Beszéd és mellébeszéd

Történések a hónap végén

A YouTube bekapcsolásakor többféle funkció segítségével tájékozódhatunk. Van például olyan lehetőség, hogy a „Nemrég feltöltött”-opció alapján tüstént megtudjuk: miféle hírek, események lehetnek éppen a legfontosabbak. Nos, március utolsó péntekének reggelén a 180 felkínált lehetőség közül 42 műsor /negyvenkettő!!!/ kizárólag Varga Judit és Magyar Péter családi konfliktusával, illetve ennek kapcsán a Magyar Péter-jelenséggel foglalkozott. (A többi 136 megoszlott a külvilág, a gazdaság, a kultúra, a szórakozás, a sport és minden egyéb témakör között. Összesen három műsor jutott az egyre súlyosbodó gazdasági helyzetnek…) Ugyanekkor a Hírkereső legfontosabb 24 portáljának aktuális kínálatából kereken 50 /ötven! / cím ígért Magyar Péterrel, vagy Varga Judittal foglalatoskodó cikket, tudósítást, elemzést, véleményt. 

Történik mindez egy kivételesen hosszú, négy munkaszüneti nappal megajándékozott, húsvéti hétvége kezdetén. Nem alaptalan talán az a gyanúnk, hogy Magyarország népének kevés esélye lesz az ünnepek alatt másról is beszélgetni, mint amit az imént idézett két személy története ígér. Ezek a számok óriási arányvesztésről tanúskodók, és a téma helyretétele érdekében – e pillanatnyi hírözönt kissé távolabbról nézve – megpróbáljuk megtalálni az idáig vezető út mérföldköveit.

A homályba vesző kezdetek

Február legelső napjaiban – számtalan, véletlennek tartott körülménynek köszönhetően – kiderült, hogy Novák Katalin még tavaly április 27-én olyan elítéltnek is kegyelmet adott, aki pedofil bűncselekménnyel is kapcsolatban lehetett. Néhány napos maszatolás (súlytalanítás, baloldalra kenés) után a Köztársasági Elnöki Hivatal kénytelen volt magyarázkodni, miközben ez a hír egyre nagyobb nyilvánosságot kapva, kezdte aláásni a Fidesz egyik évek óta tupírozott kampánytémáját.

 A sunnyogást viszonylag váratlanul követte határozott lépés, február 10-én szombaton lemondott a külföldi útjáról hazarendelt köztársasági elnök, valamint a korábbi – erősen érintett – igazságügyi miniszter is. Sokan hitték, hogy e drasztikus lépésekkel megoldódni látszik a probléma – így vélte többek között a kormányfő is, aki egyébként az évenként szokásos évértékelő beszédének előkészületeivel volt elfoglalva. Ugyanezen a napon keltett némi feltűnést a miniszter asszony egykori férje szokatlan fészbuk-bejegyzéseivel, miszerint ezen ügy tisztázatlan és fölöttébb mocskos részletei miatt ő „kicsekkol a NER rendszeréből.”

Ezekről itt, itt, itt, itt, és itt olvashatnak.

Még nagyobb lett a feltűnés, amikor Magyar Péter február 11-én exkluzív interjút adott a Partizán-nevű portálnak, amit az ország hihetetlen intenzitással kezdett feldolgozni. (A mai napig 2 millió 400 ezer nézője termett!) Az interjú következtében az egész NER működésének nem teljesen jogszerű – mondhatni, a Rendszer alapkérdéseit érintő – ügyei, s nevek kerültek reflektorfénybe. Február 12. után mozgásnak indult egy olyan hólabda, amely a következő hetekben napról-napra lavinaszerű méreteket kezdett ölteni.

Ezekről itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, és itt olvashatnak.

Magyar Péter a Partizánnál. 

Ettől kezdve, úgyszólván megkülönbözhetetlenné váltak a fontos és az ezredrangú kérdések, a mesterséges és a valós konfliktusok. A kormányzati oldalon egy ideig a pedofília elleni küzdelem fölerősítésével, illetőleg annak ellenzéki térfélre való áttolásával próbálkoztak, ám Magyar Péter rendszeres jelentkezéseinek köszönhetően, továbbra is fokozódó érdeklődés kísérte az alapvető hatalmi viszonyokat érintő ügyeket.

