Szijjártó Péter: Brüsszel megközelítése káros és veszélyes a nemzetközi politikában

HírKlikk 2025. december 4. 18:30 2025. dec. 4. 18:30

Az Európai Unió bizonyos megközelítései károsak és veszélyesek a nemzetközi politikában, épp ez az oka annak, hogy a közösség nincsen ott annál az asztalnál, ahol a kontinens legfontosabb konfliktusait rendezik – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bécsben.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) plenáris ülésén először is azt emelte ki, hogy Magyarország Ukrajna közvetlen szomszédjaként immár négy éve rendkívül magas árat fizet egy olyan háborúért, amelyért semmilyen felelősség nem terheli.

Leszögezte, hogy a magyar kormány ezért következetesen a tűzszünet és a béketárgyalás mellett érvel, amiért súlyos politikai támadások érték a nemzetközi porondon.

Úgy vélekedett, hogy az európai lépések teljes kudarcot vallottak, a szankciók komoly károkat okoztak, a háború globalizálódott, és összeomlott a kontinens gazdasági növekedésének alapja.

Ugyanakkor üdvözölte Donald Trump amerikai elnök békeerőfeszítéseit, amelyek véleménye szerint jó reményt adnak a béke visszatérésére Közép-Európában, s megerősítette, hogy Magyarország támogat minden olyan kezdeményezést, amely ezt a célt szolgálja.

„Mindent megteszünk azért, hogy hozzájáruljunk az előkészületek sikeréhez, amit a magyar miniszterelnök közelmúltbeli washingtoni és moszkvai látogatásai is mutatnak. Illetve (…) készek vagyunk otthont adni a béketárgyalásoknak, amelyek remélhetőleg hamarosan megkezdődhetnek" – fogalmazott.

Szijjártó Péter sérelmezte a békeerőfeszítések aláásására irányuló kísérleteket, és óva intett mindenkit a diplomáciai rendezés akadályozásától.

Ezután felszólalt a világ ismételt blokkosodása ellen, mondván, hogy ezen hazánk már sokat vesztett a hidegháború alatt, és hangsúlyozta, hogy ehelyett vissza kellene térni a kölcsönös tiszteletre alapozott, kölcsönösen előnyös nemzetközi együttműködéshez.

Ennek kapcsán pedig leszögezte, hogy a civilizált kelet-nyugati együttműködés sokat javítana a globális biztonsági helyzeten.

„Nem is olyan régen egy volt német kancellár egy Lisszabontól Vlagyivosztokig tartó eurázsiai gazdasági együttműködési övezetről beszélt (…) Viszont azóta sajnos az látszik, hogy az Európai Unió gyakorlatilag elszigetelte magát a világpolitikában" – jelentette ki.

Emlékeztetett az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatok megromlására, a káros szankciókra Oroszország ellen, illetve arra, hogy Kínát rendszerszintű riválisnak nyilvánították Brüsszelben.

A miniszter aláhúzta, hogy ezek a megközelítések károsak és veszélyesek a nemzetközi politikában, és éppen ez az egyik oka annak, hogy Európa nem ül ott annál az asztalnál, ahol a kontinens legfontosabb konfliktusait rendezik.

Végül pozitív ellenpéldaként hozta fel Magyarországot, amely a keleti és a nyugati vállalatok találkozási pontjává vált, ahol akadálytalanul tudnak együttműködni.

„Ezt a nemzetközi munkamegosztás teljesen normális, józan észen alapuló módjának tekintjük. Az ezt ellehetetlenítő mesterséges akadályok pedig szembemennek a józan ésszel" – fogalmazott.

Mi a kevesebb ideológiát és a több józan észt támogatjuk. Kevesebb kioktatást és több kölcsönös tiszteletet. Kevesebb felsőbbrendű moralizálást és több odafigyelést a másikra. És meg vagyok győződve arról, hogy ha vissza tudunk térni ezen alapokhoz, akkor le tudjuk győzni azokat a hatalmas kihívásokat, amelyek már hosszú idő óta előttünk tornyosulnak" – összegzett.

Forrás: MTI