Egy hobbitörténész (nem) felel az egészségügyért

A legtöbb felmérés azt mutatja, hogy a magyar lakosság döntő többségét az ország egészségügyi helyzete aggasztja a legjobban. Mivel magyarázható, hogy az Orbán-kormány mégis csak szólamokban törődik ezzel az ágazattal?

Az egészségügy ingoványos terület, rengeteg konfliktussal terhelt.  Az érdemi javuláshoz: az elvándorlást magakadályozó orvos- és nővérbérekhez, a kórházak zavartalan működéséhez, a népegészségügyi biztonsághoz legalább évi 600-800 milliárd forinttal több kellene. Ráadásul ezek a ráfordítások lassan térülnek meg, hozadékuk nem váltható szavazatokra a következő választásokon.

10 évvel ezelőtt Orbán politikai legitimációjához nagymértékben járult hozzá a 300 forintos vizitdíj elleni sikeres Fidesz kampány. Ma ott tartunk, hogy az Európai Unióban, mi magyarok fizetünk a legtöbbet zsebből az ellátásunkért (például a patikában, a magánrendeléseken): 100 forintból több mint 30-at. Mindez elsősorban a kisjövedelműek, ezen belül a hajléktalanok, a romák esélyeit rontja, de az ő támogatásuk, pozitív diszkriminációjuk nem fér össze a NER filozófiájával.

Reform biztosan nem indul sem idén, sem jövőre. A kormány tartózkodni fog minden olyan intézkedéstől, amely túlzottan borzolná a gyógyítás világát, de nem is tesz semmit a szétporladóban levő állami egészségügy jobbításáért. Alamizsna és tűzoltás persze lesz, amit a lakájmédia történelmi sikerként tálal majd, miközben szokás szerint hallgat a bajokról. A nem fizetőképes betegek többsége remél, egyéni túlélési stratégiákat keres és tűri a megpróbáltatásokat az ellátórendszer labirintusában. Legfeljebb a közösségi média kommentjeiben morog.

Miért nincs olyan szervező erő, amely összefogná az egységesnek mutatkozó akaratot, és kikövetelné a változást?

A Fidesz arra játszik, hogy minimális ráfordítással nyugalom legyen, ehhez asszisztál Cser Ágnes szakszervezete, ebben partnerek a kamarák. Az orvosi kamara olykor kiad egy-egy keménynek tűnő nyilatkozatot, de igyekszik nem szembemenni a kormánnyal. A kórházszövetség egykor harcias ülései állami munkaértekezletekké váltak. A radikálisabb csoportokat ellehetetlenítik (így járt Sándor Mária mozgalma), a helyi elégedetlenkedőket megfélemlítik. Az egészségügyi személyzet derékhada inkább a lábával szavaz. Úgy tűnik, hogy beválik az „oszd meg és uralkodj” ősi taktikája.

Amikor Orbán Kásler mellett döntött, a szakma már régen tudta róla, hogy a saját kórházában is – enyhén szólva – túljutott a csúcson, mégis mi motiválhatta a miniszterelnököt?

Az Onkológiai Intézet korábbi főigazgatója negyedszázados regnálása alatt minden kormánnyal jóban volt: még Antallék nevezték ki, de Gyurcsány is hirdetett rákellenes programot közreműködésével. Amúgy a szakmában megosztó személyiségként ismerték, a társintézmények rovására fejlesztette a Kékgolyó utcai centrumot. Szerintem Orbán ilyen a mindenkori hatalomhoz a végsőkig lojális, de politikában és államigazgatásban járatlan embert keresett, akit a megaminisztériumba helyezett komisszárok közvetítésével irányít, és aki a bársonyszék bűvöletében nem követel pénzt sem az oktatásnak, sem az egészségügynek - a 2020. évi költségvetés tervezete is erről tanúskodik. Cserébe viszont támogatják hobbitörténészi ambícióit.

Még a tavalyi országgyűlési választások előtt az ellenzék körében egység mutatkozott arról, hogy mi lenne az a program, amelyben meg lehet egyezni, és ami segíteni az ágazat helyzetén?

