Cseh Katalin eltiltaná az uniós pénzektől Orbán miniszterelnök vejét

HírKlikk 2021. január 23. 08:30 2021. jan. 23. 08:30

Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti képviselője szerint nem szabadna Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak uniós támogatást adni. Erről a véleményéről levélben értesítette az Európai Unió szervezetét.

Mint fogalmazott, Orbán Viktor veje 215 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert az EU vidékfejlesztési forrásaiból. Tiborcz István azonban egyike azoknak, akiknek papírjuk van arról, hogy visszaéltek az uniós pénzekkel – tette hozzá. Amikor az OLAF Orbán Viktor vejének egykori cégét, az Elios Zrt.-t vizsgálta, akkor költségvetési csalás gyanújával adta át a dokumentumokat a magyar hatóságoknak és javasolta a szervezett bűncselekmény nyomainak vizsgálatát is.

Amint a Momentum EP-képviselője fogalmazott: az uniós támogatás nem jog és nem automatizmus, csak azoknak szabadna részesülniük ebből, akik nem visszaélnek, hanem felelősen gazdálkodnak vele, arra költik, amire valóban kapták.

Az Európai Unióban több eszközzel is igyekeznek megvédeni a támogatásokat. Már az Európai Parlamentben a kezdeményezésemre tavaly elfogadott, Lex Mészáros néven ismertté vált javaslat előtt is létezett az úgynevezett „Korai felismerési és kizárási rendszer (EDES)”, aminek feketelistáján szereplők nem kaphatnak támogatást.

„Követeljük, hogy Tiborcz István és vállalkozásai kerüljenek fel erre a listára! Ennek érdekében levélben fordulok az Európai Bizottsághoz, hogy akiknél az OLAF visszaéléseket tár fel, azok automatikusan kerüljenek fel erre a listára, zárják ki őket az EU-s pályázatokból" – fejtette ki véleményét közösségi oldalán Cseh Katalin.

Forrás: Facebook