Gulyás Gergely aggódik a lex Orbán miatt, úgy érzi, senki sincs biztonságban
A Fidesz frakcióvezetője szerint nyugodtan nevezhető lex Orbánnak a Tisza Párt képviselői által benyújtott alkotmánymódosító javaslat, amely nyolc évben korlátozná a miniszterelnöki megbízatás maximális hosszát; Gulyás Gergely erről a Facebook-oldalára csütörtökön felkerült videóban beszélt.
A volt Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: önmagában a visszamenőleges hatály azt üzeni, hogy "senki nincs biztonságban", hiszen ha alkotmányozni lehet visszamenőleges hatállyal, "akkor bármit meg lehet tenni, akkor bárkitől bármit el lehet venni".
Szerinte az alaptörvény módosítását kezdeményező javaslat érinti a migrációt is, ugyanis ha a Tisza Párt a Szuverenitásvédelmi Hivatalt akarná megszüntetni, azt egy mondat törlésével elérhetné. Valójában - folytatta - a migrációs paktumot akarják elfogadni, ezért iktatnak ki egy másik rendelkezést is.
Gulyás Gergely károsnak és helytelennek nevezte az egyetemekkel kapcsolatos módosítást, szerinte a kormány ahelyett, hogy építkezne, rombolni kezd. Az állami függésbe való visszakerülés ellentétes az egyetemisták és az egyetemek érdekeivel - tette hozzá.
A Tisza Párt két képviselője - Melléthei-Barna Márton és Hantosi István - a kormányfői megbízatás maximális hosszának korlátozását kezdeményezte alaptörvény-módosító javaslatában szerdán. Az alaptörvény tizenhatodik módosítását kezdeményező javaslat rögzíti: nem választható meg miniszterelnöknek az, aki összesen - megszakításokkal együtt - már legalább nyolc évig miniszterelnöki megbízatást töltött be.
A módosítás elfogadásával törölnék az alkotmányból azt a bekezdést, hogy Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége; az alkotmányos önazonosság védelme érdekében sarkalatos törvénnyel létrehozott, független szerv működik. Ez a rendelkezés alapozta meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal létrehozását.
A módosítás rögzíti azt is, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.