Csak semmi pánik!

Ön szerint minek köszönhető Trump győzelme? 

Mielőtt megválaszolom a kérdését, szeretném egy gondolatomat megosztani önnel. Azt, hogy a magam részéről a legszívesebben Joe Manchin nyugat-virginiai kormányzót láttam volna az elnöki székben, aki mérsékelt – a Demokrata Pártból kilépő – független politikus lett. Szerintem, ha a Demokrata Párt őt indította volna, megnyerték volna a választást. 

Rátérve a konkrét kérdésére. Tudomásul kell venni, hogy az átlag amerikait sokkal jobban érdekli, mi lesz vele és családjával, mint az, hogy mi lesz a világgal. Eszembe jut Bill Clinton elhíresült mondása: It’s the economy, stupid! Számukra ezek szerint a fontossági sorrendben az első helyen a gazdaság, a megélhetés áll. Amerika jelentős részén, különösen a közép-nyugaton, a lakosság nagy része küszködik a megélhetéssel, az infláció okozta gondokkal, a biztonsággal, aggódik a jövője, a gyerekei, az állása miatt. A demokratáknak ezt megértéssel, empátiával kellett volna fogadniuk, de a demokrata kampány Trump személye elleni támadásra, a demokrácia elvesztésével való riogatásra épült. Ez kevésnek bizonyult. Megjegyzem, a kampány vége felé jószerivel már letiltottam a Harris-kampánytól érkező, mesterséges intelligencia által kreált, szándékaik szerint személyesnek tűnő, de idegen és idegesítő üzeneteket, amelyekben azzal riogattak, hogy milyen szörnyű lesz, ha Trump beül az Ovális Irodába. Ezzel azonban nem lehet választást nyerni. A demokrácia védelme szuper fontos, de az átlagembernek nem ez a legnagyobb gondja. 

Szerepet játszott-e az, hogy egy macsóként viselkedő idős, s tapasztaltabbnak vélt férfi indult egy fiatalabb nővel szemben?

Azt tudomásul kell venni – lehet persze, hogy ez csúnyán hangzik, hogy azt ne mondjam, nem pc –, hogy az amerikai társadalom nincs felkészülve egy női elnökre. Ezen meg lehet sértődni, lehet rajta mérgelődni, de ez van. Egyébiránt az utolsó napokban ügy tűnt, hogy a női szavazók esetleg át fogják billenteni Harrist, de ahogy az eredmények mutatják, ez nem történt meg. Tehát Amerika nincs még felkészülve egy női elnökre.

És ha Michele Obama lett volna az a bizonyos női elnökjelölt?

Ő még rosszabbul szerepelt volna. Persze nem a bőre színe miatt. Az amerikaiaknak sok problémájuk van Michele Obamával, de a bőre színe nincs közöttük. 

Hát akkor?

Kiemelkedően fontosnak oknak tartom – és ez bebizonyosodott –, hogy az amerikaiaknak elegük van a demokraták ideológiai arroganciájából. Mert ugyan a jobboldalon is elképesztő az arrogancia, de ezzel együtt is, az az érzés vezetett győzelemre, hogy a gazdaság biztosabb kezekben van Trump elnöksége alatt.

Ez azért „érdekes”, mert az amerikai gazdaság jó állapotban van, nem?

Valóban furcsa dolog ez. A gazdaság nemhogy jól, hanem egyenesen elképesztően jól teljesít, hasít előre, nagyon bevált a bideni Inflation Reduction Act (IRA), ami elindította az Egyesült Államokban a zöld átmenettel kapcsolatos ipari forradalmat. A sors fintora, hogy a piros – azaz a republikánus vezetésű – államok sokkal több pénzt kaptak, mint a demokrata irányításúak. Persze az infláció magas és a kisember ezt érzi, nem gondolja végig, hogy csoda, hogy alacsony a munkanélküliség, és ez a demokraták érdeme, de Harris ezt nem tudta szavazatokra váltani, s nem is próbálkozott vele. Továbbá – és talán ez a lényeg –, a Demokrata Párt éveken át elengedte az „ideológiai” gyeplőt, amit odadobott a szélsőséges baloldali idiótáknak, és ebből egy év alatt nem lehetett visszatáncolni középre, hát még Harris három hónapja alatt.

