Céget alapított, majd néhány hét múlva 8 milliárdot nyert egy volt focista – aki egyébként Orbán haverjának munkatársa

HírKlikk 2020. május 29. 11:52 2020. máj. 29. 11:52

A Tiszakécske amatőr focicsapatának egykori játékosa, Sáfrány Tamás tavaly karácsony előtt néhány nappal alapította meg élete első cégét. Pont egy nappal később nyitottak meg egy jelentős pályázati lehetőséget, amellyel nagy kapacitású szállodák igényelhettek több milliárd forint állami támogatást – írja a G7.

Bár a kiírás szerint, március végéig lehetett volna pályázni, a 31 éves Sáfrány már január elején leadta az igénylését* három szálloda üzemeltetésére. Ez remek ütemérzékre utal: a jelentkezést január 7-én felfüggesztették – túl sok jelentkezőre hivatkozva. Azaz a tervezett bő három hónap helyett, kevesebb mint három hétig lehetett pályázni, benne a jellemzően nem pályázatírással töltött karácsonyi-szilveszteri időszakkal.

Az állítólagos túljelentkezés ellenére, Sáfrány sikeresen pályázott: cége összesen nyolcmilliárd forint állami támogatást nyert három hotel fejlesztésére, köztük egy ötcsillagos balatoni hotel megépítésére. A pár hetes vállalkozás úgy pályázott sikeresen több milliárd forint vissza nem térítendő adófizetői támogatásra, hogy nincs semmilyen előtörténete, az interneten lényegében semmilyen információ nincs róla, honlapja sincs, elérhetőségének is mindössze Sáfrány gmailes címe van megadva. 

Sáfrány valószínűtlen sikerét kontextusba helyezi – jegyzi meg a portál –, hogy közeli kapcsolatban áll a hozzá hasonlóan tiszakécskei Szíjj Lászlóval, aki a Fidesz kormányzása alatt az ország negyedik leggazdagabb embere lett – állami megrendeléseknek köszönhetően. Sáfrány a Szíjj tulajdonába tartozó Minerva Pénzügyi Zrt. felügyelőbizottsági tagja, és egy olyan hotelben is vezető pozíciója van, amely szintén a milliárdos vállalkozóé.

Forrás: G7