Egy friss felmérés szerint, reális esély van az ellenzéki győzelemre 2022-ben

Harkai Péter 2020. szeptember 18. 10:25 2020. szept. 18. 10:25

Még ha nem is elsöprő többséggel, de elsöpörhető a kormánypárt bő évtizedes uralma – legalábbis ezt állítja minapi elemzésében a Szociális Demokráciáért Intézet (SZDI). Mindehhez két dolog szükséges: egy közös ellenzéki lista és 2,5 százalékos indexemelkedés.

A felmérés a Závecz Research augusztusi, személyes megkérdezéssel készült közvélemény-kutatása alapján készült, amiből egyértelműen kitűnik, hogy az ellenzéki szavazók egyértelműen a közös lista mellett látják a győzelem lehetőségét. 87 százalékuk úgy gondolja, hogy mind a 106 egyéni választókerületben közös ellenzéki jelöltet kell állítani, 83 százalék szerint egyetlen lista van.

A kutatás eredményeként az MSZP, a DK, az LMP és a Párbeszéd tábora lényegében teljes egészében felsorakozik a közös lista mögé, míg a jobbikosok és a momentumosok körében némi lemorzsolódás jelentkezik: előbbiek hét, utóbbiak tíz százaléka nem támogatja, hogy csak egy listája legyen az ellenzéknek. Talán meglepő hír, hogy még a FIDESZ-KDNP híveinek 13 százaléka is helyesli az egylistás szavazást.

A felmérés eredményének megalapozottságát s a prognosztizált siker lehetőségét egyértelműen alátámasztja a kormánypárti Nézőpont Intézet aggodalma, miszerint az ellenzéki szavazók széles koalíció miatti lemorzsolódása jelentene csak relatív előnyt a Fidesznek, sőt, egyenesen a többpártrendszert féltik a közös listán megjelenő erőtől.

A SZDI augusztusi kutatása azt igazolja, hogy ha csak a Fidesz-KDNP listája és az ellenzéki pártok egy közös listája közül lehetne választani, akkor nagyon szoros verseny alakulna ki: a kormánypárt támogatóinak aránya 39, az ellenzéké 37 százalék lehetne.

A 2022-es országgyűlési választások esélyeit kutatva, több mint biztató esélyeket fogalmaz meg a felmérés. Ennek eredménye alapján, még a külhoni szavazatok aránya sem támogathatná meg a kormánypárt fennmaradását, amihez semmi más nem szükséges, mint az ellenzéki többség megszerzésére, ami közel sem irreális elképzelés. Ehhez természetesen az ellenzéknek nem elegendő néhány tized százalékkal nyerni, figyelembe véve azt a tényt, hogy a Fidesznek az aktív külhoni szavazók körében 95 százalékos támogatottsága van, valamint a választási rendszer manipulációs lehetősége miatt. Viszont egy közös ellenzéki listának reális esélye lenne 2,3-2,8 százalékkal feltornáznia az eddigi hátrányát, ami egyértelműen a kormánypárt végét jelentené.

Hasonló, tehát az egységes ellenzéki indulás nyerési esélyét mutatja az a számításuk is, amelyben a 106 egyéni választókerület 2018-as eredményeit vizsgálták, az ellenzéki oldal és a Fidesz–KDNP egyéni eredményeinek összevetésével.

43 olyan egyéni választókerület van, amelyben – közös jelölt esetén – komoly esélye van az ellenzéknek a mandátum megszerzésére. További 26 olyan egyéni választókerület van, amelyben az ellenzéki pártok közös, kemény munkával győzhetnek, ledolgozhatják a legfeljebb öt százalékos hátrányukat. Kilenc választókerületben öt százaléknál kisebb az ellenzéki előny, míg 17 esetében legfeljebb öt százalékos Fidesz–KDNP előny mutatható ki.

A kutatási adatokra támaszkodva, az SZDI egyértelműen kijelenti, van realitása annak, hogy az ellenzéki összefogás kemény és szisztematikus munkával, 58-59 egyéni mandátumot szerezzen. És bár a több egyéni győzelem értelemszerűen csökkenti az egy ellenzéki lista által szerezhető listás mandátumok számát, az abszolút többség elérése és a NER bukása ismét realitássá vált, sőt, ennél tovább is lépnek.

Álláspontjuk szerint a kormánypártok és a miniszterelnök „hisztérikus” lépései is azt igazolják, hogy a „kormányzati agytrösztök” szintén hasonló eredményre jutottak – bár ezt természetesen közel sem transzparensen kezelik. Az SZDI felmérése azt igazolja, hogy az ellenzéki szavazók megértették a NER leváltásának lehetséges módját, amit a 2019-es önkormányzati választás eredménye is bizonyít. Most az ellenzéki pártok vezetőin a sor, hogy ennek szervezeti feltételét megteremtsék.