Blöffök és találgatások a politikában

A blöff a politikában egy tudatosan félrevezető, olyan álláspont, amely egy valótlan tényt állít be valósnak, esetleg olyat állít, aminek megvalósításához hiányzik a lehetőség, vagy még a szándék sincs meg. A politikai blöffök lehetnek tisztán politikaiak, gazdaságiak, katonaiak, szakmaiak stb., attól függően, hogy mibe akar beavatkozni az, aki alkalmazza. 

A találgatás bizalomhiány, információdeficit következtében kialakított „jóslás”, amely arra vonatkozik, hogy a másik fél (a tervei, blöffjei ellenére) valójában mit akar, és mit fog tenni. Ezt lehet asszertív módon is alkalmazni, de a jelenlegi politikai helyzetben az ilyen mérlegelések leginkább agresszív felkérdezések, illetve vádak a saját támogatók meggyőzése, lázban tartása, a másik fél támogatóinak elbizonytalanítása céljából. Tipikusan ilyen találgatás, hogy a hatalom milyen újabb korlátozó törvényt fogad el, miként fog fellépni az ellenzéki magatartást kinyilvánítókkal szemben, mely közvagyont fogja átjátszani az oligarchák kezére. De ugyanilyen találgatásokkal volt tele a média és a közösségi platformok arra nézve, hogy Orbán a 2025-ös tusványosi beszédében vajon milyen nagy bejelentést fog tenni. 

Fontos kapcsolat van a két kommunikációs mód között. A politikai blöff gyakran provokatív módon, túlzó találgatásokra próbálja rávenni a másik felet, illetve jelentősen befolyásolja a cselekvéseit: a hibás értékelés folytán vagy eláll valaminek a megtételétől, folytatásától, vagy éppen ellenkezőleg, megtesz olyat, amit nem kellett volna megtenni. Lényegében egy oda-visszaható átverési kísérletezésről van szó, ami morálisan súlyos ítéletet mond az emberiségről, de mégis minden történelmi korszakban alkalmazták, hiszen rövid távon jelentős haszonnal kecsegtet. Machiavelli óta különösen felhatalmazva érzik magukat a politikai vezetők, hogy a céljuk elérése érdekében szentesítik a legdurvább eszközeiket is. Ez a magatartásuk a politikai hazugságok tisztává mosása, és bevétele a racionális és morális eszköztárba, különösen válsághelyzetben és választási kampányban: azaz a 2025-2026 évek Magyarországán. Itthon azt tapasztaljuk, hogy a politikának nem a szakmaiság a lényege, hanem a hatalom megszerzése (megtartása) iránti szentesített cselekvés, és az ezt megsegítő kiszámíthatatlanság. Az ígérgetések-következetlenségek, és a „nemes hazugságok” korszakát éljük már jó régen. Ezt az erkölcstelen és pusztító állapotot csak egy megtisztító rendszerváltás tudná megszüntetni.

Súlyos következmény, hogy a blöff és a találgatás a politikai biztonságra negatívan hat, illetve csökkenti, vagy egészen megszüntetheti a polgárok demokratikus intézményekbe, az ország vezetésébe vetett bizalmát. Ezekre példák: a kubai rakétaválság (1962), ahol mind az USA és a Szovjetunió is blöffölt (és találgatott), s ez majdnem atomháborút okozott; Brexit-tárgyalások (2016–2020) során ugyancsak mind az EU, mind az Egyesült Királyság blöffölt, meg is szenvedte mindkettő a folyamatot.

Ma Magyarországon két emberre fókuszál a politika. A megosztottság, a személyi kultusz és a transzparencia hiánya miatt az alapállás az, hogy Orbán blöfföl, amire Magyar találgat, erre pedig Orbán azt mondja, hogy Magyar blöfföl, és így tovább. Ez körforgás-szerűen halad, de a két szereplőnek nem azonos súlyú a felelőssége ebben. Orbán számára minden információ rendelkezésre áll, ami alapján konkrét vállalásokat tehetne, Magyar részére csak a nyilvános adatbázisok, és az információs szürke zónából érkező adatok adnak támpontot. Két olyan szumó birkózót látunk, akik az utolsó pillanatig csak ijesztgetik egymást, de nem ugranak össze. A verekedés addig a nézők között zajlik. 

Példaként itt van két egészen friss Orbán-blöff: 2025. június 10-én kijelentette, hogy az ellenzéki előnyt mutató közvélemény kutatások csak blöffök, a Fidesz–KDNP sokkal erősebb pozícióból várja a választást. Később azt is mondta, hogy miközben a Tisza Párt egy „digitális blöff”, addig a Fidesz (és a KDNP) „Európa legnagyobb és legsikeresebb politikai közössége”. Ezeken nincs mit gondolkodni: mindkettő egyértelműen valótlan állítás egy mozgásában korlátozott, politikailag kizárólag negatív kreativitással rendelkező embertől. A tusványosi július 26-i beszédében pedig egy blöff-találgatási cunamit öntött az emberek képébe. Valaki fullad tőle, más pedig szomját oltja vele. Ezek aránya döntő lesz az ország 21. századi történelmében.

Orbánnal szemben Magyar Péter folyton drámai jellegű kommunikációt alkalmaz: nem is tud igazán mást tenni adatok, hatáskör és költségvetési pénz hiányában. Íme három fontos, blöff-vitára alkalmas kijelentés Magyar Pétertől-

„Nem én leszek Orbán Viktor kihívója, hanem a magyar nép…”  (Blöffként értékelhető, mert valójában ő irányítja a pártot és a kezében van az erő, ugyanakkor komoly szervezeti építés, és megerősítő országjárást is áll a nyilatkozata mögött.) „Elindítjuk az ‘út a börtönbe’-programot” politikusok, oligarchák ellen” (Ez inkább egy jövőbeli tárgyalási pozíció-beállítás, mint valós program, bár programtervként tényleg szerepel, és alátámasztja, hogy deklarált cél például az ügynökakták megnyitása is.) „Ideje, hogy a nép válassza az államfőt, ne pártirodák.” (Retorikai szempontból blöff jellegű, de alapvetően ez egy fontos és reális politikai célkitűzés.)

Orbán szándékosan homályban tartja a nemzetet, a nem egységes ellenzék pedig spekulálgat, hogy mit tervezhet a miniszterelnök (és az ellenzék másik része), milyen tartalékai és rejtett forrásai vannak, meddig megy el a hatalma (vagyona, jogi immunitása) megvédése érdekében.

Blöffölgetünk, találgatunk, s így a már amúgy is nagybeteg nép anyagilag, erkölcsileg és lelkileg rámegy erre a bizonytalanságra. Most töltjük azon utolsó erőfeszítés idejét, amit még biztosan ki fog bírni. A jövőről nem tudok semmit mondani, mert sem blöffölni, sem pedig találgatni nem szeretnék.