Hogyan látta Harris igencsak rövid időre szabott kampányát?

Nem csinálta jól. Ne felejtsük! Az emberek három hónappal ezelőtt jószerivel azt sem tudták, hogy ki ő – jellemző módon ugyanis az alelnököt az amerikaiak 90 százaléka meg sem tudja nevezni, nemhogy bármit is tudna arról, ki ő, mit képvisel. Ráadásul Harrisnek nem volt világos üzenete, mit akar csinálni, ha elnök lesz. Mert az nem üzenet, hogy borzasztó lesz, ha Trump visszatér! Az elmúlt két hétben ugyan kicsit összekapta magát, de azért az egyik helyen ezt mondta, a másikon meg azt, ellentétes tartalommal... Így nem lehet választást nyerni. Trumpot lehet utálni, de ő legalább konzisztens volt: „azt kapod a csomagban, amit a pulton látsz”
.
Azért valljuk be, Kamala Harrisnak nem volt könnyű dolga, az ismert okok miatt három hónapja volt mindösszesen a kampányra.

Megjegyzem, biztos vagyok abban, hogy Joe és Jill Biden most ott ülnek, és arra gondolnak: megmondtuk, hogy tévedés lesz váltani Harrisra. De Biden is „ludas”, régen le kellett volna mondania a jelöltségről, igazi előválasztást kellett volna rendezni. De ahogy említettem, Kamala Harrist három hónapja még nem ismerték az emberek, hiszen az alelnök súlytalan figura (Bush alelnöke, Dick Cheney volt a nagy kivétel), rá csak akkor van szükség, illetve akkor kerül reflektorfénybe, ha az elnök meghal vagy lemondatják. Erre és arra is volt példa ugyan, de nem sok. Plusz Harris azt a sehova nem vezető tanácsot kapta – ehhez mondjuk brutális arrogancia is kell –, hogy ne álljon szóba a sajtóval. Háromból két hónapig nem is adott interjút. 

És a wokeizmus...?

Nem először mondom, önnek is mondtam már korábban is, hogy a wokeizmusnak lesznek következményei, mégpedig drámai következményei. A jelek szerint a Woke-kultúra valóban sokkal jobban zavarta az embereket, mint a harsány szélsőjobboldali retorika. Ezt pedig nem lehetett volna nem tudomásul venni. Kezdődött azzal, hogy félrecsúszott a „black lives matter” (a George Floyd brutális meggyilkolása kapcsán indult mozgalom – a szerk.) egy általános ideológiai harcba, ahelyett, hogy tényleg a feketék problémáival foglalkozott volna, ennek pedig tragikus következményei lettek, például a rendőrök elleni kampányok. Nehezen fogják beismerni, de a baloldal nyomására kezeletlen illegális migráció nagyon keményen visszaütött. Arról pedig már nem is szólva, hogy Harris három hónap alatt semmit sem tett azért, hogy bebizonyítsa, mást akar, mint amit a Biden-adminisztráció csinált. Távolságot kellett volna építenie az adminisztrációtól, még akkor is, ha alelnökként részese volt a hatalomnak. Ehelyett az egyik legnézettebb műsorban, a The View-ban, a kérdésre, hogy van-e, amit másként csinálna azt bírta mondani, hogy hirtelen semmi nem jut az eszébe. Lehet, hogy ezzel pont azt a 3 százalékot vesztette a „bizonytalan” szavazók körében, amivel Trump nyert. Hozzáteszem, hogy a fekete férfiakat és a hagyományosan demokrata szavazó latinokat sem tudta megszólítani. 

