Deutsch Tamás szerint a Zelenszkij plakátok „nagyon kedves, szerény, baráti elbánásnak” minősülnek
Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője az ATV Heti Napló című műsorának adatott interjút a magyar-ukrán viszonyról.
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője interjút adott az ATV Heti Napló című műsorának, amelyben többek között arról is beszélt, hogy Magyarországon miért helyezik el negatív kontextusban egy megtámadott ország elnökének, Volodimir Zelenszkijnek arcképét kormányzati plakátokon.
Deutsch Tamás hangsúlyozta, Magyarország szolidaritását Ukrajnával. „Szolidaritást vállaltunk és szolidaritást vállalunk egy ilyen durva katonai agresszió áldozatává vált országgal, amely szomszédos ország ráadásul Magyarországgal és ahol igen nagy számban élnek magyar nemzeti kisebbséghez tartozó magyar nemzetiségű honfitársaink”.
Amikor Török Réka rámutatott, hogy a szolidaritásba nehezen illeszthető bele Zelenszkij plakátokon való megjelenítése, mivel ezzel az ukrán elnököt és magát Ukrajnát állítják rossz színbe, Deutsch azzal válaszolt, „A szolidaritásba mindenekelőtt az tartozik bele, hogy több mint egymillió háborús menekültet fogadott be Magyarország”.
A politikus szerint az ukrán elnök plakátokon való szerepeltetése azzal magyarázható, hogy Zelenszkij nem mutat kellő hálát Magyarország segítsége iránt.
„…ha már Magyarországról beszél, akkor nem kell túlságosan szentimentális módon fogalmaznia, de ha egyáltalán beszél Magyarországról, akkor egy, a bajsza alatt elmormogott, a fogai között kipréselt köszönetet mondjon azért a szolidaritásból fakadó segítségért, amit Ukrajna háborús hétköznapokban is kap” – fogalmazott Deutsch Tamás.
A fideszes politikus szerint Ukrajna több fronton is támadta Magyarországot: kárt okozott a magyar kisebbségnek, titkosszolgálati módszereket alkalmazott, manipulálta a médiát, és diplomáciai csatornákon keresztül is ártott az országnak. Ehhez a „támadássorozathoz” képest a politikus úgy értékelte, hogy Zelenszkij elnök megjelenítése a kormányzati plakátokon „nagyon kedves, szerény, baráti elbánásnak” minősül az ukrán vezetővel szemben.
Volodimir Zelenszkij a Válaszonline-nak adott interjújában úgy fogalmazott: Orbán azért viselkedhet így, mert talán azt gondolja, olajon és gázon keresztül intézhet magának dolgokat, és ezért a Putyinnal fenntartott jó és az Ukrajnával fenntartott rossz kapcsolatra teszi a tétjeit. Zelenszkij szerint Orbán azt hiszi, jó lóra tett, de meggyőződése, hogy veszíteni fog. Deutsch Tamás ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, „Ha valaki egy klubba akar belépni, akkor a klub bejáratánál ne anyázza a klubtagokat. Nem sok jóval kecsegtet a felvételi kérelmét illetően”.
Ukrajna EU-csatlakozásával kapcsolatban hozzátette: bármely ország jogosult tagfelvételi kérelmet benyújtani az Európai Unióba, ez nem jelenti azt, hogy automatikus joguk lenne a felvételre. A meglévő tagoknak joguk van eldönteni, hogy fel akarják-e venni az új jelentkezőt vagy sem.