Bosszú Borkaiért

Föld S. Péter 2019. december 21. 06:28 2019. dec. 21. 06:28

Az remélhetőleg mindenki számára világos, hogy Borkai Zsolt és Gréczy Zsolt ügye között csak annyi a hasonlóság, hogy mindkét történet szereplőjét Zsoltnak hívják. A volt győri polgármester esetében a ki tudja milyen pénzből fizetett örömlányok mellett, egy korrupciós szál is felsejlett, míg a mostani esetben egy magánügy vált közüggyé azáltal, hogy az érintettje közszereplő.

Gréczy Zsolt pénteken este az ATV műsorában jelentette be, hogy lemond parlamenti mandátumáról, mert a személye körül kialakult helyzettel nem kívánja terhelni pártját, a Demokratikus Koalíciót. Az ügy előzménye, hogy az őszi önkormányzati választás előtt derült ki, hogy Borkai Zsolt, Győr akkori polgármestere egy évvel ezelőtt egy luxusjachton örömlányokkal szórakozott. Az esetről felvétel is készült. Fotók – és egy rövid videó – kerültek nyilvánosságra, amelyeken az addig köztiszteletben álló egykori olimpiai bajnok olyan oldalát mutatta meg a nagyközönségnek, amelyre az nem volt kíváncsi. Rövid maszatolás után, Borkai előbb a Fideszből távozott, majd a polgármesterségről is lemondott. Szó volt még korrupciós szálról, a győri Audinak nyújtott gyanús telekügyletről. Az önkormányzati választás kudarcát a Fideszben nagyrészt Borkai nyakába varrták elvtársai, sőt, sokan még ma is azt gondolják, hogy miatta veszítették el Budapestet, valamint egy sor nagyvárost. Már akkor megüzenték Gréczynek, hogy Borkai után ő lesz a következő.

Ehhez képest, amit Gréczy tett, nettó hülyeség. Évekkel ezelőtt lefotózta magát, meztelenül, fehérneműben, majd a képeket elküldte akkori barátnőjének. Nem zaklatta az ismeretlenség homályába bújó (bújtatott), feltehetőleg nem létező nőt, ahogyan azt a lakájmédia prominensei a nagyközönségnek tálalták, hanem elkövetett egy olyan ostobaságot, amit mai fejjel már nem tenne meg.

Ebben a történetben ennyi van: se zaklatás, se korrupció, ezért inkább azt volna érdemes kideríteni, hogy kik és milyen módon jutottak hozzá a Gréczy számítógépén (vagy telefonján) található képekhez. De erre nem látszik komoly esély, mert akiknek az volna a dolguk, hogy kinyomozzák, kik férhettek hozzá Gréczy képeihez, tartanak attól, hogy olyan eredményre jutnak, amelyre nem szeretnének. Ami biztos: aki megszerezte és közzétette a Gréczyről készült fotókat, azt nem a közélet megtisztításának szándéka vezette. A fotók közlésének egyetlen célja volt: bosszú Borkaiért.

Itt tart ma, idáig jutott a magyar politikai közélet. Hogy az ellenérdekű felek nem azzal kívánnak sikeresek lenni, hogy bebizonyítják, jobbak a riválisnál, hanem úgy, hogy az ellenfelet lehúzzák a mocsárba, és elhíresztelik róla, hogy egy mocsadék. Ebből próbálnak tőkét kovácsolni, mert úgy gondolják, hogy a nagyközönség erre vevő, így lehet fontos segédpontokat szerezni az egymás elleni küzdelemben. A közönség meg olyan, amilyen: egy ideig élvezi az előadást, aztán kezdi unni, végül megundorodik az egésztől. Ha ez a politika – mondják sokan –, akkor köszönöm, nem kérek belőle.

A Fidesz megbosszulta Borkait, egy tisztességes szereplővel kevesebben maradtak a küzdőtéren. Attól, hogy most Gréczy Zsolt lemondott, még nem lesz jobb Magyarországon élni.