Csak látszólag becsüli túl a lakosság az inflációt

A korábbi évekhez képest nőtt a különbség a valós és az érzékelt infláció között. Nyilvánvalóan azért, mert a tényleges drágulás mértéke is nagyobb. Korábban a 4-5 százalékos infláció mellett volt az eltérés nagyságrendileg 10-12 pont, tehát annyival érezte magasabbnak az inflációt a lakosság a KSH által mértnél, addig mostanra 19 százalékra nőtt a különbség – magyarázta a GKI Gazdaságkutató vezérigazgatója. A cég a napokban tette közzé ezer háztartás körében végzett reprezentatív felmérését a lakosság által szubjektíven érzékelt inflációról, amelyből kiderült, hogy a szeptemberi hivatalos 12,2 százalékos pénzromlást az emberek többsége sokkal magasabbnak, 32,8 százalékosnak érzékelte.

Molnár László kiemelte, hogy bár komolynak tűnik a különbség a két szám, a hivatalos és a szubjektív inflációs adat között, „a KSH adata hónapról-hónapra vonatkoztatott mutató, tehát az idei szeptemberit az előző év szeptemberéhez viszonyítja. Ha megnézzük az első 9 hónapot, akkor 20 százalék feletti az infláció növekedése. Ez már nincs olyan távol attól a 32 százaléktól, amit a lakosság érzékel” – mondta Molnár László. „Van egy hibahatár. A lakosság, még ha nagyon figyelné az árakat, akkor is valószínűleg tévedne, vélhetően egy kicsit felfelé tévedne. Mert nem nézi minden egyes termék árát állandóan, hónapról-hónapra, de követi például a híreket, és abban is hall az infláció mértékéről. Azért nem teljesen bolondok az emberek” – reagált arra a kérdésre, hogy miképpen is születik meg a bonyolult gazdasági folyamatok által befolyásolt inflációra a lakosság becslése. A GKI ugyanis a felméréskor tisztán egy számot kérdez a megkérdezettektől, hogy szerintük mekkora volt az infláció.

Felvetettük, hogy a KSH által mért és az érzékelt infláció különbségében szerepet játszik-e az is, hogy a polgárok általában az élelmiszer-vásárláskor tapasztalják meg az inflációt és e termékkategória árain fokozottabban is jelentkezett az általános drágulás, a közgazdász még további okokat is felsorolt. „Az egyik, hogy a lakosság nyilván annak a terméknek az árváltozását jobban tudja nyomon követni, amit minden nap vagy minden héten vásárol, mint azokét, amelyeket ritkábban. A KSH viszont az általa készített fogyasztói mérésbe számos más terméket is beleért. Ráadásul a ritkábban vásárolt termékeknél az ár-összehasonlítás is nagyon nehéz” – jegyezte meg a közgazdász. A vásárló ugyanis nem tud visszaemlékezni arra, hogy öt évvel ezelőtt mennyibe kerülhetett az az autó, amit akkor nem vett meg, de most megvásárolja, így, ha az esetleg jóval kevesebbel drágult is, mint mondjuk a trappista sajt, ez a tény nem befolyásolja az inflációs érzetét. Arról nem is beszélve, hogy azon termékek drágulását, amelyeket gyakrabban vásárolunk, nem csak, hogy jobban érzékeljük, de jobban is sújt minket.

Van azonban egy módszertani oka is annak, amiért a KSH által mért, azaz hivatalosnak tekintett és a lakosság szubjektíven becsült inflációs szintje jelentősen eltér(het) egymástól. „A KSH, mivel nem vonalkódos rendszeren alapuló, azaz nem teljes körű mérést végez, hanem reprezentánsokon keresztül mér, ezért azok kiválasztása, illetve ezen áraknak a megfigyelése önmagában is hibát hordoz. Azt gondolom, hogy a KSH mérése bizonyos értelemben alulbecsüli a tényleges inflációt. A lakosság érzékelése pedig felülbecsüli. Az igazság tehát valahol a kettő között van” – jelentette ki Molnár László. Ez a különbség nem feltétlenül szándékos – tette hozzá. Számos árut, terméket vagy szolgáltatást ugyanis nem mér a KSH, amit a lakosság viszont vásárol, de ez nem csak itthon van így. A közgazdász felidézett erre egy példát az Egyesült Államokból, ahol tíz évvel ezelőtt a költségvetési bizottság megrendelésére megvizsgálták, hogy a szokásosan mért és egy tágabb termékkörből kiszámított infláció esetében mennyi lenne a különbség, és ők is azt hozták ki, hogy jóval nagyobb lenne a tágabb infláció (amibe mondjuk beleértenék az ingatlant vagy a részvényárfolyamokat is). Csak ezek nem részei a nemzetközi sztenderdnek, ezért a KSH nem is törekszik arra, hogy bővített inflációs mutatót kreáljon, hiszen ehhez egyelőre nincs kellő módszertani alapja – mondta Molnár László. Attól azonban még azon termékek drágulása is létezik, amelyeket a statisztikai hivatalok nem mérnek, és ez le is csapódik a lakosság által szubjektíven megbecsült inflációs adatban.

