Drasztikusan drágult több száz termék az árrésstop bevezetése után

HírKlikk 2025. március 25. 08:30 2025. márc. 25. 08:30

Az árrésstop bevezetését követő első hét adatai alapján, jelentős átrendeződés figyelhető meg az élelmiszerárakban. Míg a szabályozás hatálya alá eső termékek ára csökkent, más termékeknél drasztikus drágulás következett be.

A Portfolio megvizsgálta, hogy az online árfigyelő több mint 2500 terméke közül, amelyekről voltak adatok március 17-re és azt megelőzően melyek drágultak jelentősebb mértékben egy hét alatt és mely láncnál. Vizsgálatukban az Aldi, az Auchan, a Lidl, a Penny, a Spar és a Tesco egyes termékeit vették górcső alá.

A drágulás mögött olyan tényezők is meghúzódhatnak, mint egy akciós időszak vége vagy beszállítói áremelés.

A vizsgált 2547 termékből 1044-nek csökkent az ára, 1185-nek nem változott és 319-nek emelkedett. Vagyis az online árfigyelő rendszerben nyilvántartott termékek sokkal nagyobb része lett olcsóbb, mint amennyi drágult, az árrésstop közvetlen, rövidtávú hatása érvényesülni látszik.

A hatósági árbeavatkozás kritikusai által gyakran említett keresztárazás jelensége azonban már az első héten megmutatkozott.

A nagy kereskedelmi láncok az árrésstoppal érintett termékek árcsökkenését más termékek árának emelésével kompenzálják – írja a Portfolio kutatását szemléző Pénzcentrum.

Az online árfigyelő rendszerben szereplő termékek elemzése során az Aldi, Auchan, Lidl, Penny, Spar és Tesco kínálatát vizsgálták. A 2547 vizsgált termék közül 1185 ára változatlan maradt, míg az árcsökkenések száma háromszorosan meghaladta az áremelkedésekét.

A legnagyobb, 40 százalék feletti áremelkedést 33 terméknél tapasztaltak, amelyek közül 17 a Sparban, 8 az Auchanban, 5 a Tescóban, és 1-1 a diszkontláncokban volt található. Az érintett termékek között tésztafélék, húskészítmények és gyümölcsök szerepeltek.

Feltűnő jelenség, hogy egyes termékek ára különböző üzletláncokban azonos mértékben emelkedett. Például a Pick eredeti téliszalámi ára a Tesco- és Spar-üzletekben egyaránt 6999 forintról 9889 forintra nőtt.

A Gyermelyi spagetti (500 g) 599 forintról 849 forintra, míg a Bonduelle Gold Prémium csemegekukorica (340 g) 599 forintról 989 forintra drágult a Spar és Auchan üzletekben.

30 és 40 százalék közötti drágulást 40 termék esetében tapasztaltak, az Auchan 13, a Spar 17, a Penny 5, az Aldi 4, a Tesco 1 termékkel van jelen. Ebben a csoportban felülreprezentáltak a virslik, de úgy tűnik, az uborkák és a mirelit-hasábburgonyák sem úszták meg az emelést.

– A Bonduelle csemegeuborka (680 g) ára az Auchanban és a Sparban 1089 forintról 1439 forintra nőtt.
– A Wiesbauer Prémium bécsi sertésvirsli (400 g) ára az Auchanban, a Sparban és a Tescoban 1499 forintról 1999 forintra emelkedett.
– A Pommes Fantasy elősütött gyorsfagyasztott hasábburgonya (1 kg) ára az Auchanban és a Sparban 1099 forintról 1499 forintra nőtt.
– A kígyóuborka ára az Aldiban és a Penny marketben 289 forintról 399 forintra változott.
– A Bonduelle Gold morzsolt csemegekukorica (340 g) ára az Auchanban és a Sparban 669 forintról 899 forintra emelkedett.

Az árrésstoppal érintett termékek körében jelentős árcsökkenések következtek be. A tejfölök átlagosan 30–50 százalékkal lettek olcsóbbak, egyes esetekben az árcsökkenés az 50 százalékot is meghaladta. A vajak árai szintén 10–50 százalék közötti mértékben csökkentek.

A március 17-én életbe lépett és várhatóan május 31-ig tartó árrésstop 30 alapvető élelmiszerre vonatkozik. A rendelet értelmében az érintett termékek árrése nem haladhatja meg a 2025. januári átlagos szintet, és maximum 10 százalék lehet.

A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2024. szeptember 14-i adása itt nézhető meg: