Egészségügyi reform, avagy az egészségügy egészpályás letámadása?

Büszke vagyok rá, hogy olyan helyen végezhetem a hivatásomat, ahol az egészségügyi ellátás, mint közszolgáltatás fejlesztése mindig az egyik legfontosabb volt a város, a térség életében. Erre jó példa, hogy a Hajdúszoboszlói Egészségházat – ahol én is rendelek – több, mint 30 éve helyi összefogásból téglajegyekből építették fel. Különösen nagy szükség lenne az elődeink áldozatos munkájával felépült, igen nagy értéket képviselő, itt és az ország számos pontján még működő egészségügyi ellátás továbbfejlesztésére, ám ehelyett az ágazat egészpályás letámadása áldozata.

Hogyan történhetett ez?

A Covid-járvány alatt az egészségügyben kialakult viszonyok alapot teremtettek a kormánynak ahhoz, hogy végrehajtsa a régóta halogatott „reformot”. Igaz, még nem vagyunk az átalakítások végén, de érdemes végigtekinteni azokon az intézkedéseken, amelyeket a kormány eddig – a Belügyminisztérium hathatós közreműködésével – megtett.   

Az első és legmeghatározóbb lépés a 2021 októberében elfogadott szolgálati jogviszony törvény volt. Ez új szintre emelte az állami egészségügyben a humán erőforrás gazdálkodást/garázdálkodást. 

A Covid-járvány megmutatta, hogy a mai magyar egészségügyben semmilyen humán erőforrás tartalék nincs és a járvány elmúltával permanens vészhelyzet alakulhat ki, mint ahogy ezt napjainkban tapasztalhatjuk is, hiszen naponta kapunk híreket osztályok bezárásokról, illetve naponta egyre több beteget irányítanak át.  

Fontos lépés volt aztán az orvosok bérének emelése, amit még az első Orbán- kormány megalakulásakor Gogl Árpád ígért meg, de a második Orbán-kormány megalakulásához képest is tíz évet késtek vele. Ez azért is nagy kár, mert a tíz év alatt több ezer olyan egészségügyi szakember távozott külföldre, akik a Covid-járvány idején nagyon hiányoztak a betegágy és a lélegeztető gépek mellől. 

Csak tetézte a bajokat, hogy a kormány a továbbiakban is felelőtlenül bánt a humán erőforrással, mert az állami egészségügyben kötelezővé tett szolgálati jogviszonyt 2021. március 1-jéig az egészségügyi dolgozók mintegy 95 százaléka írta alá. Egyes adatok szerint hozzávetőleg 4000 szakdolgozónak szűnt meg a munkaviszonya azzal, hogy nem fogadta el a rákényszerített jogviszony-váltást. A kiesők pályaelhagyók lettek, vagy a mára jelentős teret nyert magán egészségügyben helyezkedtek el.  

Nem számít a kormánynak, ők úgyis mindent azokkal akarnak megcsináltatni, akik bent maradtak a rendszerben és ehhez alakítják a vezérlő struktúrát is. Ennek része volt 2020-ban az OKFŐ, mint mindenható intézmény megalakítása, a megyei kórházak vezető szerepének biztosítása, egyetemek működtetésének alapítványi kézbe adása, az ügyeleti ellátásban a megyehatárok eltörlése és lehetne még sorolni.  

Az orvosi béremelés valamelyest ellensúlyozza a szolgálati jogviszonnyal együttjáró hátrányokat, de a szakdolgozók béremelése mindezidáig váratott magára, talán ebben az évben végre sikerül.

