Egy elfeledett évforduló: 30 éve nincs köztünk Alfonzó
|
2017. május 21. 07:05
2017. máj. 21. 07:05
Generációkon át mindenki ismerte a Keménykalap és krumpliorr Bagamérijét, Markos Józsefet. Éveken keresztül elképzelhetetlen volt nélküle a szilveszteri műsor.
Május 5-én volt 30 éve, hogy elhunyt a rendkívül jó humorú és sokoldalú művész. Halálának évfordulója csöndesen telt, talán túl csöndesen is...
A magánember Markos József mindenféle botrányoktól mentes, nem a világ szeme előtt zajló magánélete élesen elkülönül a művész folyamatos szakmai csiszolással és műgonddal felépített színpadi és televíziós szerepeitől. Minden részletében előkészítette fellépéseinek utolsó apró mozdulatait is. Évtizedes külföldi és hazai tapasztalata sűrűsödött egy-egy jelenetsor mögé.
Múló életét és munkásságát megőrző felvételei a magyar kultúra szerves részévé lettek az idők során. Alfonzó már gyerekként erős fizikumú volt, talán nem is olyan meglepő, hogy cirkuszi artistának szegődött. Ennek történetét is a tőle megszokott humorral mesélte el egyik interjújában, amelyből a Star magazin közölt részletet:
"Már birkóztam az MTK-ban, súlyt emeltem, gyűrűztem és jártam az Alpesi falu nevű zenés-táncos vendéglőbe, ahol gyönyörű pincérnők szolgáltak fel tiroli ruhában, mély dekoltázzsal és olyan keblekkel hogy Madonna mia! A műsorban fellépett egy szépfiú, tánc-, erő- és életművész, aki ott próbált a színpadon, s már harmadszor ejtette el a nőt. Én meg a libaszállító kosárral az ölemben, hentesruhában, kötényben ott üldögéltem és röhögtem rajta.
A nő már tiszta kék-zöld volt, az izompacsirta pedig szótlanul tűrte, hogy a főnök ordítozzon vele. Fakezűnek nevezte, meg szarházinak, ha jól emlékszem, és amikor meglátta, hogy én ott röhögök a nézőtéren, még megtoldotta: "Látod, te seggfej, ezt a nőt még ez a tróger is elkapná!" És én meg fölszóltam: "Ne trógerozz, az édesanyád!" Ment a szöveg, egyszer csak azt mondta: "Na gyere föl, ha olyan nagy a pofád!" Fölmentem. Elsőre megfogtam a nőt. Hát így lettem artista; fogóember.
Nemsokára már Szófiában léptem fel egy lokálban. Kérdezték: táncolni tudok-e? Hát úgy táncoltam körülbelül, mint a Jumbó elefánt. Nevettek rajtam, de igazából nem az volt a fontos. Szasa, a góré beöltöztetett egy trikóruhába ördögnek, a mamát - Szasa nagyon fiatal feleségét - emelgettem; úgy röpködött a levegőben, mint egy angyal.
De a legangyalibb nem az volt, hogy mindenáron el akarta csábítani az ördögöt, hanem hogy 14 nap múlva jött volna a fizetés, de se Szasa, se góré, se senki. Elmentek. Megszöktek. Akkoriban kezdtem birkózni - mondta Markos József érdemes művész, aki 1987. május 5-én hunyt el.
A magánember Markos József mindenféle botrányoktól mentes, nem a világ szeme előtt zajló magánélete élesen elkülönül a művész folyamatos szakmai csiszolással és műgonddal felépített színpadi és televíziós szerepeitől. Minden részletében előkészítette fellépéseinek utolsó apró mozdulatait is. Évtizedes külföldi és hazai tapasztalata sűrűsödött egy-egy jelenetsor mögé.
Múló életét és munkásságát megőrző felvételei a magyar kultúra szerves részévé lettek az idők során. Alfonzó már gyerekként erős fizikumú volt, talán nem is olyan meglepő, hogy cirkuszi artistának szegődött. Ennek történetét is a tőle megszokott humorral mesélte el egyik interjújában, amelyből a Star magazin közölt részletet:
"Már birkóztam az MTK-ban, súlyt emeltem, gyűrűztem és jártam az Alpesi falu nevű zenés-táncos vendéglőbe, ahol gyönyörű pincérnők szolgáltak fel tiroli ruhában, mély dekoltázzsal és olyan keblekkel hogy Madonna mia! A műsorban fellépett egy szépfiú, tánc-, erő- és életművész, aki ott próbált a színpadon, s már harmadszor ejtette el a nőt. Én meg a libaszállító kosárral az ölemben, hentesruhában, kötényben ott üldögéltem és röhögtem rajta.
A nő már tiszta kék-zöld volt, az izompacsirta pedig szótlanul tűrte, hogy a főnök ordítozzon vele. Fakezűnek nevezte, meg szarházinak, ha jól emlékszem, és amikor meglátta, hogy én ott röhögök a nézőtéren, még megtoldotta: "Látod, te seggfej, ezt a nőt még ez a tróger is elkapná!" És én meg fölszóltam: "Ne trógerozz, az édesanyád!" Ment a szöveg, egyszer csak azt mondta: "Na gyere föl, ha olyan nagy a pofád!" Fölmentem. Elsőre megfogtam a nőt. Hát így lettem artista; fogóember.
Nemsokára már Szófiában léptem fel egy lokálban. Kérdezték: táncolni tudok-e? Hát úgy táncoltam körülbelül, mint a Jumbó elefánt. Nevettek rajtam, de igazából nem az volt a fontos. Szasa, a góré beöltöztetett egy trikóruhába ördögnek, a mamát - Szasa nagyon fiatal feleségét - emelgettem; úgy röpködött a levegőben, mint egy angyal.
De a legangyalibb nem az volt, hogy mindenáron el akarta csábítani az ördögöt, hanem hogy 14 nap múlva jött volna a fizetés, de se Szasa, se góré, se senki. Elmentek. Megszöktek. Akkoriban kezdtem birkózni - mondta Markos József érdemes művész, aki 1987. május 5-én hunyt el.