Valóban, Kincses Gyula kezdeményezésére 2017-ben 10 ellenzéki párt értéknyilatkozatot és konkrét vállalásokat tartalmazó, un. minimum programot fogadott el. Később az oktatásban is készült hasonló. Az egészségpolitikai dokumentum ma is aktuális célokat tartalmaz, mint amilyen a társadalombiztosítás alkotmányos védelmének visszaállítása, a köz- és magánegészségügy viszonyának rendezése, az egészségügy dolgozóinak méltó megbecsülése - valódi életpályamodell kínálásával, s mindenekelőtt a közkiadások jelentős növelése. Baj, hogy ezt a politikatörténeti súlyú megegyezést nem állították a parlamenti választási kampány fókuszába, nem készültek közérthető lakossági üzenetek, amelyeket az aláíró pártvezetőknek refrénként kellett volna hangsúlyozni. A helyzet azóta tovább romlott. A Fidesz leváltásában elkötelezett politikusoknak meg kellene újítaniuk az egyezséget és civil és szakmai hálózatot szervezniük követeléseik nyomatékosítására. Ha az önkormányzati választásokon az ellenzék előretör, az lendületet adhat ennek a programnak.

Ha ön lenne most a miniszter, mi lenne az első három lépése?

Nincsenek terveim pozíciók megszerzésére a hazai közéletben. Ha tanácsot kérnek, azt mondanám, ha a demokratikus ellenzék kormányt alakíthat, a miniszter (lehetőleg az egészségügyért önállóan felelős kormánytagként) győzze meg kormányát, hogy - főleg az elkerülhetetlen, gyors és jelentős béremelés miatt - brutális mértékben növeljék az egészségügyre szánt forrásokat (erre a gazdaság teljesítménye fedezetet nyújt, de politikai választás kérdése is, mire költünk). Másodszor: véget kell vetni a centralizációnak, az állami túlhatalomnak. Az intézményeket önkormányzatok és magáncégek működtessék a közpénz ellenőrzött felhasználásával. Harmadiknak a betegjogok erősítését, a szakmai munka nyilvánosságát emelném ki. Tudom, hogy még számtalan dolgot kell tenni az ágazat, a betegek helyzetének stabilizálásra ezen kívül is: egy új, igazságos gyógyszer-támogatási rend kidolgozásától a háziorvosi rendszer újragondolásáig és a régóta esedékes, korszerű népegészségügyi program elfogadtatásáig. Ez utóbbinak a tűrhetetlen egészség-egyenlőtlenségek mérséklését kellene középpontba állítania. Célszerű lenne a rövid- és középtávú feladatokra társadalmi megállapodást kötni a legfontosabb szakmai és civil szereplőkkel. Mindenképpen szükség van erős felhatalmazásra, mert az ágazat talpra állítása sok részérdeket sérthet. S ami a tárca vezetését illeti: elszánt, ütésálló és hatalmas munkabírású szakember legyen a miniszter, aki képes csapatot és szövetségeket építeni.

Most belpolitikai kérdésekről faggattam, miközben tudom, hogy ma már inkább nemzetközi vizeken evez; előadásokat, kurzusokat tart angol nyelven, külföldön. Itthon már sem szakemberként, sem politikusként nem”játszik”?

Kétségtelen, hogy szakmapolitikai munkám egy része ma a globális egészség világához köt. Segítem az Egészségügyi Világszervezet különböző projektjeit, s egészségdiplomáciával foglalkozom egy neves svájci egyetemen (The Graduate Institute). Itthon van kurzusom a Debreceni Egyetem népegészségügyi karán: magyar és külföldi hallgatóknak, mesterképzésen tanítok egészségpolitikát. Igyekszem jelen lenni a civil mozgalmakban: más megbízások mellett a hazai Lions közösségben, a másfél milliós nemzetközi jószolgálati szervezet magyar tagegyesületében az egészségvédelmi programokat koordinálom. Politikai terepen nem mozgok: nem is kérik; de idegen tőlem a szakmai alázatot nélkülöző stílus, a felületesség és a felkészületlenség. Sajnos az ellenzék sem kovácsol tőkét a rezsim egészségünket és az egészségügyet romboló intézkedéseiből.