A szolgálati jogviszony törvény bevezetésével egyidőben, alig feltűnően, bizonyos értelemben hasonló módon próbálták meg a háziorvosok bérhelyzetét rendezni rendeleti úton. Itt a praxisközösségek létesítése volt a varázsszó, hiszen a háziorvosok döntő többsége vállalkozó és a rogyadozó háziorvosi ellátásra mégsem lehetett rákényszeríteni a szolgálati jogviszonyt, még esetleg összedőlt volna. A háziorvosok korfája eközben elöregedést mutat, a legnagyobb probléma az utánpótlás hiánya, illetve, hogy az elöregedés miatt hirtelen egyszerre sokan fognak hiányozni a rendszerből és erre lenne majd megoldás a körzethatárok átrajzolása, a körzetek összevonása és a praxisközösség.

Ahelyett, hogy az elmúlt 10-13 évben elérték volna, hogy vonzóbb legyen a háziorvosi pálya és legalább elindították volna a felzárkózást a létszámban, ehelyett gazdasági kényszerrel és a szabályzók megváltoztatásával, norma emeléssel (körzetek átrajzolása, összevonás) próbálják a meglévő állománnyal a működés látszatát fenntartani. Emellett az irányítás-mániás egészségügyi vezetés saját beosztottakat választott ki a kollégák közül (már akik elvállalták), arra, hogy akár politikai szerepvállalás, vagy nyomásgyakorlás útján közvetítsék a kormányzat utasításait a háziorvosoknak.  

Ők, a megválasztott kollegiális szakmai vezetők, akik a fizetésük egy részét az OKFŐ-től kapják. Elvileg közvetítő szerepet töltenének be a háziorvosok és az egészségügyi vezetés között, de az információáramlás gyakorlatilag egyirányú. A kollegiális szakmai vezetők szerepe különösen akkor mutatkozott meg, amikor a háziorvosok kötelező ügyelet-vállalásával kapcsolatosan a kamara és a kollegiális szakmai vezetők más álláspontot képviseltek és ezzel vétettek a kamarai tagság szabályai ellen.

Az egészségügyi ellátás átszervezésének következő pontja az ügyeleti rendszer átszervezése volt. Első lépésként uniós forrásból Hajdú-Biharban egy úgynevezett pilot, azaz kísérleti programot indítottak el 2021. július 1–jétől, amelyben a mentés mellett a háziorvosi ügyeleti ellátás üzemeltetését is az Országos Mentőszolgálatra bízták. A program megindítása egészen az utolsó hétig nem volt publikus, sem a lakossággal, sem a szolgáltatókkal, sem a résztvevő önkormányzatokkal nem egyeztettek érdemben. Az önkormányzatok az utolsó pillanatokban kaptak tájékoztatást, az addigi szolgáltató pedig, amely szinte az egész megyében jó színvonalon üzemeltette a legtöbb ügyeleti pontot, ultimátumot kapott a szabad elvonuláshoz. 

A „tesztidőszak”, ami alatt az adatokat gyűjtötték, egy év lett volna, de aztán másfél évre tolódott. A programban, egy ügyeleti ponton magam is heti rendszerességgel részt vettem az ügyeleti ellátásban. A tapasztalatokról csak annyit, hogy a háziorvosi ügyeletre való OMSZ-os átállás elég nehézkesen ment. Érthető módon olyan felszereléseket, gyógyszereket és adminisztrációt hoztak, ami a mentéshez, főleg a sürgősségi ellátáshoz kell, azokból meg, ami a háziorvosi táskában, vagy az ügyeletben rutin, abból meg gyakran hiány volt, mert azt ők nem használták.

Összességében a magam részéről a háziorvosi ügyelet összevonását a mentéssel alapvető hibának tartom, mert ezt két egymást kiegészítő, egymásra épülő és csak időnként átfedő feladatkör. Jelen pillanatban egyik sem működik olyan szinten, mint az átalakítások előtt, bárhogy is állítja ennek az ellenkezőjét a siker-propaganda. A terepen, és nem a telefonkészüléknél, a jelen lévő orvos az, aki képes megvizsgálni a beteget és döntést is tud hozni. Ő, a magasan kvalifikált szakember és ezt nem pótolja semmilyen protokoll szerinti kikérdezés.  

