Egyik oldalon fásultság, kiégés – a másikon csatázik a MOK és BM
A jelenlegi egészségügy olyan, mint egy süllyedő hajó, amelyiken lékek egész sora keletkezett, s hiába próbálják betömni az egyiket, a másikon tovább ömlik be a víz, és a hajó egyre jobban süllyed. Ezzel a hasonlattal érzékeltette a helyzetet a Hírklikknek dr. Szijjártó László győri főorvos, a MOK Győr-Moson-Sopron megyei elnöke a Magyar Orvosi Kamara és a Belügyminisztérium vitája kapcsán. A MOK honlapján terjedelmes írásban részletezte, hogyan lehetetleníti el a betegellátást a finanszírozás szűkössége. Szerintük az egészségügyi intézmények pénzügyi problémái évek óta súlyos morális, szakmai és mentális terheket tesznek azok vállára, akiknek a feladata az emberek gyógyítása lenne. Erre válaszul a Belügyminisztérium politikai hangulatkeltéssel vádolta meg a köztestületet. „Ma Magyarországon minden beteg megkapja az állapotának megfelelő ellátást, beteg nem marad ellátatlanul” – írja többek között meglehetősen ingerült válaszában a minisztérium.
Ezek szerint minden rendben van, az orvosok alaptalanul panaszkodnak?
Semmi sincs rendben! Tapasztalatom szerint, mindenhol nagyon túl vannak terhelve az orvosok, de erről egy alapos felmérést is készítettünk nálunk, a megyében. A Covid-járvány után, a különböző szakmában dolgozó kollégák között vizsgáltuk meg, hogy kinek, milyen mértékű a kiégettsége. Olyan hitelesített módszerekkel dolgoztunk, amiket különböző hasonló publikációkban világszerte alkalmaznak. Igaz, hogy csak egy megyében vizsgálódtunk, de a tapasztalatokat akár országosan is általánosíthatjuk: az orvosok kiégettségének oka részben a túlterheltségre, részben rendszer szintű problémákra vezethető vissza. Szélsőséges körülményeket vettünk alapul, borzasztó volt a járvány, azokat az egészségügyi dolgozókat, akik a sürgősségi és az intenzív osztályokon látták el a betegeket, mind lelkileg, mind fizikailag példátlanul igénybe vette. Az úgynevezett kiégés nem kímélte a fiatal orvosokat, de még a rezidenseket sem.
Az orvosi hivatás ilyen szempontból eleve veszélyeztetett. Nem könnyű megélni a döntést életről, halálról…
Még a nagyon jól működő egészségügyi rendszerekben is, ahol különleges és fokozott figyelmet fordítanak az orvosok „közérzetére”, megpróbálják megelőzni a túlterhelést, a szakmai-lelki kiégést. A vizsgálatunkból kiderült az is, hogy a nagy többség, akik a napi munkában a betegekkel találkoznak, a „szürke hétköznapokban” is nagyon komoly terhelésnek vannak kitéve. Naponta olvasni a hírekben, hogy országszerte orvoshiány van, számos kórházban időlegesen vagy véglegesen be kell zárni osztályokat, mert nincs meg a működéshez szükséges személyzet. Ezekből az intézményekből valamelyik másik városba, vagy a megyeközpontokba irányítják át a betegeket, emiatt az ott dolgozó orvosokra még nagyobb teher hárul, feszültek lesznek, ami a betegellátás színvonalán csapódik le.
A betegek vagy a hozzátartozók panaszaira utal ezzel? Az órákig tartó folyosói várakozásra, az ingerült beszólásokra?
A MOK és BM között kipattant vitában ellátatlan betegekről is szó van, amit úgy kell érteni: bizonyos területeken – és nem csak a sebészeti ellátásban – valóban vannak várólisták, ami bizonyos kapacitási hiányosságokból ered. Nálunk a megyében is előfordult, hogy egy vagy akár több diagnosztikai készülék is egyidőben romlott el. Ezzel nem lehet mit kezdeni. De ebből az is következik, hogy abban az intézményben, amely kénytelen kisegíteni egy másik kórházat, hirtelen akár többszörösére is nőhet a betegforgalom. Ez az egyik faktor a sok között, ami oda vezet, hogy aztán egy osztályon vagy egy ellátási területen elviselhetetlen mértékű a túlterheltség. A személyzetnek hirtelen el kell látniuk olyan betegeket, akik nem az adott osztályhoz tartoztak korábban, egy másik területről jöttek, nem ismerik a beteg minden kórelőzményét. Ez fokozza az orvosok és az ápolók frusztráltságát.