A felforrósodó közéletnek egészen páratlan nyomatékot teremtett az a február 16-ai tüntetés a Hősök terén, amelynek jelentőségét két vonatkozás is szokatlanul fontossá tette. Részben a szervezők kiléte, mert eddig az influenszereknek senki sem tulajdonított politikai jelentőséget, és még csak elképzelni sem tudták, hogy majd éppen az ő hívó szavuknak lesz meglepően hatásos mozgósító ereje. Részben pedig a résztvevő tömeg generációs összetétele és nagyságrendje, amely sok-sok éve nem tapasztalt tiltakozási kapacitások meglétéről tanúskodott. Minek előtte az elemzői konszenzus nem győzött sopánkodni az állítólagos társadalmi /közéleti érdektelenség tartóssága miatt.

Erről itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, és itt olvashatnak.

A másnapi, ünnepi/évértékelő Orbán-beszédből legfeljebb annyit lehetett megérteni, hogy a kormányfőnek nem sok fogalma van a kialakult és egyre forróbb helyzetről, mert ő úgy tudta, hogy a „kegyelmi ügyet” - hivatalosan így nevezték el – lezárták, és a Fidesz ebből is erkölcsi győztesként került ki. És ezúttal is - mint tavaly ősz óta minden alkalommal - leginkább kampánybeszédet tartott, azt érzékeltetve, hogy a júniusi uniós választás az ő és pártja számára történelmi jelentőségű fordulatnak ígérkezik. Úgy is fogalmazhatunk, hogy ezúttal is kizárólag a maga elkötelezett táborához beszélt, miközben már hetek óta sokasodó jelei voltak a kormányzattal szembeni tömegek növekvő elégedetlenségének.

OV-beszéd febr. 17-én, szombaton, tudósítás itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, és itt található.

A következő néhány hét a március 15-ei ünnepségekre való várakozások jegyében telt el, mert ez a kitüntetett ünnepnap sok évtizede különleges mérési pontja a legfontosabb politikai üzenetek küldésének és fogadásának.

Készülődés a Nagy Ünnepre

Utólag átnézve a kormányzati aktivitás február végén és március első felében kifejtett lépéseit, úgy tűnik, hogy még mindig nem számoltak eléggé komolyan azzal, hogy Magyar Péter fellépése esetleg több lehet a múló, egy-két hétig tartó feltűnésnél. Pedig a Magyar által felvetett kormányzati ellentmondásokat egyre több fórum, médium és portál kezdte el feszegetni, ezúttal már naponta. Maga a kormányfő viszont ez idő tájt inkább nemzetközi ügyekben mutatkozott aktívnak, bár ezen időszak lépéseire aligha lehetett büszke. Február legvégén és március első két hetében az alábbiakat könyvelhettük el:

• „elfelejtettek” találkozni a hazánkba látogatott amerikai szenátorok küldöttségével;

•  a „Visegrádi négyek” prágai kormányfői találkozóján heves viták voltak, amiből a hazai kormánymédiának sikerült egyedül eredményeket kicsiholni; 

• a svéd NATO-csatlakozás elfogadásának szégyene, amelynek ügyében felmutatott késedelmünk nemzetközi megmosolygás tárgyává kisebbedett.

• az orosz invázió második évfordulójának megemlékezései megint lehetőséget teremtettek a különutas magyar álláspont nemzetközi szintű kritikáira, csakúgy, mint a Navalnij-temetés kapcsán tanúsított „feledékenység” gesztusa. (Több mint érdekes, hogy majd néhány héttel később Putyin újraválasztásakor ez a feledékenység hamar átváltott buzgó üdvözlési sietséggé…  Erről itt, itt, itt, itt, itt, itt, és itt, találnak olvasnivalót.

A Másik Oldalon viszont Magyar Péter fellépései egyre inkább egyfajta politikai alternatíva-kínálat jegyeit kezdték ölteni. A hivatalos média igyekezett a személyét jelentékteleníteni, és hangsúlyozni, hogy a személyes sértettség kérdéseivel a kormány nem foglalkozik. Ugyanakkor Magyar Péter minden egyes interjúját, fészbuk-bejegyzését ennek ellenére – vagy...éppen ezért? – növekvő érdeklődés övezte. Így nem lehetett az sem meglepetés, hogy a március 15-re bejelentett fellépését a kormányzati táboron túli tarka világban egyfajta csodavárás, kevéssé artikulált, misztikus várakozás övezte.

