Csányi Sándort lehet zsidózni, cigányozni

Föld S. Péter 2019. november 9. 08:00 2019. nov. 9. 08:00

Meg huhogni rá, ha megjelenik, és valakinek ahhoz van kedve. Magyarország leggazdagabb embere a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökeként nyilatkozta ezt a sportcsatornán. Hogy inkább őt bántsák a szurkolók, mint az ellenfelet. Sok baj származott már ugyanis ebből, Magyarország visszaesőnek számít, volt ebből gond elég. Pénzbüntetés, meg ami még ennél is súlyosabb, zártkapus mérkőzés, ahová csak kivezényelt gyerekeket lehetett beengedni. Kizárás is lehet a nemzetközi játéktérről, ha nem vigyázunk.

Ezt nem akarja Csányi Sándor és a Magyar Labdarúgó Szövetség, ezért kéri az elnök úr a szurkolókat, hogy hagyják a fenébe a rasszista szövegeket, s ha már semmiképpen sem bírják magukban tartani, mert feszíti őket az indulat, akkor inkább őt szidják, mint az ellenfél játékosait, szurkolóit.

Csányi Sándort nem zavarja, ha zsidózzák, cigányozzák, huhognak a láttán. Csányi nem zsidó, nem cigány és nem is színesbőrű. De nem az a baj ezzel a nyilatkozattal, hogy aki mondta, annak nincs ezen a téren vesztenivalója. Nagyobb gond, hogy az elnök úr egyetlen szót sem ejtett a lényegről. Hogy nem a várható büntetés miatt kellene tartózkodni a rasszizmustól, hanem azért, mert az visszataszító és gusztustalan.

Csányi Sándor persze tudja ezt, mint ahogyan az is egyértelmű a számára, hogy azoknak, akik rasszista szövegeket kiabálnak a lelátókon, úgyis hiába beszél. Egymaga, ha akarná, sem tudná megfékezni a rasszista agyatlanokat, ezért aztán meg sem próbálja, s a kárenyhítésben mindössze odáig megy el, hogy tálcán kínálja fel a saját fejét. 

Mindegy mi az ára, csak ne kapjunk pénzbüntetést, zártkapus büntetést.

Talán egyszer majd jön egy olyan magyar sportvezető, akinek lesz bátorsága kimondani, hogy a rasszizmus csúnya dolog, aki rasszista, az nem ember. 

Addig pedig, hiába, hogy megengedte, Csányi Sándort se tessék zsidózni, cigányozni. Ha van rá mód, ne is huhogjanak, ha meglátják.