Bősz Anett a gyermekágy mellől köszöntötte Demszky Gábort

„Jogos kritika érte a hétvégén a közélet világát, és nem pusztán főpolgármester-helyettesi minőségemben, de szabadelvű demokrataként is szeretnék erre reagálni” – írta a friss anyuka. Hozzátette: a főpolgármestert, Karácsony Gergelyt leszámítva, senki sem köszöntötte nyilvánosan 70. születésnapján Demszky Gábort, Budapest volt főpolgármesterét, aki 20 éven át vezette a várost. 

„A magyar demokratikus berendezkedés '90-től olyan modellt épített, hogy a pozíció mindenkori birtokosa, közvetlenül választott vezetőként, gyakorlatilag erősebb legitimitással rendelkezik, mint a miniszterelnök. Nem erről szeretnék beszélni, bár tény: 20 éven át újra és újra megszerezni a budapestiek többségének bizalmát, önmagában is elismerésre méltó” – írta.

Érdekesség, hogy a kisfiú éppen Demszky Gábor 70. születésnapján született. Bősz Anett úgy fogalmazott, a köszöntés természetes, „a nem köszöntés azonban dráma. Valódi.” Nem akarta elemezni a főpolgármesteri székben eltöltött 20 évet, „ezt egyetlen születésnapossal sem tesszük, amikor elfújni készül a gyertyákat”. A politika amúgy is hullámvasút, két évtizedbe minden és annak az ellenkezője is belefér – vélte.

Majd hozzátette, a jelenséget kell megértenünk, különben újabb évtizedek mennek majd el úgy, hogy a társadalmunk lép egyet előre, aztán -- jó esetben „csak" -- egyet hátra. 

„Amely közösségek nem kívánnak együtt élni a múltjukkal, nem építhetnek stabil jövőt. Ma olyan emberek töltik itthon a 70-et, 75-öt, 80-at, akik '89 előtt évtizedeken át hittek a békés, demokratikus átmenetben, készek voltak rendőrökkel és titkosszolgákkal hadakozni a mindennapjaikban, jelentősen rosszabb életszínvonalon, mintha kiegyeztek volna a gondolattal: a vasfüggönyön inneni világ már az idők végezetéig diktatúrában él. Ők máshogy cselekedtek, rendőrfogdák, kihallgatások, szamizdat-kiadványok és stencilgépek lefoglalása, lakások lehallgatása, házkutatások, utcai követés volt a ’jussuk’. Egy volt közülük Demszky Gábor.

Aztán megtörtént a csoda: a békés átmenet, emberek szinte a semmiből sereglettek össze, írtak többek közt önkormányzati törvényt -- egyéni beszámolókból tudom --, sokan úgy, hogy sosem láttak még önkormányzatot közelről. Emberek millióit vették rá a négyigenes népszavazáson keresztül, hogy véleményt nyilvánítsanak hazánk vágyott jövőjéről, miközben ez a társadalom még sosem élt annak előtte jogállami és demokratikus keretek közt, és nélkülük feltehetően aligha lett volna értelmezhető, miről szól a demokratikus részvétel.

Hogy valami eltört ezután? Igen.

Voltak hibák. Ezekkel szembe kell nézni. Ki kell őket javítani. Ami azonban jó volt, azt tovább kell vinni. Így juthatunk egyről a kettőre. Ha politikusi generációk tízévente kidobni kívánnak idehaza mindent, amit az elődök építettek (jól-rosszul), akkor soha nem marad semmink, csak az üres önhittség, hogy majd mi megcsináljuk. Dehogy! A múltunk nélkül soha. Tévedés, hogy a közéleti elődeink nem a saját múltunk részei! A társadalom sorsa szempontjából mindegy, hogy személyesen nem mi magunk voltunk éppen ott. Múlt nélkül a jelenünk értelmezhetetlen, a jövőnk kudarc” – fogalmazott rendhagyó köszöntőjében Bősz Anett.

Nem véletlen – emlékeztetett –, hogy amikor Hodosán Róza jó humorú, őszinte és elfogulatlan, „Szamizdat történetek" című könyvének utolsó oldalát belengő keserű szájízzel szembesült, „csak mereven néztem magam elé hosszú időn át, hogy megtörténhetett: emberek rááldozták a fiatalságukat arra, hogy legyen Magyar Köztársaság, és ha később annak állapotára ránéztek, már maguk is csak ürességet éreztek. Feltett szándékom az ilyen ördögi körökből is kiszabadulni, és így tenni a dolgom nap mint nap. Éppen ezért, és természetesen nem csak ezért, az SMS után most nyilvánosan is:

Tisztelt Főpolgármester úr, kedves Gábor! Isten éltessen sokáig!”