Erről itt, itt, itt, itt, és itt olvashat.

És eljött a Nagy Nap: Március 15.

Orbán Viktor ünnepségén jórészt kirendelt, gondosan megszervezett (és megfizetett?) tömegek vettek részt, a kötelező eufória meglehetősen átlátszó hangulatával kísérten. Ami azt illeti, az ünneplőknek nem sok okuk volt lelkesedni, hiszen a miniszterelnök számára az idei március tizenötödike nagyjából egyet jelentett a júniusi választásokat megelőző, kampánynyitó beszéd előadásával. Ebből a hívek számára megvilágosodhatott az is, hogy ezúttal Brüsszellel szemben kell a nemzeti függetlenségünket megvédeni. (Mondhatnánk úgy is, hogy a párhuzamosan bemutatott Rákay-film – a Most vagy soha – eszmei mondanivalója és a kormányfői ünnepi beszéd jelentésvilága között meglehetősen csekély tartalmi és színvonalbéli különbség húzódott…) Volt tehát egy grandiózus mellébeszéd, amelyben a valós problémáknak úgyszólván semmiféle hely nem juthatott, mert a mondanivalóban túltengett az előadó számára személyesen és aktuálisan legfontosabb problémakör.

Orbán Viktor a Múzeumkertben  itt,  itt, itt, és itt, 

Hanem a délutáni Magyar Péter-nagygyűlés többszörösen is meglepetést okozhatott. Mindenekelőtt a rendezvény szokatlanul professzionális megtartása miatt, hiszen a kulcsszereplőt addig aligha lehetett hivatásos közéleti/politikai aktorként azonosítani. De azért is, mert a közönség összetétele, mérete és hangulata semmilyen tekintetben sem volt egybevethető a délelőtti hivatalos ünnepségével. A megjelentek korosztályos összetétele sokkal fiatalabb és sokszínűbb volt, a hangulata pedig egyfajta bizakodó, várakozásokkal teli, kiutakra kiéhezett tömeget sejtetett. És az addig semmiféle politikai, hatalmi háttérrel, politikai rutinnal nem rendelkező Magyar Péter a maga meghirdetett tizenkét pontjában összehasonlíthatatlanul pontosabban érzékelte a levegőben keringő többségi igényeket és várakozásokat, mint Orbán Viktor vagy/és számos professzionális versenytársa. Beszéde egyszerre volt amatőr, lényegre törő, őszinte és olyan hangvételű, amely minden ízében eltért az évtizedek óta megszokott politikai elitstílusokétól. Nem meglepő, hogy ezek után a politikai térfél mindkét oldaláról olyan erejű támadásokkal kellett szembenéznie, amelyekből világosan meg kellett mindenkinek értenie: egyfajta komoly politikai határkőhöz érkeztünk.

 Magyar Péter beszéde 21 percben

 Index tudósítása

 Telex tudósítása

HVG tudósítása

Szeretlek Magyarország.

A tudósításokban megszólaló „utca embere” utólag is nagyszerű kordokumentumai annak a csodavárásnak, ami ezt a napot olyannyira jellemezte.

És a NER magához tér…

Március 15. után napokon belül kiderült, hogy a kormányzati oldalon radikális szerepváltás történt, amennyiben Magyar Péterrel, mint sürgősen leszámolandó ellenféllel kezdtek számolni. Ehhez persze ő is hatalmas nyomatékkal járult hozzá, amikor közreadta régóta lebegtetett felvételének szövegét. A meglehetősen rövid és fölöttébb nehezen hallható magánfelvétel egyidejűleg két különböző irányba nyitott további politikai lehetőségeket. 