Keresetlen szavakkal igen keményen fogalmaz. Hogy mást ne mondjak, nem csomagolja be szépen a mondandóját – pedig egy volt diplomatáról az ember azt feltételezné. Hogy ami a szívén, az a száján?

Azért merek ilyen keményen fogalmazni, mert mindezt előre jeleztem, nem most, utólag, az eredmény birtokában mondom. Igaz persze, kicsit szorosabb eredményre számítottam. Nyolc éve is előre megjósoltam, hogy Trump győz, s most sem zártam ki a győzelmét. Mindenesetre azt is meg kell állapítani, hogy a jelek szerint Donald Trump jobban ismeri az amerikai társadalmat, mint a demokraták.

Térjünk át az újabb Trump-éra várható hatásaira. Elsősorban a külpolitikára, s elsőként is a neuralgikus (góc)pontokra. 

Kezdjük Európával. Nagyon fontosnak tartom – s kifejezetten örülök –, hogy az európaiak, egy kivétellel, most nem nyilvánítottak véleményt a választásokat megelőzően. Az egy dolog, hogy mi jelenik meg a médiában, de a komoly politikusok befogták a szájukat, ami nagyon helyes, mert az amerikai választó az, aki eldönti, hogy ki legyen az USA vezetője, s ehhez másoknak semmi közük nincs. A másik, amit nagyon helyesen tettek, hogy biztosították, bárki is lesz az amerikai elnök, vele Európa tisztességes, korrekt szövetségesi és partneri viszonyt akar kiépíteni. Annak idején Angela Merkel katasztrofális hibát követett el, amikor idejekorán ő kiállt az egyik jelölt mellett, majd győzelme után kioktatta Trumpot. Szerencsére ezt a fatális hibát most nem követték el. Mint értesültem róla, erre Trump legszűkebb környezete is felfigyelt.

Ön szerint hogyan hat ez Európára?

Lehet, hogy még jót is tett ez a győzelem. Furcsán hangozhat, jobb, ha Európa végre elkezd felnőni. Az ugyanis nem járható út, hogy 79 évvel a II. világháború után Európa – védelem szempontjából – még mindig Amerikán lóg. Megjegyzem: ha Európa végre felnő, akkor sokkal erősebb lesz az amerikai érdekeltség abban, hogy együtt intézzék az ügyeket. Meggyőződésem: minél komolyabban veszi Európa a saját biztonságát, védelmét, annál jobban számíthat az USA -ra. Szerintem az első Trump adminisztráció nélkül Európa ott sem tartana a védelemben, ahol most. De az irány jó. Trump újabb négy éve pedig ebből a szempontból – reményeim szerint – jót fog tenni.

Ez a védelmi politika. És mi a helyzet a gazdasággal?

Trump alapvetően protekcionista hajlamú, de ennek lesznek korlátai. De nem lehet nyivákolni, tudomásul kell venni, hogy Európának gazdaságilag is fel kell nőni. Be kell látni a sorozatos hibákat, az olyanokat, mint az, hogy a németek azzal hülyítették Európát, hogy az ő autóiparuk lesz az európai gazdaság motorja – ehhez képest pedig hol vannak?! Kína mindjárt szétveri a német autóipart. Hol vannak a stratégiai szerkezetváltások, hol vannak a az európai globális cégek? A két legnagyobb cég közül az egyik luxuscikkeket gyárt, a másik fogyasztó gyógyszeren kaszál milliárdokat. Mindkettő a „hiúságiparban” van. Mindkettő az ötödét éri a legnagyobb amerikai cégnek. De hol vannak az élvonalbeli tech cégek? Amerikában! A legnagyobbak egyenként többet érnek, mint az egész német tőzsde. Egészen egyszerűen nincs más lehetőség, mint a lehető legszorosabban együttműködni Amerikával. Erre kell koncentrálni Trump elnöksége alatt. Csúnya kifejezéssel élve, Trump „tranzakcionális” személy, lehet vele „üzletelni”, de ahhoz kell komoly termelés, innováció, versenyképesség. Tehát tudomásul kell venni, számítani kell arra, hogy erőteljes protekcionista gazdaságpolitikát fog folytatni. Ebből a helyzetből azonban az Európai Unió és a szélesebben vett Európa nem tudja magát további szabályozással kiverekedni. De a kapcsolat mégis elsősorban politikai. Azt fontosnak és előremutatónak tartom, hogy Ursula von der Leyen a gratulációjában pozitív és okos üzenetet küldött Donald Trumpnak a megválasztása alkalmából. Szeretnék látni hasonló hangnemben íródott, egyértelműen transzatlantista üzeneteket. 