Trump azt ígérte, hogy ha megválasztják újra elnöknek, megtalálja a rák ellenszerét. Ennyire lebutult a politika, vagy ennyire lebutultak az emberek, hiszen a felmérések azt mutatják, hogy Trump ismételhet?

A hagyományos bal- és jobboldali erők világszerte gyengélkedtek az elmúlt években: a választók bűnbakjaivá váltak a gazdasági válságkezelés megszorításaiért, de korrupciós ügyekben is kompromittálódtak. A migrációs hullám is kedvezett a populista-nacionalista hangoknak. A Trump jelenség ide illeszkedik, s azonos tőről fakad a Brexit mozgatóival. Képtelen dolgokat hitetnek el, építenek a tudatlanságra, az alantas ösztönökre, gyűlöletet szítanak. Orbán is ezen az úton jár. A rossz hír számukra az, hogy 2019 nemzeti és európai parlamenti választási eredményei trendváltást jeleznek: Európában visszaesett a szélsőjobb, erősödőben van a zöld baloldal és újra népszerűbb a liberális gondolat. Ez adhat bíztatást itthon az önkormányzati választásokra készülő ellenzéknek. Azt nem tudom, hogy Trump kap-e felhatalmazást még négy évre, az amerikai politikára nem vetíthetők az európai trendek.

Most, hogy lezárult a főpolgármester-jelölti verseny, elárulhatja, kinek szurkolt, kinek látta elfogadhatónak a programját?

Az előválasztás a demokratikus intézmények iránti bizalmat adta vissza a budapestieknek, s emellett politikai innováció is volt. Három értékes, de különböző személyiség közül meggyőző fölénnyel Karácsony Gergely vált Tarlós kihívójává. Bevallom, hogy neki drukkoltam, elsősorban szociális érzékenysége, embersége miatt. Okos kompromisszumokra kész, ügyes tárgyaló.

Ön szerint mit kellene tenni Budapesten az egészségüggyel?

Az Egészséges Budapestért kormányzati programja követhetetlen fordulatokban bővelkedő szappanopera. S nemcsak a különböző rangú biztosok cseréje, az ingadozó költségvetési előirányzatok és a centrumkórházi szerepre alkalmatlan Szent János Kórház kijelölése miatt gondolom így.  Az a fő bajom, hogy az öt-hat év múlva talán felépülő szuperkórházak gyönyörű látványtervei mögött elmosódik a lényeg: a különböző intézmények között nincs megfelelő együttműködés, a betegutak kacskaringósak, számos helyen azonnal felújításokra, a komfort és a műszerezettség gyors javítására lenne szükség. A messze jövendő kábulatában a jelen zavarai nem látszanak. Ezért kellene a fővárosnak visszakapnia legalább a kórházak működtetési jogát, s mellé koordinációs hatáskört is garantálni. Legyen végre a lakosság érdekeit is megjelenítő szervezet, amely valamennyi, Budapestet érintő egészségügyi intézkedést összehangol.

Tudom, hogy könyvet ír, miről szól majd?

Pontosítom: nem írok, hanem egy nemzetközi csoport tagjaként társzerkesztője vagyok a migráció miatt szükségessé vált, az egészséggel kapcsolatos globális, regionális és nemzeti politikák, egyezmények, intézkedések egyeztetési, diplomáciai tapasztalatait feldolgozó tanulmánykötetnek. A kiadvány 25 fejezetben mutatja be a migráció és egészség témájában elfogadott ENSZ és WHO döntések hátterét, s egyebek között a menekültek befogadásában nagy szerepet vállaló országok (Jordánia, Törökország, Görögország, Németország, stb.) egészségdiplomáciai erőfeszítéseit.