Bojár Ábel: ünnepi beszédek, arccal a jövő évi választások felé

A politikai elemzőnek szabad állást foglalni abban a kérdésben, hogy kik beszéde érdemes az elemzésre, hiszen azért több politikai vezető is szónokolt október 23-án. Ösztönösen csak a miniszterelnök és Karácsony Gergely beszédével foglalkoztam volna, de a híradások eszembe juttatták Gyurcsány Ferencet vagy Toroczkai Lászlót is. A képviselt szervezet nagysága határozza meg a beszéd érdekességét? Vagy például Novák Katalin szavai fontosak egyáltalán?

Alapvetően abban látom az ünnepi beszédek relevanciáját, ahogy az október 23-i beszédekét is, hogy az adott politikai szereplő mennyire van „lépéskényszerben” az adott politikai kontextusban, amikor a beszéd elhangzik, illetve mennyire tudja a kötelező jellegű politikai emlékezést a lépéskényszere szolgálatába állítani. A választási éveket megelőző október 23-i beszédek ilyen szempontból különösen érdekesek, mert még ha kampány-indítónak nem is feltétlenül értelmezhetők (ahhoz talán koraiak), arra mindenképpen alkalmasak, hogy kijelöljenek stratégiai irányokat, adott esetben keretet szabjanak a választásokra való felkészülésnek és helyezkedésnek. E lépéskényszer gondolatából kiindulva, Toroczkai László, vagy akár Gyurcsány Ferenc beszéde valóban kevésbé érdekesek, még akkor is, ha pártjuk országos támogatottságát tekintve Karácsony Gergőhöz mérhető szereplők a belpolitikában. Ennek megfelelően, Toroczkai kötelező jelleggel le is hozta a korábbi nemzeti radikális politikai szereplőktől örökölt, „pesti srácok” mázzal leöntött Corvin közi performanszt, Gyurcsányék pedig a DK 12. születésnapjának apropóján döntöttek egy „biztonságos” szűkkörű pártrendezvény mellett, kerülve ezzel egy esetleges égést egy nagyobb volumenű tüntetés megszervezése esetét. Hozzájuk képest a főpolgármester és a miniszterelnök beszédének értelmezése mindenképpen érdekesebb feladat, különösen a főpolgármestert illetően.

Az előző hétvégén a lehetetlen külpolitikai helyzetben egészen kreatív új fideszes szlogen született, „a saját utunkon járni", amit ráadásul képes volt Orbán Viktor egy útátadáson elsütni. Ez most teljesen kimaradt október 23-án a beszédből. Akkor ezek szerint még ötletelnek Rogán Antalék, mi legyen a júniusi választásokra szóló kampány szállóigéje, és mégsem tartják annyira jó üzenetnek a politikai és stratégiai magányt?

Való igaz, hogy az idén a miniszterelnök elkerülte a kül- és geopolitikai eszmefuttatásokat, bár talán egy árnyalatnyi elmozdulást lehetett kiolvasni a sorok között abból, hogy a Moszkva és a Brüsszel között felállított egyenlőségjelen finomított. Brüsszelt már „csak” paródiaként jellemezte, különbséget tett a katonai erővel és a pénzzel történő nyomásgyakorlás között és ami talán a legfontosabb, a korábbiaknál határozottabban jelentette ki, hogy a célja az európai integráció megváltoztatása (és nem az abból való leválás, kihátrálás). Ez a fajta, az Európai Unió „megjavítására” utaló retorikai fordulat amúgy teljes mértékben beleillik abba a puha, mérsékelt euroszekpticizmusba, amit különböző jobboldali populista erők (leglátványosabban Marine Le Pen Franciaországban) egyre nyíltabban képviselnek. Azaz az európai integrációt szükségesnek tartják, annak gyümölcseit (mint például Franciaországban a közös pénzt) elismerik, de úton-útfélen hangoztatják a nemzeti szuverenitás erősítését a közösségi joggal szemben. Ennek a kánonnak egyik zászlóshajója Orbán Viktor, és erről a szerepéről az október 23-i beszédében sem feledkezett meg.

Az európai parlamenti választáson túl, hogyan üzent a miniszterelnök az önkormányzati választásokra?

Mondandójánál egy fokkal fontosabbnak éreztem a beszédében a helyszínválasztást, és az arra való reflexiót magában a beszédben (miszerint ’56 nem csak Budapestről szólt). Ugye, tavaly is már vidéki megyeszékhelyt választott (Zalaegerszeget), ennek a stratégiának folytatásaként tekinthető az idén Veszprém. Veszprém egyike azon megyei jogú városoknak, ahol a Fidesz viszonylag magabiztosan győzni tudott 2019-ben.  A szavazatok 55 százalékával nyert Porga Gyula az összellenzéki kihívójával szemben, és ezek a települések a jövő évi önkormányzati választások fő tétjei is. Budapestet (a kerületek túlnyomó részét beleértve) a papírforma alapján hozza az ellenzék, a kistelepüléseken tarol a Fidesz, de a nagyobb településeken és főként a megyei jogú városokban kiélezett harc várható, már amennyiben az ellenzék meg tud állapodni helyi szinten beágyazott és alkalmas közös jelöltekben. Azzal, hogy a miniszterelnök egy ilyen típusú választási küzdelemben eddig sikeresen helytálló települést választott, emelte a megyei jogú városok tétjét a saját táborában, egyúttal előkészítette a választásokra való mozgósítást, pontosabban annak prioritásait is. A helyszínválasztás tehát sokkal inkább szólhatott a jövő évi választásokról, mint önmagában 1956-ról. 

Karácsony Gergely beszédéből a média azt emelte ki, hogy üzent az ellenzéki pártoknak, és vállalta a fővárosi egységet. Ehhez hasonló konkrétum más politikai beszédekben talán valóban nem hangzott el. Jó érzékkel ragadta meg a főpolgármester a pillanatot, vagy egy ilyen beszédben inkább narratívákat kellene építeni?

Kétségkívül az este legfontosabb mozzanata Karácsony Gergely vállalása volt. A bejelentés azonban nem a semmiből jött, már az egy héttel ezelőtti Partizán-interjúban is markánsan kiállt amellett, hogy Budapesten és a kerületekben még az ősszel meg kell egyezni, a még nyitva lévő kérdéseket (például Zugló) gyorsan le kell zárni. Azzal a konkrét vállalással, hogy „megszervezi az ellenzék budapesti szövetségét”, a főpolgármester elsődleges célja annak elkerülése – vagy amennyiben tud ilyen konkrét tervről, akkor a nyúl kiugrasztása a bokorból –, hogy ellenzéki oldalról kihívóval szembesüljön. Egy ilyen bejelentés ugyanis egy kicsit „most vagy soha” helyzetet teremt ellenzéki oldalon, ha egy ellenzéki rivális – nyilván elsősorban a Demokratikus Koalícióra gondolok – ráindítana valakit Karácsonyra (amit amúgy 2019-ben meg is tett Kálmán Olga személyében az előválasztáson), akkor gyorsan kell cselekednie, mielőtt Karácsony össz-ellenzéki jelöltségének ténye konkretizálódik az ellenzéki választók fejében. A főpolgármesteri jelöltségen túl, a bejelentés azért is érdekes, mert ezzel a kerületi megállapodások értelmi szerzőjének szerepébe is helyezte magát a főpolgármester (még akkor is, ha a legtöbb ilyen megállapodáshoz személyesen nem lesz sok köze). Ezzel tehát saját szerepét és súlyát igyekezett növelni, ami egyben plusz felelősséget is jelent. Sikeres ellenzéki szereplés esetén ezzel nőhet, fiaskó esetén viszont tovább erodálódhat a főpolgármester a 2021-es előválasztási folyamatban erősen megtépázott politikai tekintélye ellenzéki oldalon. És ezzel meg is érkeztünk a bejelentés személyes oldalához. Karácsony Gergelyre 2021-es előválasztási szereplése óta hatalmas teher nehezedik. Ha elsődleges felelősséget talán kevesen is tulajdonítanak neki a választási kudarcért, második/harmadik helyre jó eséllyel pályázhat a felelősségi sorban az ellenzéki szavazók szemében. Karácsony Gergely jövőbeli politikai ambíciói szempontjából – függetlenül attól, hogy ezek az ambíciók csak budapestiek, vagy adott esetben országosak-e – elsődleges feladat ezt a terhet levetni, és a mostani mozzanat is ennek fényében értelmezendő.

Nem meggyalázva az '56-os hősök emlékét, felvethető az a kérdés, hogy ki volt a tegnapi nap nyertese, és ki fordul rá egy pozitív közösségi élménnyel a kampányra?

Győztest hirdetni a beszédek másnapján nagyon nehéz. Karácsony Gergely kétségkívül emelte a tétet és a saját szerepét az ellenzéki politizálásban, de hogy ebből győztesen jön-e ki, vagy egy újabb arcvesztés lesz a vége, az túl sok mindenen – de talán elsősorban a többi ellenzéki szereplő reakcióján – múlik ahhoz, hogy akár tippelni lehessen. Hasonlóképpen igaz ez Orbán Viktorra is: a Budapest-vidék törésvonal kiélesítése az önkormányzati választások tétjére vonatkozóan is majd csak az eredmények ismeretében nyer értelmet. Úgyhogy a magam részéről október 24-én óvakodnék attól, hogy győztest hirdessek. Annyit azonban leszögeznék zárógondolatként, hogy ha nem is hatalmas, de többezres tömeget csak a főpolgármester – illetve a hozzá kapcsolódó civil szervezetek – tudtak az idén az utcára vinni.