Mi a helyzet Kínával? Azt persze lehet tudni, hogy Trump Kína esetében hol áll, bár a kampányban sok szó erről nem esett.

Trump valóban a belpolitikára összpontosított, mert a átlagszavazót nem igen érdekli a külpolitika. Így jelen pillanatban nem lehet megmondani, hogy milyen külpolitikát visz majd. De egy biztos: a „külpolitikai szerszámosládájában” a legvaskosabb franciakulcs a kiszámíthatatlanság lesz. Ez nagyon fontos eszköz, persze meglátjuk, hogyan használja majd, de szerintem ez viszonylag gyorsan ki fog derülni. Az biztos, hogy Putyin, Hszi ettől azért rendesen fél.

Mégis, mi jellemezheti majd a külpolitikáját?

Előre kell bocsátani: Trump nem szeret veszíteni. Több problémát is kezelnie kell. Legelsősorban ott van Kína, az ukrajnai háború, azaz az Oroszország-probléma, meg persze Irán, a Közel-Kelet. Az irániak helyében most elkezdenék reszketni. Ez utóbbit örömmel látom, Iránnal kapcsolatban a keményebb vonal híve vagyok. Abban biztos vagyok, hogy Irán ellenségei – így például Szaúd-Arábia – most nagyon örülnek. Izrael is, még akkor is, ha Trump könnyebben tudja jelezni Netanjahunak, hogy eddig, ne tovább! A Biden adminisztráció – az összes mellékzöreje ellenére – összességében határozottan és egyértelműen kiállt Izrael mellett, de nem tudott diktálni. Izraelnek el kell majd fogadnia, hogy Trump diktálni fog. Az élet már csak ilyen. Viszont nem kérdéses, hogy Izrael markánsan számíthat az USA támogatására, és senki se higgye, hogy az USA meg fogja engedni, hogy Izrael létét bármi is fenyegesse. Ebből kell kiindulni. Trump, már most jelezte, hogy sokkal keményebb lesz Iránnal kapcsolatban és „reszkethet” a Hezbollah és a Hamasz is. Nyilván Trump nem fogja visszahívni az amerikai légierőt – ami egyébiránt már most is ott van a térségben –, jelezve Iránnak: óvatosan, ha el akarna indítani egy Izrael ellenes reakció-spirált.

És Ukrajna?

Tudom, hogy Volodimir Zelenszkij – nagyon okosan – tartotta a kapcsolatot republikánusokkal is, hogy úgy mondjam, nem egy kosárban tartotta a portékáját. Trump nem szeret veszíteni, lehet, hogy erőteljesen fogja szorgalmazni a békét, lehet, hogy ez lesz a fő szempont, de abban akkor is biztos vagyok, hogy ő – és így Ukrajna – sem jöhet ki ebből vesztesen. Trump nem adhatja fel Ukrajnát orosz feltételek alapján. Fontos, hogy a republikánusok visszaszerezték a szenátust, ez jó, korlátot szabhatnak egy radikális, az oroszoknak kedvező váltásnak. A szenátusban többségben vannak Ukrajna támogatói. Trump közvetlen környezete is megosztott abban, hogy milyen támogatást kell adni Ukrajnának. J.D. Vance megválasztott alelnök odadobná Ukrajnát, de kérdés, hogy mekkora lesz a tényleges befolyása. Mindenesetre, amiről most beszélünk, csak egy pillanatfelvétel a mai belső viták tükrében.

