Benda László: a konfliktus magja el van vetve

Benda László mintegy 50 éve foglalkozik külpolitikai újságíróként Ázsiával, Bolgár György szerint joggal nevezhetjük őt a térség szakértőjének. A kontinens fejlődése Benda szerint az 1970-es évektől lendült meg, kezdve az úgynevezett japán csodával. Emlékszik, Amerikában attól kezdtek el félni az emberek, hogy Japán felvásárolja az USA-t. Aztán a japán lendület megállt, viszont érkezett a dél-koreai, később Indonézia, Vietnám gyors fejlődése, nem beszélve Kínáról és a jelenleg legnépesebb országról, Indiáról. 

Szerinte a század Ázsia és a Csendes-óceán térségének évszázada lehet. Miközben a hidegháború után széthullott a Szovjet Birodalom, Kína olyan fejlődésen ment keresztül, hogy a világ második legnagyobb gazdasági hatalmává válhatott. Össztermékében már meg is előzhetné, miközben az egy főre jutó jövedelmét tekintve, még mindig fejlődő országnak vallja magát. Ehhez hasonló politikai, gazdasági és egyéb követelései vannak a nagyvilággal szemben, és ehhez igazítja hosszú távra tervezett külpolitikáját. Kína mára vetélytársa lett Amerikának, nem csoda, hogy a Trump-kormány után a jelenlegi Biden-kormány is megpróbálja fékezni Kína gazdasági fejlődését, nehogy túlságosan a fejére nőjön. „Számtalan olyan kínai céget tudunk mondani, amelyeket ma már az Egyesült Államokban inkább fékezni próbál, ilyen a Huawei, vagy a fiatalok körében népszerű TikTok.”

Ahogy mondta, elképesztő befektetések indultak, amint ezt Kínában a reform és nyitás politikával lehetővé tették. Szinte a világ minden komoly autógyára megjelent az országban, kezdetben összeszerelő üzemekkel, vitték a legkorszerűbb technológiát, ez alapján a kínai autóipar is fejlődött, és Kínában egy év alatt több új autót adnak el, mint Magyarország egész népessége. De Indiában például van egy olyan technológiai, informatikai központ – az Info Systems központja –, amely ma már világcéggé vált. 

Az a félelem, amely szerint Ázsia átveszi az uralmat az egész világ fölött már csak azért is túlzó, mert a kontinensen belül is ott vannak az egyre inkább felszínre kerülő rejtett konfliktusok, amelyek a két legnagyobb és legerősebb nagyhatalom között feszülnek. Ezek között elég régóta nincs szívélyes viszony, állandóan egymásba könyökölnek. Sőt, a világ legveszélyesebb határának nevezik az India-Kína határvonalat – ami a külpolitikai újságíró szerint némi túlzás –, de az biztos, hogy mióta Kína ott bizonyos területeket évtizedekkel ezelőtt magáévá tett, azóta az ideiglenes határvonal mentén néha helyi összecsapások vannak. Dél-Korea évtizedek óta fenyegetve érzi magát Észak-Koreától, de a líbiai-kínai rivalizálás a hadsereg szintjén is tartós és folyamatos – elemezte a helyzetet.

Bolgár György kérdésére válaszolva Benda László azt mondta, hogy bizonyos becslések szerint India gazdasági ereje ma már a világ első ötjébe tartozik, megelőzte Nagy Britanniát is. Folyamatosan feljövőben van, és a legtöbb prognózis azt jelzi, hogy pillanatokon belül a harmadik legnagyobb gazdasággá növi ki magát. És ott van Oroszország is, amely ugyan európai országnak számít, de eurázsiainak nevezzük inkább. Kína van az egyik oldalán, az Európai Unió a másik oldalán, és láthatóan ebből a helyzetből ahelyett, hogy profitálna, inkább újabb és újabb konfliktusokat gerjeszt. Mert vannak ázsiai és vannak európai szempontok, és Oroszország mintha nem találná a helyét. Olyan, mintha nem tudta volna eldönteni, hogy európai ország legyen, oda közeledjen, vagy ázsiai, és ott próbáljon valamilyen módon, számára kedvezőbb helyzetet teremteni.

Kína külkereskedelmében Oroszország jelképes szerepet játszik. Oroszországban folyamatosan létezik az a fenyegetettségérzet, hogy Szibéria jelentős területeit a túlnépesedett Kína elfoglalhatná. Ráadásul nem felejtették el, hogy Vlagyivosztok is valaha kínai fennhatóság alá tartozott, de ugyanakkor riválisai is egymásnak, miközben örök barátságról beszéltek, amikor Putyin ott járt tavaly a penjani téli olimpia megnyitóján.

Most viszont hiába akart békeközvetítőként szerepet vállalni az ukrajnai háborúban, Kína nincs abban a helyzetben, hogy olyan nyomást gyakoroljon Oroszországra, amit Putyin nem tud visszautasítani. Putyin pedig nincs abban a helyzetben, hogy föladjon bármit abból a területből, amit meghódított Ukrajnából. Nem ez az első ilyen akciója – magyarázta az Ázsia szakértő –, még Putyin előtt Moldovában kezdődött, aztán Grúziától elragadott területeket, visszakövetelte és kapta a Krímet, majd elkezdte a Donyec-medencében a háborúját. Sok olyan közép-ázsiai volt szovjet köztársaság is fenyegetve érzi magát, aminek a történelmi létét is megkérdőjelezték. Tehát ezen a téren például Közép-Ázsiában Oroszország és Kína nem egyszerűen partnerek, riválisok inkább. 

Benda Lászlónak sejtelme sincs arról, hogy milyen világban fogunk élni, de abban a hitben él továbbra is, hogy Európa gyengülőben van, az Egyesült Államok fejlődése, nyomásgyakorló képessége tartós marad, de Kína, és India is egyre közelít hozzá és a fejére nő. Rivalizálás és konfliktusok lesznek még szerinte 2035-ig a két mai vezető világhatalom, az Egyesült Államok és Kína között. Ennek számos stratégiai lehetőségét fölírták már: ha tényleg komolyan veszik, hogy Hszi Csin-ping hatalma lejárta előtt teljessé teszi Kína megújítását, újraegyesítését, és Tajvan ellen katonai akcióra is képes, akkor azt is komolyan kell venni, hogy az Egyesült Államok védelmi garanciát vállal Tajvan biztonságáért.”