Bevétel nélküli cég is kapott tízmilliókat a vadászati kiállítás szervezőitől

Zutyu 2021. október 3. 06:30 2021. okt. 3. 06:30

Nagyon sok szervezet kapott kisebb-nagyobb összeget, hogy a gyatra látogatottságú vadászati kiállítás nézőszámát kísérő rendezvényekkel feltornázhassák. Gyűjtésünk szerint a legtöbb pénzt a Négyesfogathajtó Európa Bajnokságra osztották tovább, erre az eseményre több mint 800 millió  forintot kapott a lovassport szövetség, de sok tízmillió jutott a Magyar Bocus D’or Akadémiának is és fura mód egy olyan céggel is népszerűsítették a vadgasztronómiát, amelynek honlapja sincs. 

Évek óta viták tárgyát képezi az ezekben a napokban zajló vadászati kiállítást, mert nagyon sok közpénz megy el rá és mégis aránylag kevesen kíváncsiak rá, de megrendezzük, mert Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek és Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációs államtitkárnak a vadászat a hobbija. A rendezvény megnyitása óta viták tárgya, elegen kíváncsiak-e az eseményre. Már a rendezvény harmadik napján azt közölték, 700 ezren vettek részt az eseményen és a kísérő programokon. Valamennyire nyomon követhető, ezekre milyen támogatásokat adott az Egy a természettel Nonprofit Kft., amely az eseményt szervezi.

A cég feladata volt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervezése is, de nem pontosan tudható, milyen szerepe volt a Ferenc pápa látogatásával záruló esemény megrendezésében. Annyi biztos mindenesetre, hogy a kongresszus általános titkárságának 1 milliárd 40 millió forintos támogatást nyújtottak.

A vadászati kiállítás kapcsán, aprópénz-esőben részesülhettek a hazai állami erdőgazdaságok, a néhány millió forintokért cserébe helyi programokat kellett szervezni. De sok múzeum is kapott a támogatásokból. A mostanában zajló vadászati kiállítás nézőszámaiba beleszámíthat a Magyar Nemzeti Múzeumban 2019-ben megrendezett „Acél és szív” című időszaki fegyverkiállítás, amire 90 forint híján 20 milliós támogatást nyújtottak. Vagy ideszámítják például a Helikon Múzeumban szintén 2019-ben megrendezett vadászati kiállítást is, amire „csak" 13 milliót költöttek.  

A legnagyobb támogatásban a kísérő rendezvények közül a szeptemberben a Kincsem Parkban megrendezett Négyesfogathajtó Európa Bajnokság kapta: a Magyar Lovassport Szövetség két ütemben, összesen 885 millió forintot kapott. Hogy a fogathajtásnak pontosan mégis mi köze a vadászati kiállításhoz, nem lehet tudni, de azért látogatószám növelésre jól használható az esemény. Az ellenzéki elhajlással nehezen vádolható Nemzeti Sport írt is az eseményről, s bár a szervezést dicsérte, a magyarok teljesítményével nem volt elégedett. „Véget ért a 2021-es budapesti négyesfogathajtó Európa-bajnokság a Kincsem Parkban. A rendezés kiemelkedő volt, a magyar fogathajtók teljesítménye elmaradt az előzetesen elvárttól, de a hangulatra így sem lehetett panasz” – írta a sportlap.

Egy kissé bizarr kísérő eseménye is van Semjén Zsolt kedvenc rendezvényének, méghozzá a 12. Preparátor Európa Bajnokság. Ennek az eseménynek a megszervezését egy magáncégre, a First Class Trophy Hungary Kft-re bízták, a társaság 158 millióért szervezheti meg a preparátorok európai seregszemléjét.

Bőkezű volt az állami cég a Magyar Bocus D’or Akadémia Egyesülettel, a jellemzően amúgy is állami pénzekből működő szervezet négy különböző alkalommal összesen 103 millió forintot kapott. A jogcím pedig minden egyes esetben ugyanaz volt: „A 2021. évi Vadászati Világkiállítást népszerűsítő gasztro programok megvalósítása. Az akadémia a zsíros támogatások mellett, stratégiai partnere is a vadászati kiállításnak, de ennek ellenére, a szervezet oldalán nincs túl sok említés az eseményről. Márciusban adtak hírt egy könyv elkészültéről. „Örömmel és büszkén jelentjük, hogy elkészült a Vadak és Halak című könyv a Magyar Bocuse d’Or Akadémia gondozásában, amelynek célja a magyar vad mint alapanyag népszerűsítése a honi gasztronómiában” – írták, jelezve, annak megjelenése az őszi kiállítás alatt lesz. A kötetben Széll Tamás, Szulló Szabina, Barna Ádám, Veres István, Nyíri Szása, Kanász László, Bíró Lajos, Jahni László, Tóth Szilárd és Sárközi Ákos receptje is szerepel. Az Kovács Zoltán sajtónyilatkozatából tudható, hogy a Bocuse d'Or Akadémián 50 szakácsot képeztek arra, „hogyan kell jól hozzányúlni a vadhúshoz.” Aki az eseményre csaknem 50 ezer forintért VIP-jegyet vált, megkóstolhatja a Bocuse d’Or által megálmodott, speciálisan a kiállításra készített menüsorát.

Említésre érdemes még a Vernula Kft, amely négy részletben, 96 millió forintot kapott a vadgasztronómia népszerűsítésére. Hogy ez a tevékenység, miben állt, azt nem lehet tudni, mert a cégnek honlapja nincs és a világhálón is csak a társaság cégadatai fellelhetőek. Érdekesség ugyanakkor, hogy a cégnek csak a 2019-es mérleg-adatai érhetők el, akkor a kiállítás-szervező cég adatai szerint több mint 67 millió forint érkezhetett a számlájukra, mégis a hivatalosan egyetlen fillér bevétele sem volt a vállalkozásnak. Az pedig, hogy tavaly mennyi pénzzel gazdálkodtak nem tudható, mivel 2020-as mérleget még nem adtak le.