Bizarr vonások a Nemzeti kötvény kibocsátásában

2019. április 15. 16:38

„A Nemzeti kötvény vonzó feltételeinek a célja, hogy bevonja a lakosságnál lévő 5-6 ezer milliárd forintnyi készpénzt az államadósság-finanszírozásba, s ennek érdekében nem csak szokatlan módon gyengítik a jegybankok szerepét a kamatszint alakításában, de kalandor módon a következő kormányra hagyják a terheit” – fejtette ki megkeresésünkre Bodnár Zoltán. De van itt más is – derül ki szavaiból. A jogász, egyetemi tanár szerint egyébként a kötvény idővel nyilvánvalóan kihat az ingatlanpiac alakulására is.

Több „érdekes” furcsaságot vél felfedezni a kötvény körül – derül ki mindabból, amit Bodnár Zoltán kifejtett a Hírklikknek. Ezek egy része a jegybankot, más része a kormányt érintik.

Az egyik, hogy – paradox módon a kötvénnyel az állam – bizonyos értelemben a monetáris politika eszközének a feladatát veszi át, amikor az induláskor inflációs mértékű kamatot fizet utána (amit később még emel is). A magas kamattal ugyanis a monetáris politika helyett jelentős részben az állam fogja majd meghatározni az irányadó kamatszintet. „Kérdés, hogy  a jegybanknak milyen monetáris politikai eszköze marad, és az mennyit ér, ha az állam lényegesen magasabb kamatot kínál; ezt nem szokták csinálni, ez egészen furcsa új jelenség, nem emlékszem még a szakirodalomból sem ilyenre” – szögezte le Bodnár.

Ha ezt furcsának tartja, azt egyenesen kalandorságnak, hogy az új kötvény terheit a jelenlegi kormány a következő kormányra hárítja. Mint fogalmazott: „krakéler vonása a kibocsátásnak és egyben a legbizarrabb is, hogy a 4,5-6 százalékos kamat terheit már a következő kormányra hárítják; ha ők maradnak, akkor majd szépen elinflálják ha pedig lesz kormányváltás, akkor az az utódokra hagyják a problémát” – fejtegette. Amíg ez a kormány van hatalmon, addig ugyanis nagyjából nullszaldós a kötvény terhe, hiszen induláskor és még egy ideig nagyjából az inflációs szintnek megfelelő kamatot kell csak fizetni utána.

A kötvény kibocsátásának szerinte több célja is van. Kétségtelen, hogy a gazdaság számára nem jó – mert nem hasznosíthatja – a lakosságnál kint lévő mintegy 5-6 ezer milliárd forintnyi készpénz. A pénz számlán tartása a tulajdonosai számára költséges, miközben még tranzakciós díjat is kell fizetni használata után – ez utóbbit ugyanakkor a kormány nem akarja megszüntetni, de még mérsékelni sem.

Ebből a készpénzmennyiségből szeretne az állam bevonni az államadósság-finanszírozásba, amit – ezt Orbánék többször is deklarálták –  szeretnének belső finanszírozásúvá tenni – emlékeztetett Bodnár, hozzátéve: „Ez persze  illuzórikus, s pusztán a szokásos orbáni túlbuzgás”. További célja lehet, hogy láthatóak a globális válság jelei, s erre a kormány is minden bizonnyal igyekszik felkészülni.

„Lesz-e ennek a kötvénynek hatása az ingatlanpiac alakulására, hiszen onnan szippanthat el „sublótban heverő” lakossági megtakarításokat? – kérdeztük meg Bodnárt. „Lehet keresletszűkítő hatása, de azt nehéz megjósolni, hogy ez milyen gyorsan következik be” - válaszolta. Hozzátette: az is kérdés persze, hogy valójában mekkora a szerepe az ingatlanpiacon a külföldiek által generált keresletnek.

Mint portálunk is beszámolt róla, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) június 3-án indítja útjára a Nemzeti Kötvénynek elnevezett új állampapírt, amelynek most nyilvánosságra hozott feltételei alapján szinte borítékolható, hogy népszerű lesz a magánszemélyek körében. Az ötéves futamidejű papírt ugyanis lépcsős kamatozással kínálják: fél év után 3,5 százalékról indul, az első év végén négy százalék, ezt követően pedig évente további fél-fél százalékponttal emelkedik, s így éri el az ötéves futamidő lejártával a 6 százalékos hozamot. Ez azt jelenti, hogy 5 év alatti 4,95%-os éves átlaghozamot kínál, ami a legmagasabb fix hozamú befektetés lesz a magyar piacon. Ez a jelenlegi nulla közeli banki kamatok mellett igazán vonzó lehetőséget kínál, nem véletlen, hogy a tervek szerint már az első év végéig 500 milliárdnyit bocsátanának ki belőle. Ha valaki most júniusban 1 milliót befektet a Nemzeti Kötvénybe, akkor 5 év múlva 273 ezer forinttal lesz gazdagabb. Vonzó lehet az is, hogy nem szabnak meg minimálisan befektethető összeget a heti kibocsátású kötvénynél, illetve, hogy mindig lesz egy egyhetes időszak, amikor a teljes befektetett összeghez visszaváltási díj nélkül lehet majd hozzájutni.

Szerző: NVZS