A tesztidőszak után 2023 február 1-jétől megindult a rendes üzem, s az ügyeleti ellátás hozzáférhetőségében jelentős csökkenés következett be, ami a betegek számára egyértelműen hátrányos következményekkel jár. Egy év elteltével még mindig felhívnak a betegeim, hogy akkor most hol van itt a régióban ügyelet, ahová be lehet menni?

Továbblépve a történésekben eljutunk a kötelező háziorvosi ügyelet és háziorvosi finanszírozás átalakításának kérdéséhez. Mindkettő elég húsba vágó témának bizonyult és az egyszerre történő bevezetésük, 2023 januárjában, óhatatlanul ellenállásba ütközött.

A praxissal rendelkező háziorvosokat egyszerre próbálták kötelezni arra, hogy kössenek szerződést az OMSZ-tal, vállaljanak kötelezően legalább havi két hat órás ügyeletet és fogadják el, hogy a praxis-finanszírozásból a fix díjukat és a területi pótlékjukat elvonják, ami körzetenként, havonta minimum 300 ezer forint.

Ekkor javasolta az orvosi kamara az érintett tagjainak, hogy olyan módon gyakoroljanak nyomást a döntéshozókra, hogy a kötelezően előírt ügyeletet ne vállalják el. Vállakozó háziorvosként olyan szerződést, ami a szerződő számára előnytelen, nem köteles aláírni.

A kérdéskörben résztvevők között a feszültség fokozódott, kölcsönös nyomásgyakorlás történt, amit a kormány úgy oldott fel, hogy a korábbiakban említetteknek megfelelően, az orvosi kamarát gyakorlatilag feloszlatta.

Csakhogy a kormány és a belügyminisztérium várakozásai ellenére, újjáalakult az orvosi kamara és a tagság automatikus megszűnése után, több mint 33 ezren nyilatkoztak arról, hogy újra belépnek. Az, hogy mennyire fogja tudni a kamara az orvosok érdekeit képviselni, a jövőben dől el, de az biztos, hogy ilyen taglétszámú érdekképviseletet nem lehet figyelmen kívül hagyni. Bizonyos értelemben szomorú, hogy az államtitkár úr egy olyan szervezet feloszlatásában segédkezett, amelynek korábban ő is elnökségi tagja volt, csak azért, mert a szervezet a tagsága érdekeit próbálta védeni. Amikor a kamara szakmai hibákra hívta fel a figyelmet, jött a jól bevált mantra, hogy a kamara politizál és politikai érdekcsoportokat képvisel. A szakmai kifogásokra észérvek nincsenek, csak a hatalom nyers ereje, ami mögött szintén bizonyos érdekcsoportok állnak és korántsem a népképviselet.

Visszatérve a háziorvosokhoz, az államtitkár úr azért döntött a praxis-finanszírozások megkurtítása mellett, mert az elvont összegeket, amelyek eddig fixen érkeztek, áthelyezték az új indikátor rendszer finanszírozási alapjába. Az indikátor rendszer, egy olyan pontrendszer, ami a háziorvosi rendszer minőségi működésének ellenőrizhetőségét biztosítaná, például az elvégzett laborvizsgálatok száma alapján lehet mérni, hogy a háziorvosnak milyen minőségű a megelőző tevékenysége.  

Mi következik ebből?  

A kollégák olyan mennyiségű labor-vizsgálati kéréssel árasztották el a laborokat, amelyek szinte teljesíthetetlenek voltak. Erre az időszakra tehető a térségünkben 17 éve működő ingyenes laborvizsgálati lehetőség megszüntetése. A kórházi laborvezető kolléga szerint olyan mértékben megnövekedtek az új indikátor rendszer bevezetése óta a labor-kérések, hogy szinte teljesíthetetlen feladat elé állítja őket, másrészről a vizsgálatok alulfinanszírozottsága miatt keletkező hiányt nem tudják vállalni, ezért az általunk használt elérési utat megszüntetik. Ennyit a lakosság-közeli ellátásról.