Térjünk vissza Kínára, amit eddig alig érintettünk.

A kínaiak nagyon nem örülnek Trumpnak – ez biztos. Az már korántsem világos, hogy pontosan miként alakul majd a Kína-politika, de nagyon erőteljes lesz a késztetés arra, hogy a kínai – egyébként tényleg elfogadhatatlan – export- és támogatási gyakorlatra erőteljesebb választ adjon az USA. Amerika elárasztása állami segélyekkel megépített autókkal stb. nem tetszik Trumpnak. Érdekes történet ez azért is, mert – szemben azzal, amit sokan gondolnak – nem igaz az, hogy Trumppal vége a klíma elleni harcnak. Nem lesz vége, csak nem így fogják hívni. Technológiai szempontból az amerikaiakat versenyhelyzetbe hozza, és így előnyhöz tudja juttatni Kínával szemben. Ezt nagyrészt a vállalati szféra fogja kikényszeríteni. Az új technológiákban az amerikai ipar erőt lát, ami egyébként a zöld átállással, a klímacélokkal összefüggésben jó irány. Trump minden bizonnyal politikai üzeneteket fog küldözgetni, meg bírálni fogja a Biden adminisztrációt, de az amerikaiak technológiai előnye ezen a téren is tovább fog nőni Trump alatt is. Kínát pedig meg kell előzni.

Tudom, az ön területe manapság inkább az energiabiztonság. Mit vár azon a területen?

Abban biztosak lehetünk, hogy megmarad Amerika energiafüggetlensége, de egyre több lábon fog állni az amerikai energiagazdaság. Nem fognak leállni a befektetések az új technológiákba. Emellett ezen a téren is jelentős lépésekre számítok a Kínával kapcsolatos függőségek mérséklése érdekében, enyhítendő az egy sor alapanyagban meglévő kínai monopolhelyzeten, s valahogyan elérni a lekapcsolódást Kínáról számos kritikus, stratégiai fontosságú területen. Szerintem eljön a nukleáris energia reneszánsza, amit előrevetített, hogy a legnagyobb technológiai vállalatok nukleáris erőműveket vásárolnak a mesterséges intelligencia bevezetésével párhuzamosan. Meg kell valahol termelniük az ahhoz szükséges nagy mennyiségű többletenergiát, mégpedig minimális CO2 kibocsátással. Ez pedig a nukleáris energia.

Korábban sokat lehetett hallani az amerikai LNG exporttervekről, ön is többször nyilatkozott róla. Azon a téren mire lehet számítani?

Valóban, eddig is nagy híve voltam annak, hogy az USA cseppfolyósított gázt szállítson Európába – ez a tevékenység fokozódni fog, és ez az európaiaknak is fontos. Ha nem Schröder és Orbán akarata teljesül, akkor Európa szépen lassan jelentős mértékben függetlenedhet Oroszországtól – ebben pedig az USA-nak döntő szerepe van és lesz. Az amerikai olaj- és gázgazdaság Trump alatt jelentős hátszelet fog kapni, de nem fog megállni a technológiai fejlődés, és például a kitermelésnél a metángáz-csökkentés, a tisztaság, a biztonság, a környezetvédeldelem továbbra is fontos szempont lesz. 

Végül, de nem utolsósorban, Magyarország. Mi várható a kétoldalú kapcsolatokban, amelyek a béka feneke alá süllyedtek a Biden-érában?

