"A kizsákmányolás ma is létezik, csak alakot váltott"

HírKlikk 2026. május 1. 12:30 2026. máj. 1. 12:30

„A kizsákmányolás ma is létezik, csak alakot váltott” – erről beszélt Korózs Lajos az MSZP orosházi rendezvényén április 30-án. Az MSZP elnökhelyettese a munka ünnepe alkalmából azokról a tömegekről beszélt, akik keményen dolgoznak, mégsem tudnak megélni. A Viharsarok most is „vérzik”.

Az atv.hu beszámolója szerint az agrárszocialista megmozdulás 135. évfordulójára szervezett eseményen a Magyar Szocialista Párt és orosházi szervezete emlékezett a több mint száz évvel ezelőtti parasztmozgalomra. A Viharsarokban földnélküli zsellérek és napszámosok léptek fel a kizsákmányolás ellen, jobb béreket és emberibb életkörülményeket követelve.

Korózs Lajos beszédében erre a hagyományra utalva a jelen helyzetét írta le. A politikus azt mondta, hogy a térségben alacsony bérek, bizonytalan munkahelyek és leépülő közszolgáltatások határozzák meg a mindennapokat.

„A fiatalok elmennek, mert nem látnak jövőt.”

Az MSZP politikusa arról beszélt, hogy a rendszerváltás nem zárult le. Úgy fogalmazott: „A valódi változás akkor történik meg, ha a dolgozók tisztességes megélhetést kapnak, a családok biztonságban élnek, a nyugdíjasok méltóságban élhetnek, és az agrárium visszakapja a megbecsülését.”

„A baloldalnak nyitnia kell a fiatal, városi, képzett rétegek, a futárok, sofőrök és más, alkalmazásokon keresztül dolgozók, a bizonytalan helyzetű középosztály és a gondozási szektorban dolgozók felé”

– tette hozzá.

Az MSZP alelnöke az állami bérlakásépítési és szigetelési programról, az energiaszegénység felszámolásáról, a közösségi közlekedés fejlesztéséről és a helyi gazdaságok megerősítéséről is beszélt.

„Újra kell szabályozni a munka világát”

– hangsúlyozta Korózs Lajos, aki a tisztességes bér és a kiszámítható munkafeltételek mellett a platformmunkások jogainak rendezését és a képzés folyamatos támogatását emelte ki.

A rendezvényen Györfi Mihály, Szolnok polgármestere is pódiumra lépett: az önkormányzatok szabadságáról beszélt és arról, hogy a baloldali politika az önkormányzatiságnál kezdődik.

A program 19:15-kor gyülekezővel indult a Dózsa György utca 7. szám alatt, majd 19:30-kor megemlékezéssel és koszorúzással folytatódott. Este 20 órakor fáklyás felvonulás indult, az estét pedig utcabál zárta az Árpád-kertben és a piac területén, ahol a Con Moto Party Band lépett fel.