A minisztérium finanszírozási számokkal érvel, miért nincs igaza a MOK-nak, amikor elégedetlenek az orvosok munkakörülményeivel.
A hivatali felsővezetés csupán a számokat nézi, a számok csak egyfajta valóságot tükröznek, de mire eljutnak magasabb szintekre, már torzított képet mutatnak. Az igazi problémák a betegek ellátásakor derülnek ki, ott szembesülünk a keretszámokkal, amelyektől az intézmény vezetése vagy hajlandó eltekinteni, vagy ragaszkodik azokhoz. Senki nem állítja, hogy a kormány nem fordít pénzt az egészségügyre, de azzal revolverezni az orvosokat, hogy hány milliárd ment el erre, arra, amarra, csak parasztvakítás. A betegágyak mellett azt látjuk, hogy konkrétan nincsenek orvosok, szakápolók, akik pedig talán jelentkeznének, azokat nem fizetik meg. Azt látom, hogy nem kötik meg időben a szerződéseket, mindig mindennel késlekednek. Azt látom, hogy nem tudnak embert küldeni az egyik kórházból a másikba, ha valahol ki kellene segíteni a személyzetet. Szóval a magyar egészségügy borzasztóan rossz állapotban van, és ezt nem lehet eltakarni kimutatásokkal. Ezt úgy is mondom, mint kórházi gyakorló orvos, aki 30 éve dolgozik a szakmában, köztestületi tisztséget is viselek, Hollandiában is dolgoztam, ahol elismerten fejlett az ellátórendszer.
Ön szerint maga a rendszer hibás? Szervezettségi problémák vannak?
Szervezettség? Igen. Meglehet. Nem tudok olyan területet említeni az egészségügyben, ahol minden a helyén volna. Olyan ez, mint egy süllyedő hajó, amelyiken lékek egész sora keletkezett, s hiába próbálják betömni az egyiket, a másikon tovább ömlik be a víz, és a hajó egyre jobban süllyed. Az egyik ilyen friss lék az ügyeleti ellátó rendszer, ami egyes elemeiben jobb, mint a régi rendszer volt, van, ahol ezért dicsérik a működési protokollt, másutt elégedetlenek vele. Más volna a szakma véleménye, ha azt láttuk volna, hogy átgondoltan, komplexen nyúlnak hozzá az egész rendszerhez. De valójában nem ez történt. Az alapellátásban dolgozóknak ügyeletet kell vállalniuk, ez természetes, eddig is így volt. Addig lehetett kezelni a problémát, amíg a nagyon idős kollégák napközben folytatták a háziorvosi praxisukat. 70-80 év fölött nappal dolgoztak a rendelőkben, de amikor azt is elvárták volna, hogy éjszakai ügyeletet vállaljanak, egyszerűen feladták. Hiába erősködtek a mentősök, meg a politikusok, hogy aki nappal el tudja látni a munkáját, éjjel is alkalmas erre, ez érzéketlenség és nem is igaz.
A végeredmény az, ahonnan kiindultunk: a túlterhelt orvosok kiégnek, belefáradnak a munkába?
Pontosan ez a helyzet. Az orvosi pálya eleve nagyon igénybe veszi az embert mind szellemileg, mint fizikailag. A hétköznapokban azonban mégis keveset beszélünk a kiégésről, és a tüneteiről: az alvászavarról, a fásultságról, PPI-ről a táskában, a hypertoniáról már fiatal korban, a betegeknek és a kollégáknak címzett az agresszív mondatokról, a csökkent empátiakészségről, a szakmai fejlődés megrekedéséről, a gyakori munkahelyváltásokról, a magánéleti problémákról, az alacsonyabb betegelégedettségről, a műhibákról, a pályaelhagyásról… Minden második orvos krónikus betegségről, krónikus szomatikus tünetről számolt be. Ha egy egészségügyi irányítás „figyelne” ránk, akkor intézményesen megtennének mindent, hogy elkerülhető legyen ez a helyzet. Hozzájárul a kiégés megelőzéséhez és csökkentéséhez, ha a betegutak átláthatóak és egyértelműek, a vizsgálatok, a konzíliumok megszervezése jól kidolgozott és zökkenőmentes. Az ellátás résztvevői egymást könnyen elérik, ehhez jól használható e-mail-hálózatra, munkahelyi telefonra is szükség lehet. Ha az ügyeletek száma és a havi munkaóra túl nagy, azzal párhuzamosan nő a kiégés esélye. A mi felmérésünk tapasztalatait figyelmen kívül hagyni, óriási hiba, mert egy országosan kiégett csapattal semmilyen reformot nem lehet eredményesen végig vinni.
A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2023. október 1-i adása itt nézhető meg:
