Lázár János is milliárdos

HírKlikk 2025. június 12. 11:40 2025. jún. 12. 11:40

A miniszter legutóbbi vagyonbevallása alapján kijelenthető: Lázár János milliárdos. Ez egy sor nehezen forintosítható tétel kihagyásával is egyértelmű.

Népszava nézte meg Lázár János legfrissebb, 2024. januárjában leadott vagyonnyilatkozatát, amely alapján kijelenthető: a vagyona meghaladja az egymilliárd forintot. A számításból több olyan vagyonelemet kihagytak, amelyeket nem lehetett pontosan pénzre váltani. Ilyen például két ingatlan és a „műtárgyak, festmények” megnevezéssel szereplő ingóságok. Ezek közül több alkotást már korábban beazonosítottak, például Batthyány Gyula 1908-as Lovaspóló című festményét. Ha ez a kép valóban valódi, akkor önmagában 100 milliós értéket képvisel.

Vagyonnyilatkozata alapján a miniszter 46 ingatlannal rendelkezik. 

Egy fővárosi, V. kerületi lakás teljes tulajdonjoga mellett egy hódmezővásárhelyi ház és egy Budapest XIII. kerületi lakás fele is az övé. Emellett 43 mezőgazdasági terület van a nevén: öt, összesen több, mint 34 hektárnyi szántó három, Vásárhely környéki településen – Mártélyon, Mindszenten, Földeákon –, bő 167 hektár szántó Hódmezővásárhelyen – 29 jelölt birtokelem –, ugyanezen a településen 3 tagban 9,62 hektár erdővel rendelkezik, s van közel 5 hektár legelője, valamint egy hektárnyi kivett mocsara és töltése. Csongrád-Csanád megyén kívül még a tokaji borvidéken mondhatja magát birtokosnak: Mádon három, összesen közel 4,5 hektárnyi szőlő van a nevén.

Forintra átszámítva – az ingatlan.com helyi átlagárait használva – a házából, illetve lakásaiból rájutó vagyon 298 millió forint. Az OTPAgrár települési kalkulátora szerint szántóinak értéke 527 millió forint, a Lázár nevén lévő erdők és legelő 50 milliót, mádi szőlői 21,5 milliót érnek. A miniszter ingatlanvagyona tehát – az átlagárak alapján – 896 millió forint. Ehhez jönnek még járművei, egy 2019-es Mini Cooper Cabrio, egy ugyanezen évjáratú Land Rover Defender, illetve egy 2023-as Audi A6 AllRoad. A hasznaltauto.hu árai alapján a kabrió 6,2-7 milliót, a terepjáró 15-26 milliót, a kombi pedig 22-23 milliót érhet felszereltségtől függően, vagyis a legalacsonyabb árral számolva is 43 milliós a járműpark. Vagyonbevallása alapján, Lázár János megtakarításokkal is rendelkezik, értékpapírban 200 milliót tart, banki és más követelés összesen 90 millió, s 30 millió a készpénzállománya, ami összesen tehát 320 millió.

Lázár János tehát milliárdos, még a vagyonnyilatkozatában szereplő 220 milliós tartozásával együtt is.

Forrás: Népszava