Csaknem 300 millió forintot kapott Mészáros Lőrinc szállodalánca az elmaradt foglalások miatt

HírKlikk 2021. január 28. 14:27 2021. jan. 28. 14:27

A Hunguest Hotels kilenc szállodája kapott kompenzációt az elmaradt foglalások után, a másik nagy hazai szállodalánc, a Danubius Hotels jóval kevesebb pénzt kapott, 65 millió forintot.

A múlt év végén a kormány úgy döntött, hogy az üzleti ügyben érkező vendégek fogadását kivéve, a bezárásra ítélt szálláshelyek a 2020. november 11. és december 10. közötti foglalásaik után elmaradt bevétel 80 százalékát megkapják az államtól. A vállalkozók a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központhoz beérkező adatok alapján kapják meg a támogatást, amelynek a feltétele az volt, hogy dolgozókat nem küldhettek el, és a munkavállalóik megkapták a fizetésüket akkor is, amikor a szállások zárva vannak.

A meghiúsuló foglalások után több mint 3 milliárd forintra érkezett támogatási igény a szállodáktól, panzióktól, üdülőháztelepektől, közösségi szálláshelyektől és kempingektől – írta nemrég a 24.hu-nak a Magyar Turisztikai Ügynökség, amelytől a portál elkérte a támogatott szálláshelyek listáját.

Ebből kiderül, hogy a legnagyobb támogatást a sárvári Spirit Hotel Thermal Spa kapta, 146 millió forintos kompenzációban részesült. A második legnagyobb összeget Mészáros Lőrinc szállodaláncának egyik tagja, az egerszalóki Saliris Resort Spa Hotel kapta, 93 milliót forintot. A lista alapján a Hunguest Hotels szállodáinak jutott a legnagyobb, összesen 289 millió forintos kompenzáció. Ez persze nem meglepő, mivel a Hunguest a legnagyobb belföldi szállodalánc, a cégcsoport 26 hoteljéből kilenc kapott támogatást.

A másik nagy hazai szállodalánc, a Danubius Hotels jóval kevesebb kompenzációt kapott, 65 millió forintot. Vagyis ezek szerint hozzájuk jóval kevesebb foglalás érkezett november-decemberre.

Forrás: 24.hu