Az egyik irányt szükségképpen jelölte ki az a régóta köztudott, sejtett, de addig kevéssé bizonyítható összefüggés, miszerint a legszűkebb kormányzati elit tagjait semmiféle alkotmányos korlát nem gátolja meg még abban sem, hogy a maguk legszemélyesebb érdekeinek védelmében akár törvénytelen eszközöket is használhassanak. Ez az irány nyílegyenesen vezet a kulcspozíciót betöltő Rogán Antal felé, amit Magyar Péter a kezdetektől nyilvánvalóvá is tett. Ezek után kérdés: a mai Magyarországon vannak-e még lehetőségek annak tisztázására, hogy Rogán Antalék köre miként léphet át büntethetetlenül a legelemibb alkotmányos határokon is. Egy lehetséges vizsgálat eredményének veszélyeivel természetesen maguk a leginkább érintettek is tisztában vannak. S talán március végétől már azzal is, hogy az eddig követett szimpla tagadás, kockázat nélküli válaszmegtagadás és mellébeszéd e mostani társadalmi közegben már nem elég.

Erről itt, itt, itt, itt, és itt, olvashat.

A másik irányt a kormányzati médianagyüzem – és talán maga Rogán Antal – jelölhette ki. Ennek középponti elemeként a leginkább célra vezető megoldásként azt választották, hogy magát a kulcsfigurát, Magyar Pétert iktatják ki a közéletből. Ennek a leginkább kézenfekvő eszköze az egykori feleség lehet, akinek aktiválásával egyszerre legalább két legyet is üthetnének. Egyrészt ő lehet a leghitelesebb tanúja annak, hogy férje beszámíthatatlan, sértett és veszélyes személyiség, akinek egyetlen szavát sem lenne szabad elhinni. Másrészt, ha sikerül Varga Juditot a sokak részvétére joggal igényt tartható áldozat szerepébe áttuszkolni, akkor ezredrangú kérdésként süllyeszthető el számos, ma még megválaszolatlan kérdés. Így az egykori igazságügyi miniszter felelőssége többek közt a Pegazus, a Völner és egyéb ügyekben, köztük a kegyelmi döntés talányaiban. Ma úgy tűnik, kormányzati oldalon töretlen a bizalom az iránt, hogy a szokásos karakter-gyilkolással ezúttal is elejét lehet venni a nagyobb gondokkal történő szembenézés kényszerének.

Rogán számára a Magyar-ügy valóban élet-halál-küzdelem, és nem meglepő, hogy a kormányzati média soha nem látott aktivitással veti be e harcba valamennyi eszközét. (A Frizbi-interjút egy napon belül 850 ezer néző látta, további kormányzati csatornák pedig a hétvégén újra meg újra, kivonatolva, vagy teljes terjedelemben osztották. Nem lehetett a megnézése elől elmenekülni…) itt,  itt, itt, itt, itt, itt, itt, és itt olvashat erről.

Egy rövid utószó

Az utóbbi 35 évben viszonylag ritkán egyszerűsödött le annyira világosan egymást tagadó, egymást kizáró alternatívákra a hazai közvélemény állapota úgy, amikor a végső kifejletnek hihetetlenül komoly, mondhatni, rendszeralakító következményei lehetnek. 2024 tavaszán, március végén megint előállt ez a ritka szituáció.

 A következő egy-két hétben megtudhatjuk, hogy a kormányzati nagyüzem ezerféle lehetősége, az általuk megmozgatott tévés, rádiós, podcast, nyomtatott sajtós és egyéb social média-eszközök lesznek-e hatékonyabbak és erősebbek annak kivédésére, amely Magyar Péter fellépése nyomán mára már letagadhatatlan problémává, a napnál is világosabb üggyé válhatott: Mi folyik itt kormányzás ürügyén???

Kérdés, az eddig lappangó társadalmi gyanakvás – társulva a rendszeren belüli jobbérzésű és ízlésű csalódottakkal – képes lehet-e még megálljt parancsolni. És megállítani egy olyan típusú rendszerépítést, amely az elmúlt tizennégy évben túlzottan is hozzászokott a korlátok és ellenállások nélküli érdekérvényesítéshez.

2024 tavasza páratlanul ritka lehetőséget hozott létre annak megélésére, hogyan vizsgázunk mindannyian ebben a mostanra kialakult helyzetben? Beérjük-e a bulvárszenzációk szórakoztató eseményeinek kívülállóként történő elfogyasztásával? Avagy a megmaradt állampolgári önérzet jegyében félretoljuk a szokásos néphülyítés örömét és akkor is kiköveteljük a valódi kérdésekre adandó válaszokat, ha azokat az érintettek a legkevésbé sem szeretnék az orrunkra kötni.