Donáth Anna és a kudarc ünneplése
A siker nulladik számú feltétele a siker és a kudarc közti különbség felismerésének képessége.
Az ellenzéki pártok tavaly azzal a programmal jutottak be az Európai Parlamentbe, hogy véget vetnek az uniós pénzek nagyüzemi szétlopkodásának, sőt: a forrásokat az Európai Unió közvetlenül az önkormányzatokhoz juttatja majd. E program eredménye lett az a jogállamisági mechanizmus, amely lehetővé tette volna, hogy ha egy ország nem teljesít egy bizonyos jogállami minimumot, az ne kapjon uniós fejlesztési pénzeket. Az volt a terv, hogy az Európai Unió a 2021-ben kezdődő költségvetési ciklussal leállítja a nagyüzemi közpénzszivattyút, s ezzel mind Orbán Viktor oligarcháira, mind a 2022-es választás fideszes esélyeire súlyos csapást mér.
Ezzel szemben olyan alku született, mely szerint a jogszerűséget az Európai Unió kizárólag a fejlesztési pénzek felhasználása kapcsán vizsgálhatja – tehát a médiaviszonyok, a pártfinanszírozás és a ravaszul manipulált választási törvény nem képezi a „jogállamiság” részét. Olyan alku született, mely szerint az Európai Unió 2022-ig biztosan nem fosztja meg Orbán Viktort a fejlesztésre szánt pénzektől. Az országgyűlési választásig annyit költ uniós forrásból az Unió elleni propagandára, amennyit csak el nem lop. Még az az abszurd helyzet is előállhat, hogy ha ‘22-ben győz az ellenzék, az O1G-kormányzat éveken át nem tud majd uniós pénzeket lehívni.
Ezért az alkuért kár az ellenzéket hibáztatni: egy kicsiny ország jelentéktelen pártjai minimális uniós gyakorlattal és kapcsolatrendszerrel nem tudhattak hatékonyan szembeszállni Orbán Viktorral, akit mint mindig, ezúttal is megmentett Angela Merkel és a német nagytőke. Nem véletlenül vásárol Orbán Viktor német fegyvereket, nem véletlenül szolgáltat olcsó munkaerőt a német nagyvállalatoknak, és nem véletlenül csorgatja vissza nekik az uniós pénzek jelentős részét. A németek megint bevédték – aligha utoljára.
Az ellenzék felelőssége egy ilyen helyzetben ugyanakkor legalább annyi volna, hogy érvényes diagnózist tárjon a társadalom elé – legalább annyi volna, hogy elmondja: megpróbálta, de nem sikerült. Ehelyett Donáth Anna olyan győzelmi jelentéssel házal, mintha soha életében nem tapasztalta volna meg a különbséget siker és kudarc között. Donáth Anna a Momentum Mozgalom nagy diadalaként értékeli azt a pillanatot, amikor Orbán Viktor valamennyi lopásához további két évre szabadkártyát kap.
Ez az ellenzék kér felhatalmazást a kormányzásra: nincs politikája, és nincsenek ügyei, csak nem létező sikereinek valósághamisító propagandája. Donáth Anna azzal az ígérettel került az Európai Parlamentbe, azért kap a magyarok adójából havi hárommillió forintot, hogy az uniós pénzek az oktatásban, az egészségügyben meg a munkahelyteremtésben, ne pedig Mészáros Lőrinc és Tiborcz István offshore-számláin hasznosuljanak.
A játszma azonban még mindig nem futott le: az Európai Parlamentnek éppúgy vétójoga van, mint Orbán Viktornak – ha Donáth Anna nem a győzelmét ünnepelné, hanem tovább küzdene ez ellen a szennyes alku ellen, várható veresége ellenére tiszteletet érdemelne. Ő azonban beéri azzal, hogy Orbán Viktor tovább lop, ő pedig önfeledten henceg a világraszóló győzelmével. Kommunikációs trükkökkel, valóságtagadással, ravasz marketinggel nem lehet leváltani Orbán Viktort – kérdés továbbá, hogy érdemes-e, ha azok, akik a helyére lépnek, pont úgy hazudoznak, mint ő.
