Drónok háborúja – légtérvita a Mészáros-hacienda felett 

Harkai Péter 2020. október 28. 17:30 2020. okt. 28. 17:30

Valójában a rendőrség is csak áll és néz, hogy egy májusi légifelvétel miatt, miért kell most feljelentést tennie és kinek és kivel szemben – véli Horn Gabriella, az Átlátszó újságírója, akit a Fejér megyei rendőrkapitányságra rendeltek kihallgatásra egy titokzatos harci jármű tényszerű bemutatása miatt. 

„A rendőrségi eljárás gyors és korrekt volt, de ha a megfélemlítés volt a cél, azt sikerült elérnie, még ha nem is nálunk. Sok kollegiális hívást kaptunk az esetet követő napokban, de meglepően nagy számban jelezték kollégák – inkább körültekintőbbek lesznek ezután” – nyilatkozta portálunknak a történtek miatt beidézett újságíró. 

A történteket többek között azért is szemléli értetlenül, mert az eset még a tavaszi pandémia időszak vége felé történt, a feljelentést követő idézést viszont néhány hete kapta kézhez az Átlátszó szerkesztősége. Ebben egészen pontosan három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett tiltott adatszerzés bűntette miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen a Fejér Megyei Rendőr-Főkapitányság.

Kérdésünkre, hogy miként fogadták az értesítést, az újságíró kolléga derűsen válaszolta, hogy szinte büszkén, mivel a gazdaságvédelmi osztályról érkezett a megkeresés és első „felindulásukban” úgy vélték, hogy egy cikkük következtében indult rendőrségi eljárás egy visszásság kiderítésében. De nem.

– Még májusban írt az esetről a Magyar Hang és Hadházy Ákos fotói illusztrálták a történetet, aki – elmondása szerint – repülőgépről készítette a felvételeket, ezért nehezen kivehető volt, hogy mi is áll a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó birtok udvarán. Ez izgatott minket, hogy pontosan mi is lehet az a titokzatos harci jármű, ami több mint szokatlan látvány egy mezőgazdasági vállalkozás területén. Ezt követően mentünk el a helyszínre és készítettünk drónfelvételeket a változatlanul ott parkoló járművekről, amik pontosan felismerhető és beazonosítható harci járművek. 

Rutinos újságíróként, az idézés átvételét követően, igyekezett telefonon megtudakolni a helyi rendőrségtől, hogy pontosan miről is van szó, mivel nem akart felkészületlenül érkezni, de az már kellemetlen előérzetet okozott, hogy nem kapott semmilyen információt. Mindezt csak fokozta, hogy hétfőn – a rendőrségre megérkezve – egy tágas tornaterembe kísérték kihallgatásra – aki látta az Ötödik pecsét című filmet, bizonyára átérzi a helyzet komorságát. De mint később kiderült, a tágas helyszín mindössze a járványhelyzet miatti távolságtartást volt hivatott biztosítani.

-–Azt már csak a rendőrségre érkezve tudtam meg, hogy pontosan a Búzakalász 66 sérelmére elkövetett tiltott adatszerzés miatt nyomoz a rendőrség és ezért kellett a helyszínre utaznom. Bár mint később kiderült, mindezt lebonyolíthatták volna „videókonferencia”-jelleggel is. A kihallgató rendőr egyértelműen korrekten végezte a munkáját, semmilyen presszió vagy ráhatás nem volt érezhető a beszélgetésünk alatt, emberileg és szakmailag is támogatónak tűnt, felkészülten kérdezett. Arra volt kíváncsi, hogy én készítettem-e a felvételeket, miért akartuk ezt a témát feldolgozni, milyen hírértékre számítottunk és hogy ki volt a segítségemre. Ez utóbbit természetesen jogos hivatkozással megtagadtam, mint forrást, de ennek kapcsán sem volt semmilyen fennakadás. Valamint az is szerepelt a kérdések között, hogy nálunk ki hagyja jóvá az anyagok megjelenését, aki a főszerkesztő, ebben semmi titkolnivaló nincs – közölte a részleteket Horn Gabriella. Hozzátette, hogy a szerkesztőségtől senki más részére nem érkezett idézés, ellentétben a Magyar Hang munkatársával, mivel Gulyás Balázsnak, az ottani anyag szerzőjének is küldtek tanúkihallgatásra szóló felszólítást, mely meghallgatás azóta részéről is megtörtént.  

Arról viszont elképzelése sincs, hogy a mindkét médium által májusban elkészült és megjelent felvételek következményeként miért csak most, októberben érkezett feljelentés és pontosan kitől. A tanúnak pedig nem kötelesek részleteket elárulni egy folyamatban lévő ügy hátteréről, részleteiről. Dr. Tóth Balázs, a szerkesztőség jogásza szerint, az egész eljárás alapja egyértelműen indokolatlan, mivel az újságírók a „tiltott adatszerzést” egyrészt legálisan engedélyezett eszközökkel végezték, másrészt senki személyiségi jogait nem sértették meg. Bodoky Tamás főszerkesztő pedig a történtekről írt hétfői cikkében felemlítette, hogy egyszer már történt a témával kapcsolatban hivatalos állásfoglalás drónhasználat ügyében. Az Átlátszó hasonló körülmények között készített kormányzati propagandakampányokat évi több tízmilliárd forintért lebonyolító New Land Media Kft. és Lounge Design Kft. egyik tulajdonosának, Balásy Gyula frissen vásárolt luxusvillájáról. Bodoky felhívta a figyelmet, hogy ekkor a Nemzeti Adatvédelmi Hatóság (NAIH) elutasította Balásy panaszát, miután a hazai és a nemzetközi jogi előírások alapján, a sajtószabadságba belefér közüggyel kapcsolatban a magánszférát nem sértő drónfelvétel készítése.

Az Átlátszó újságírója arra a kérdésünkre, hogy mit tapasztaltak a felvétel készítésekor a helyszínen, illetve a környékén, egyértelműen megállapította, hogy „nagyon szép hely”, gyönyörű, festői környezetben, akár egy filmekből ismert, erősen őrzött és elkerített dél-amerikai hacienda. A funkcióját tekintve, inkább hasonlított egy pihenést és kikapcsolódást biztosító birtokra, semmint gazdasági telephelyre. 

Horn Gabriella szerint, a történteknek egy riasztó tanulsága van eddig és az sem őket érintően, inkább a jelen közállapotunkat jellemző szomorú, személyes tapasztalatként:

– Én magam nem tartok a történtek miatt semmilyen retorziótól, még egy külföldi újságíró-szervezet is megkeresett minket, hogy a mellettünk való kiállásról megfogalmaznak egy közleményt. Ennek ellenére, nagyon sokan hívtak fel telefonon és sokan aggódnak amiatt, hogy ez az egész egy rossz precedenst eredményezhet. Megijedtek nem kevesen, ismerősök és kollégák is, utóbbiak közül nem egy olyan, akit már meghurcoltak korábban – nyilatkozta a Hírklikknek Horn Gabriella, az Átlátszó munkatársa.