Egyetlen más uniós ország polgárai sem tartják annyira korruptnak a hatalmat, mint a magyarok
A megfigyelők idegesek lesznek, amikor azt látják, milyen antidemokratikus reformok mennek végbe Magyarországon. Legyen szó a médiáról, a választási körzetek határainak átszabásáról, vagy a bíróságokról. Orbán Viktor 2010 óta következetesen átalakította az országot. Amit megalkotott, azt illiberális demokráciának nevezi, szakértők azonban úgy értékelik, hogy létrejött az első tekintélyuralmi rezsim az EU-n belül – mutatott rá a Die Welt.
Az Európai Parlament nemrég választási autokráciának, hibrid rendszernek minősítette a konstrukciót. Mindez azonban nem tartja vissza főként a német cégeket attól, hogy befektessenek a magyar piacon. Főleg az autógyárakra érvényes ez. Egyébiránt a lakosság egyetlen más uniós országban sem tartja annyira korruptnak a hatalmat, mint éppen a magyarok.
Így mutatja be a jobboldali konzervatív német lap Magyarországot abban a cikkben, amely azzal foglalkozik, hogy az EU keleti bővítése óta az akkor csatlakozott országok hatalmasat léptek előre.
Ám mára sok területen behozták a lemaradásukat, nem egy tekintetben még Németországot is megelőzték. A mintadiáknak Lengyelország számít, és ebben fontos szerepet játszik a képzés.
(A cikk csak előfizetők számára olvasható.)