Egyre durvább károkat okoznak ezek az állatok Magyarországon
A mezőgazdasági károk mérséklése érdekében a mezei pockok elleni védekezést minél előbb el kell kezdeniük a gazdálkodóknak. A kémiai készítmények felhasználása nagy körültekintést igényel – közölte az Agrárminisztérium (AM).
Az elmúlt évek enyhe telei miatt a mezei pockok rendkívüli módon elszaporodtak és a rágcsálók által okozott károk a korábbiaknál jelentősebb problémát jelentenek a gazdálkodóknak. Többek között Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna vármegyékben okoznak nagy területen erős fertőzést a pockok – írták a közleményben.
Hozzátették: kiemelten fontos, hogy a gazdálkodók késlekedés nélkül felmérjék a kártevők népességét a táblákon és azok környezetében. A károk csökkenthetők az időben megtett védekezéssel, amelyhez többféle készítmény és felhasználási forma is az érintettek rendelkezésére áll.
A túlszaporodás szakaszában a természetes populáció-szabályozás már nem elégséges a rágcsálók ellen, a késve megtett védekezés pedig hatástalan a gyarapodó egyedszámmal szemben, így a kártétel sem lesz kellően mérsékelhető. A kémiai beavatkozás 3-5 darab lakott járat/100 négyzetméter fertőzés esetén indokolt. Ahol rágcsálóirtó csalétekkel védekeznek a mezei pocok ellen, ott a ragadozó madarak számára kihelyezett T-alakú ülőfákat a kezelés előtt el kell távolítani.
Felhívták a figyelmet, hogy a szükséghelyzeti engedéllyel rendelkező rágcsálóirtók használata nagy körültekintést igényel. Szigorú kockázatcsökkentéssel lehet ugyanis csak megelőzni, hogy más állatok is elfogyasszák a pocok elleni mérget vagy a mérgezett példányokat. Emellett arra is ügyelni kell, hogy a véralvadásgátlót tartalmazó készítményből csak a meghatározott adagot rakják ki a gazdálkodók, a pocoktetemeket gyűjtsék össze. A teljes felületkezelésnél gépi kiszórásnál a csalétket egyenletesen kell kiszórni, és gondoskodni kell a folyamatos vadriasztásról.
A mezei pocok elleni védekezésre engedélyezett készítmények listája elérhető a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hivatalos oldalán – olvasható az AM közleményében.