Egyre fagyosabb a kormány és főváros kapcsolata

Meddig romolhat még ez a kapcsolat? Mi ez háború? Torzsalkodás?

Nem nevezném ezt sem háborúnak, de talán a torzsalkodás is túl erős kifejezés. Az vitathatatlan tény, hogy a kormány igyekszik anyagilag kiszárítani Budapestet. Hál’ istennek, az utóbbi időben ez az ország még a forradalmait is békésen igyekszik megvívni, Antall József is használta az „alkotmányos forradalom” kifejezést. Szóval alapvetően békés ország vagyunk, békés társadalom a mienk, ha a miniszerelnök hajlamos is időnként ennél harciasabb kifejezéseket használni. 

Magyarország legnagyobb legitimitással megválasztott politikusa kétségtelenül Budapest első embere. Nem lehet a mostani konfliktus hátterében politikusok rivalizálása?

Ebből a szempontból nem mennék bele semmilyen politika-pszichológiai elemzésbe, de nem lehet ezt sem kizárni. Amennyiben csak ez volna a kormány és Budapest konfliktusának hátterében, azt egy demokratikus rendszer könnyen képes volna kezelni. „Kakaskodással” biztosan nem tud javítani a kormány a jelenlegi legitimációján, de ha rendeződne a viszony a két fél között, abból talán Orbán Viktor is jól jöhetne ki. Sajnos mi, adófizetők látjuk ennek a kárát, és mi fizetjük meg ennek az árát is. 

Mennyiben „hungarikum” a főváros és a kormányzat rossz viszonya?

Most idézhetném Szegfű Gyulát, aki „torzsalkodó magyarokról” beszélt, de én ezzel alapvetően nem értek egyet, és szerencsére vitaható és idejét múlt már a véleménye. Az utóbbi harminc esztendőben kialakult Magyarországon egy sajátos politikai konstelláció, amelyben kisebb-nagyobb intenzitással, de szüntelen konfliktusban állt egymással a kormány és a főváros vezetése. Nem volt felhőtlen a viszony sem Demszky Gábor, sem Tarlós István esetében, de azok az ellentétek mégsem voltak annyira élesek, mint a mostani. A szabaddemokrata Demszky és a Fideszhez közel álló Tarlós rendelkezett bizonyos kormányzati beágyazottsággal, voltak „kapcsolati szálaik”. Most Karácsonynak ez hiányzik, nincs a közelében erre alkalmas mediátor. Ugyanakkor jövőre eljön az „igazság órája”, nemcsak Budapesten és környékén, hanem országszerte is véleményt fognak mondani a választók, jól van ez így, vagy másképpen szeretnék. 

Ennek ilyen nagy súlya lenne? 

Minden konfliktussal lehetőségeket engedünk ki a kezünkből. Azzal, hogy Budapesten nem jut elég pénz a közösségi közlekedésre, a közvilágításra, útfenntartásra, vissza kell vonni kulturális támogatásokat, nem lehet fejleszteni a kerékpáros infrastruktúrát, a környezetvédelmi programok leállnak, azzal a város veszít az idegenforgalmi vonzerejéből. Magyarországnak nincs világszínvonalú nemzetközi légitársasága, emiatt nincs becsatolva Európa és a világ légiközlekedésébe sem, noha olyan csomópont lehetnénk a térségünkben, mint Németországban Frankfurt am Main. Ez az országnak komoly bevételeket produkálna. Ebből a szempontból valóban „magyar átok” a torzsalkodás. Például London gyakorlatilag ugyanolyan súllyal szerepel az Egyesült Királyság gazdaságában, kulturális életében, mint nálunk Budapest… 

Ott elképzelhetetlen volna egy ilyen ellentét?

Egészen biztosan! Pedig ott is a „pénzről” szól a politika. Szabó Miklós történész mondta egykor: a politika nem más, mint a közpénz fölötti rendelkezés joga. A hatalom megszerzését, vagy az azért való versenyt jórészt ez motiválja. A rendszerváltás óta a kormányok mindig kevesebb pénzt adtak a fővárosnak, mint amennyi járt volna. Anélkül, hogy igazságot osztanék, el kell ismerni, a budapesti érdekek, érvek, mindig méltányolhatóbbak voltak, mint azok a szempontok, amelyek miatt a kormányzat nem volt hajlandó kiutalni a támogatásokat. Amikor ezekről a kérdésekről szakértői viták folynak, politikai hovatartozásra való tekintet nélkül, abban alapvetően mindenki egyetért, ha kihúzzák a talajt egy város alól, amely az ország GDP-jének meghatározó hányadát termeli, az annyi, mintha az ország alól húznák ki a szőnyeget. Amennyiben Budapest fizetésképtelen lesz, Magyarország adósbesorolása pillanatokon alatt tovább romolhat, ami még jobban beindítja az inflációt, emelkednek az adósság után fizetendő kamatok, az emberek a kis pénzüket igyekeznek menteni. Amikor a gazdaságban kifogy az „olaj”, leáll a fejlődés… Ezt a dominó hatást végig lehetne vezetni, de belátható, hogy olyan területen feszegeti a határokat a kormányzat, ami könnyen romokba döntheti az ország pénzügyi helyzetét. 

Ha nem is ez a NER célja, de azt nem titkolják, hogy a vidék Magyarországát akarják fejleszteni, és csökkenteni Budapest dominanciáját.  

A vidéki beruházások mögött fel-felsejlenek ilyen törekvések. A legnagyobb ipari és idegenforgalmi beruházásokat vidékre viszik, de ez nem változtat azon, hogy valójában Budapesttől függ az ország jóléte. Ennek a kettőnek egyensúlyban és harmóniában kellene lennie ahhoz, hogy a fejlődés ne álljon le. Ha megnézzük a választási helyi adó eloszlását mutató térképet, azaz az egyes térségek adózási erejét, abból – számomra teljesen megmagyarázhatatlanul – az derül ki, hogy nagyon erőteljes vállalkozások működnek például Zalában, Békésben, vagy akár a Zemplénben, amely már-már kezd az új magyar „szilikonvölggyé” kinőni. Tény, hogy nagyon sok cég telepedett le vidéken, ott jegyezteti be magát, aminek a valós okát most ne firtassuk, de ez nem jelenti azt, hogy a központjuk ne a fővárosban működne, ahol a legjobb iskolák, egyetemek, egészségügyi ellátók találhatók. 

A napokban a kormány újabb súlyos milliárdokat vett le a város számlájáról. „Ha volt pénzetek megvenni Rákosrendezőt, legyen pénzetek kifizetni az adót is”. Mi ez, ha nem megleckéztetés?

Igen, e mögött biztosan van egy ilyen szándék, de az én szememben ez teljesen felesleges „izmozás”. Az ország érdeke az volna, hogy a politikai ellenfelek között ne vérre menő játszma folyjon, mert azzal gyakorlatilag mind a két fél rosszul jár. Ideje volna, hogy a magyar politika felnőjön a saját feladatához, és tanuljanak meg a felek végre együttműködni.