Bevándorlási botrány Lengyelországban
Nem egészen egy hónappal a választás előtt egyre nagyobb nyomás nehezedik a lengyel kormánypártra a vízumbotrány miatt. Az ellenzék vezető ereje, a Civil Platform azzal vádolja a PiS-t, hogy az szemet hunyt a korrupció fölött, a lengyel konzulátusokon ugyanis több százezer munkavállalási engedélyt állítottak ki – kenőpénz ellenében. Azaz szó sincs arról, amit a hatalom állít, hogy ugyanis korlátozza az illegális bevándorlást.
A Financial Times csak előfizetők számára olvasható cikke szerint a hatalom elismeri, hogy volt suskus, de a tényleges szám nagyságrenddel kisebb. Továbbá az állítják, hogy csak most tudták meg, mi történt. A külügyminiszter azt közölte, hogy csupán 200 esetet vizsgálnak, miközben az eltelt két és fél évben 2 millió vízumot adtak ki.
Adam Michnik, az egykori Szolidaritás legendás alakja, a Gazeta Wyborcza főszerkesztője úgy minősítette, hogy a kormány előbb általános hisztériát keltett, mondván, hogy az országot eláraszthatják a muzulmánok, ám közben szakmányban állította ki a beutazási engedélyeket – anyagi ellenszolgáltatás fejében.
A Jog és Igazságosság jelenleg 37 százalékkal vezet a közvélemény kutatásokban,második helyen a Polgári Platform áll 30 százalékkal, vagyis jelen állás szerint egyik sem tudna önállóan kormány alakítani.