Megkérdeztük a közgazdászt arról is, hogy a GKI-nál ilyen adatra számítottak-e, vagy inkább azt remélték, hogy kisebb lesz az olló az érzet és a valóság között. Molnár László kiemelte, hogy ezen a téren nem dédelgetnek reményeket, és nem is kívánják kommentálni a kézhez kapott adatokat, hiszen ez a lakosság véleménye, amely elsősorban a soron következő bértárgyalások miatt fontos. Amennyiben ugyanis a polgárok jóval erőteljesebbnek érzik az általános pénzromlást, mint ahogy azt a KSH meghatározza, akkor a hivatalos inflációs adatokon túlmutató béremelést akarnak majd a bértárgyalásokon is kiharcolni. „Ha nem is 30 – mint ahogy a mutató szerint az inflációt az emberek érzik –, de legalább 20 százalékos béremelést” – tette hozzá Molnár László.

Arról, hogy a gazdaság fölött lebeg-e még az ár-bér spirál veszélye, azt mondta, hogy most éppenséggel furcsa módon a kormány erőltetné, hogy az beinduljon. „A kormány várakozása szerinti 6-7 százalékos infláció mellett 10 százalék fölötti minimálbér-emelést akar végrehajtani, az önmagában az összes többi bérre is hatással van. A vállalkozások – mivel nem nagyon van miből – az alacsonyabb ütemű béremelésben érdekeltek, a kormány pedig éppen az ár-bér spirál beindításán munkálkodik. Abból a szempontból érthető módon, hogy sokkal inkább javulna a költségvetés helyzete, hiszen sokkal több adó folyna be” – fogalmazta meg a kutató.

Molnár László elmondta azt is, hogy kormányzati szempontból egyaránt szólnak pro és kontra érvek is az infláció fokozása mellett. „Egy pénzügyminiszter alapvetően inkább az árstabilitásban lenne érdekelt, az javítja a kiszámíthatóságot. Ugyanakkor a gazdasági miniszter többször is elmondta, hogy őt nem zavarják a magasabb árak. Nyilvánvalóan ez is egy probléma forrása. Ha a kormány az államadósság kamatait valamilyen módon lejjebb tudja szorítani, akkor az infláció – mint eszköz – kedvező a költségvetés szempontjából, hiszen értékteleníti az államadósságot magát. Magasabb jövedelmi színvonal több adóbevételt jelent” – emlékeztetett a közgazdász, és hozzátette azt is, ha mindeközben a kamatkiadások növekedésének üteme csökken, akkor összességében még akár nyerhet is rajta a költségvetés. „Azt szokták mondani, hogy inflációs hatások bizonyos szintnél inkább a költségvetésnek kedvezők, magas inflációnál viszont kevésbé, mivel a kamatokat is emelni kell”.

A jövőre vonatkozó várakozásokkal kapcsolatban a közgazdász elmondta, hogy most már csökken a különbség a hivatalos és az érzékelt infláció között. „A lakosság már csak 25 százalékos inflációt vár, amely a 20 százalékos tény inflációval összevetve, tulajdonképpen egészen közel van egymáshoz. Nyilvánvalóan a várakozások is lejjebb fognak menni. Valószínűleg vissza fog térni a különbség a korábbi szintre. Ha lesz egy mondjuk 7 százalékos infláció, akkor ezt a lakosság mondjuk 15 százalékosnak fogja érzékelni, ez óhatatlan. De ebben az is benne van, hogy a lakosság olyan inflációt is érzékel, amit nem mérnek” – összegezte Molnár László, a GKI vezérigazgatója.