A dolog kettős. Egyrészt mi is beszéltünk már jó párszor arról, hogy Orbán szeret hazardírozni, most is azt tette. Nagy tétben rulettezett, a pirosra tett, s bejött neki. A politika azonban nem rulett. Egy sokkal józanabb magyar külpolitikára lenne szükség. Az is kockázatos volt, hogy mindent Trumpra tett fel, de sokkal nagyobb baj, hogy a zsetonok többi részét Oroszországra és Kínára teszi, ami Amerikában sem a demokratáknak sem pedig a republikánusoknak nem tetszik. Trumppal persze – az előzmények után – kitűnő lesz a személyes viszonya, de kíváncsi lennék arra, hogy milyen gyorsan és egyértelműen derül majd ki, hogy a nagy geostratégiai kérdésekben szembekerül az amerikai érdekekkel. Elsősorban Orbán Kína- illetve Oroszország-politikájára gondolok. 

Említette Orbán rulettezését. Az biztos, hogy Orbán most egy ideig verni fogja a mellét azzal, hogy jó lapra tett, a fontos kérdés azonban inkább az: vajon ez Magyarországnak konkrétan mit jelent? 

Gazdasági szempontból Magyarország elsősorban az Európai Unióba van beágyazva. Ugyanakkor attól nem lehet függetleníteni Orbán politikáját, hogy eközben nem egyenrangú, hanem függőségi viszonyt alakít(ott) ki Kínával és Oroszországgal. Ez Orbán nagy problémája és ezt az amerikai elnök nem tudja megoldani Orbánnak. Előbb utóbb az ellentétek kiderülnek majd.

Hogyan látja a Bidenék által hozott két, a magyarok húsába vágó korlátozó intézkedés sorsát: a kettős adóztatást eltörlő egyezmény felmondásának, illetve a beutazás megnehezítésének a megoldását? 

Lehet, az előbbit gyorsan visszaállítja majd a Trump adminisztráció. A vízummal kapcsolatban óvatosabb vagyok. Mindkettőhöz kell majd a kongresszusi támogatás. Ezek lehetnek – amerikai kifejezéssel élve – az alsó ágakról elérhető „gyümölcsök”. De ne feledjük! Ez nem nagy siker, csak az eredeti, Orbán által elrontott helyzet áll majd esetleg vissza. Ettől azonban nem oldódik meg az EU-val való rossz viszony, nem oldódnak meg Magyarország gazdasági problémái, ez nem állítja meg a lemaradást, a szerencsétlen vidék lecsúszását, Budapest helyzetének rendezetlenségét. Ez nem az amerikai elnökön múlik. Attól még nem oldódik meg semmi, hogy ők személyes „barátságban” vannak. Magyarország versenyképességét sem ez fogja megoldani. Az oldaná meg, ha a magyar kormány modern iparágakba fektetne, és nem csak beszállítóként jelenne meg. Ahogy például Dánia. A magyar gyógyszeripar is lehetne húzóágazat. De hova tűnt ez az iparág? Az oldaná meg a versenyképességi gondjainkat, ha az oktatásba, az egészséges társadalomba, a munkaerőbe fektetnénk. Azon még lehet néhány napig örömködni, hogy Trump lett az amerikai elnök, de gyorsan ki kell józanodni, s be kell látni, nem ettől javul meg a magyar helyzet. És még egy dolog! Jobb, ha Orbán is tisztában van azzal, hogy mások is ott vannak a porondon, mások is akarnak jelentős befolyást szerezni Trumpnál, lesz versenytárs. Más szóval, most kétségtelenül előnyben van, de nem lesz egyedül a pályán. Az európaiak nagy része – a Kamala Harris kampány nagy csodálkozására – komoly kapcsolatokat épített ki a Trump-csapattal. Egy szó, mint száz: Trump győzelme nem húzza ki Magyarországot a slamasztikából, a magyar fejlődés kulcsa Magyarország, a magyar emberek kezében van.