Egy világcég regionális elnökéből lett borosgazda 2. rész

Tudom, hogy kétlaki életet élsz. Több hetet töltesz Amerikában is a gyerekeiddel, és most már az unokáddal, de alapvetően a kilencvenes évek közepétől Magyarországon élsz. Üzletemberként hogyan alkalmazkodtál ahhoz a világhoz, amit itt találtál a rendszerváltás után? Milyen volt a kapcsolatod az ország akkori vezetőivel, politikusaival?

1991-ben kezdtem el Magyarországon dolgozni és ki kellett alakítani a kapcsolataimat, mert nem ismertem szinte senkit. De azt érzékeltem, hogy egy újjáépítési folyamat kezdődött el, amibe belecsöppentem. Az időzítés szempontjából szerencsés voltam és miután a média- és telekommunikációs szakmában, azon belül a száguldó kábelszakmában voltam érdekelt, amely olyan terület volt, ahol a politikának komoly szerepe van, megismerkedtem az akkori politikusokkal, és mindenkivel megtaláltuk a közös hangot. Az élni, és élni hagyni elv alapján működtünk és így tudtunk komoly értéket produkálni az országnak és a befektetőknek.

Az értékek közé sorolod az HBO-t, amit te hoztál be Magyarországra?

Az HBO behozatala Magyarországra sikernek, méghozzá világsikernek számított, hiszen az Egyesült Államok után Magyarországon mutatkozott be elsőként. Az igazi szenzáció persze az lett, hogy magyar nyelven kezdtük sugározni az HBO műsorát. Igen ám, de akkor még nem műholdról jött az adás, hanem kazettákat készítettünk, és az aznapi műsort motoros futárok vitték Budapesten kívül Debrecenbe, Pécsre, Veszprémbe, Egerbe és még jó néhány városba, ahol a helyi szakember betette a kazettát a magnóba, és este hatkor megnyomta az indítógombot. Ha véletlenül rosszul járt az órája, akkor Veszprémben később kezdődött az adás, Debrecenben meg korábban. Két céget alapítottunk egyszerre. Egyrészt a kábeltelevíziós céget, amelyik megvásárolta a különböző városokban meglevő kábeltelevíziós hálózatot. Vegyes vállalkozás volt a helyi önkormányzatokkal, amely végül is a mi cégünk által behozott pénzekből épített át kábelrendszereket, hogy többfajta adást lehessen fogni és válogatni lehessen a különböző csomagokból. Ehhez persze meg kellett építeni egy stúdiót is Budapesten. Ehhez Magyarországon nem volt megfelelő tudás, így volt idő, amikor harminc amerikai szakember dolgozott itt. Majd elkészült a stúdió, összeállítottuk az HBO programot, de miután még nem műholdról jött az adás, a fő kérdés az volt, hogy a programot fizikailag miként juttassuk el a főállomásokra. Így történt, hogy minden egyes napi programot felvettünk kazettákra és motoros futárral vagy kisautókkal elvittük a különböző főállomásokra, megmondtuk az ügyeletes elvtársnak, hogy hat órakor kezdődik az HBO-adás, akkor ő megnyomta a gombot és indult a műsor. Ma ez már abszurdnak tűnik, de így működött három-négy évig, amíg műholdra nem került az adás.

Az HBO-hoz kapcsolódva, gondolom arra is büszke vagy, hogy részt vettél a világsikerű Discovery csatorna megalapításában.

Ez az egyik kedvenc történetem.1983-ban John Hendrix, az alabamai egyetem vizuális eszközöket beszerző munkatársa számos oktató filmet vásárolt történelmi eseményekről, állatokról. Úgy gondolta, jó lenne egy olyan tévécsatornát működtetni, ahol a műsorok a természetről, a történelemről, a tudományos felfedezésekről szólnak, ismeretterjesztő céllal, de szórakoztatóan. Szerzett is hozzá némi tőkét és Washington DC-ben, diákokkal megcsinálta a Discovery Channelt. A szolgáltatást műholdra tette és elképesztő siker lett belőle a kábelszakmában. Én is, mint a United Cable marketing vezérigazgatója lelkesedtem érte, mert a szülők, a diákok és a politikusok is csak dicsérni tudták. John Hendrix boldog volt, de elkövette azt a hibát, hogy nem kért érte sugárzási díjat, hanem reklámból próbált megélni. Igen ám, de akkoriban a reklámpiac még elég kicsi volt ebben a szakmában, abból nem tudott megélni és egy év múlva a cége tönkrement. Meghallottam a fülest, összejöttem három nagy kábelcég marketing igazgatójával, pénzt tettünk a cégbe, átstrukturáltuk és megmentettük. Óriási üzlet lett az egész reklám szakmában! Nekünk brutálisan jó befektetés volt, hatalmas haszonnal. Ma pedig a Discovery Channel 40-50 milliárd dollárt érő cég, a világ legnagyobb televíziója, több mint 300 csatornával, amelyet 60-80 országban néznek. Engem is megkérdeztek, nem akarok-e befektetni ebbe a cégbe? Nem volt sok pénzem, de tízezer dollárt – ami akkor komoly kockázatot jelentett nekem – betettem, és amikor egy év múlva kivásároltak, százezer dollárt kaptam a részvényeimért. Ebből vettem meg az első Rolex órámat New Yorkban.

John Hendrix, az ötletadó is részesült a sikerből?

Igen, kiharcoltam, hogy ő is kapjon részvényopciót és sok évvel később felhívott, megköszönte, hogy 1985-ben kiálltam érte, és örömmel számolt be arról, hogy megkapta a részvényekért járó összeget, ötszáz millió dollárt. Letettem a telefont és bevallom, meghatódtam, boldognak éreztem magam.

Egy ilyen világból visszatérni Magyarországra nem lehetett egyszerű. Hogyan ismerkedtél meg a politikai elit tagjaival?

A kábelszakma, a média világa eléggé függ a politikától és a politikusoknak rendszeresen el kellett magyarázni, hogy amit csinálunk, az jó dolog. Az induláskor a politika nem szólt bele a dolgainkba, csak később, amikor már kezdtünk túl naggyá válni, de a politikusok szeretnek a siker mögé beállni. Mögénk is beálltak és végül az ő segítségükkel jöttek létre a beruházások, a szolgáltatások, amelyekből mindenki profitált: a nézők, az előfizetők, a mi cégünk és az ország is.

Az Antall-kormány idején érkeztél. Majd jött az MSZP-SZDSZ kormány. Hogy fogadtad, hiszen te konzervatív szemléletű ember vagy.

Konzervatív? Annak idején, Amerikában, republikánusnak tartottam magam, de a mai republikánus párt nem igen reprezentál engem. Az üzlet financiális részét tekintve, konzervatív felfogású vagyok, de szociális szempontból liberális. A rendszerváltás után tetszett az SZDSZ filozófiája és jól ismertem mindenkit az akkori az SZDSZ csapatából. Kóka Jánostól kezdve Magyar Bálintig sok SZDSZ-essel találkoztam, de a szocikkal is. Vallom, hogy egy üzletembernek nem szabad politizálni. Nem álltam ki egyik mellett sem, de így is szót lehetett érteni a legtöbb politikussal, Nem találtak semmi olyat a működésünkben, amiért elmeszeltek volna és felismerték: ha valami jó dolog mögé állnak, akkor ők is profitálni tudnak belőle

Úgy tíz éve még elég jó kapcsolatban álltál Orbán Viktorral is, akivel itt, a csodás házad borospincéjében is borozgattatok. Ez mostanság is előfordul?

Már nem. Nincs közöttünk harag és ugyan nem vagyok aktív a politikában, nem járok tüntetni, nem lájkolom a politikai híreket, de ha most beszélnék vele, azt javasolnám: hátrább az agarakkal és próbálja meg az egész ország érdekeit képviselni, ne csak egy bizonyos rétegét.

A magyarországi pályafutásod kiemelkedő állomása volt, hogy 2005-ben a UPC kelet-európai csoportjának lettél a vezetője. Egy nagyhatalom ura lettél. Hogyan élted ezt meg?

UPC már nincs, most már csak Vodafone van. De tény, hogy három millió előfizetővel dolgoztunk Kelet-Európában – Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában, Romániában – több mint egymilliárd dollár fölötti bevétellel. Nagyon komoly és befolyásos cég volt. Óriási élményt, felelősséget és nagy kihívást jelentett. Az egész üzletpolitika kialakítását, a cégek megvásárlását, rendbehozatalát, felépítését olyan kreatív folyamatként éltem meg, ami nekem is szárnyakat adott.

Majd 2008-ban jött a hidegzuhany és hol Amszterdamba, hol Amerikába kellett raportra repülnöd. Emlékszem, nagyon feszült voltál azokban a hónapokban.

Nem csak én, de a cégnél szinte mindenki. Képzeld el azt a szituációt, amikor váratlanul megszállják az irodákat, lefoglalják a számítógépeket és te csak állsz, és nem tehetsz ellene semmit. Ez még akkor is idegtépő, ha utólag nem találnak semmi szabálytalanságot. Nem hiszem, hogy mindenképpen akartak valamit találni, csak kivizsgálni, hogy követtünk-e el törvénytelenséget, vagy nem? Ezt kötelezően meg kellett tenniük. A feladattal megbízott washingtoni ügyvédi és könyvelői iroda munkatársai viszont ezer dolláros órabérben dolgoztak és nekik nagyon jó jövedelmet biztosított, ha több száz órát töltöttek el azzal, hogy például három-négy órát beszélgettek a titkárnőkkel arról, hogy mi van itt a cégnél. Summa-summárum: a hat hónapos vizsgálat után végül nem találtak semmit, ami illegális lett volna. De én akkor már úgy éreztem, hogy eleget tettem ezért a cégért és az, ami még várhatna rám, több bosszúsággal járna, mint örömmel, ideje tehát másban gondolkodnom. A kelet-európai csoport feloszlott, az alánk tartozó országok közvetlenül az amszterdami anyagcéghez kerültek és ezzel a tulajdonosok, a vezetők elérték a céljukat. Mi pedig 2009 márciusának végén barátsággal megegyeztünk és ők igazán bőkezűek voltak velem szemben.

Tudjuk, hogy a komoly eredményekhez a tudáson, kitartáson túl, szerencsére és jó emberi kapcsolatokra is szükség van. Minek köszönheted, hogy nálad ezekből sem volt hiány? Hiszen azt, hogy Amerikába érkezésed után, Denverben egy nagyszerű, magyar származású család fogadott be, az édesanyádnak volt köszönhető, aki gyönyörű babákat készített és a babákon keresztül vezetett az út hozzájuk.

Igazad van. A szerencse nagyon fontos, de a szerencsét meg kell látni. Van, akit fejbe vág egy baseball ütővel a szerencse, mégsem érinti meg. Ahhoz az kell, hogy az ember nyitott legyen, próbálja megérteni, hogyan működik a világ, és keményen kell dolgozni, ismerni kell az emberi motivációkat. Az üzleti világban nem ismerek olyan sikeres embert, aki nem dolgozik keményen. Politikában vannak ilyenek, de mi most az üzleti világról beszélünk. Életem jelentős részében nagy cégeknek dolgoztam, ahol megismertem, hogyan működik a financiális világ, beleláttam a cégek, különösen a tőzsdén lévők pénzügyi rendszerébe. Megtanultam, mi az, ami a tőzsdei értéket befolyásolja, megismertem a befektetők gondolkodásmódját, azt, hogy mivel lehet számukra szimpatikussá tenni egy céget, és mi minden kell ahhoz, hogy sikeressé tegyünk egy vállalkozást. Tanultam erről az iskolában, de az teljesen más volt, mint maga az élet, ahol mindenkinek, aki a cégen belül dolgozik, akár a vezérkarban, akár a különböző feladatkörökben, az a fő célja, hogy a tulajdonosok minél boldogabbak legyenek. A boldogság a pozitív cash flow, és a boldogság az, ha jön a pénz, és emelkedik a cég értéke. Erősségem a stratégiai gondolkodás, a kreatív megoldások kidolgozása, a munkatársak motiválása, a csapat összeállítása és menedzselése volt. A munkatársak kezelése nagyon fontos tudomány. Ezt is Amerikában tanultam meg, és az életpályám egyik erőssége lett, de ezt a magyar lélek nehezen emészti meg. Mi sokkal inkább szólójátékosok szeretünk lenni. Szerencsére túlléptem ezen, és a legnagyobb sikereimet csapattal, csapatban értem el. Ma már büszke vagyok arra, hogy a körülöttem, a velem együtt dolgozó emberek nagyon sok pénzt csináltak. A beosztottjaim a legtöbbször komoly profittal szálltak ki a buliból. Hiszek abban, hogy élni és élni hagyni – ez a csapatmunka sikere. Olyan emberekkel kell összeállni, akik kompetensek, korrektek, tehetségesek, profin dolgoznak, és akkor az eredményből lesz mit szétosztani. A mai generáció tagjai persze már egészen más problémákkal küzdenek, mint mi hajdanán. Az állások több mint fele tíz évvel ezelőtt még nem létezett. Olyan állások, munkahelyek vannak, amelyekhez egy egészen más tudás és hozzáállás kell – és nem irigylem őket.

Hosszú ideig komoly lelkiismeretfurdalásod volt a gyerekeid miatt. Ők az édesanyjukkal Amerikában maradtak, te pedig itt találtál egy párt, Dorottya személyében, akivel összekötöttétek az életeteket. Most, hogy a gyerekeid felnőttek, a maguk lábán állnak, ez egyszerűbbé vált?

Igen, a régi viták eltűnőben vannak és kialakult egy olyan rutin, hogy évente háromszor-négyszer elmegyek Amerikába, Dorottya vagy jön, vagy nem jön, de megérti és támogatja, hogy a gyerekeimmel is együtt legyek. Én itt is és ott is jól érzem magam, itt is és ott is vannak barátaim és így érzem tartalmasnak az életem.

Ehhez olyan egzisztenciális biztonságot kellett teremtened, ami ezt lehetővé teszi.

Két háztartást fenntartani természetesen nem olcsó mulatság, de hála Istennek, megtehetem. Nem szórom a pénzt feleslegesen, de megengedhetek magunknak bizonyos dolgokat, amelyek beletartoznak az életembe. Szerencsére a jó Isten sok pénzt „vágott hozzám”, de komoly tandíjakat is szedett vissza érte. Ezek nem törtek össze, pusztán csak tanulópénzként könyveltem el őket.

Ha most koccintanánk, milyen bort töltenél a poharakba?

Egy Sky Furmint 17-tel kezdeném, az unokám egészségére és az NJK 15-tel folytatnám, mindannyiunk egészségére. Mindkettő Eger legjobb területéről, a Nagy Egedről származik.

Az első rész itt olvasható.