar Hírlapban például Schiff András zongoraművésznek a Washington Postban megjelent olvasói levelére reagálva a többi között a következőket írta: „Magyarországból „bűz árad” – írja valami Cohen névre hallgató, bűzlő végtermék valahonnét Angliából. Cohen, meg Cohn-Bendit meg Schiff… …Sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben…”
Nincs ezzel gond, mindez legyen Bayer baja. Viszont vagyunk még néhányan, akik jól emlékszünk arra, amit a zseniális Déri János mondott Sándor Györgynek, még a kilencvenes évek elején. A zsidó származású humoralista egy időben a Csurka István nevével fémjelzett MIÉP iránt érzett – józan paraszti ésszel megmagyarázhatatlan – vonzódást. Vesztére, mert egy alkalommal összefutott Dérivel, aki a rá jellemző gyilkos humorral így köszöntötte barátját: és mondd csak Gyurikám, nem félsz attól, hogy egyszer véletlenül belelövöd magad a Dunába?
