Elítélték Puzsért a szarkupacozás miatt
|
2017. március 27. 13:01
2017. márc. 27. 13:01
A bíróság meghozta az elsőfokú ítéletet, amivel akár véget is érhet a szarkupacozással indult persorozat. Az utolsó Hajdú kontra Puzsér polgári jogi pernek az volt tárgya, hogy a 2013-ben megjelent Puzsér-írások, amelyekben Hajdú Péter takonygerincűnek, pszichopatának és egyéb másnak van megnevezve, azok sértették a személyiségi jogait, konkrétan kimutatható negatív hatással voltak a showman szakmai megítélésére, sőt, anyagi károkat is okoztak.
Ahogy a velvet.hu írja, a nem jogerős ítélet szerint a másodrendű alperes (Puzsér Róbert) 2013. január 24-én közzétett bejegyzésében megsértette a felperes (Hajdú Péter) becsületéhez fűződő személyiségi jogait.
Minden 2013-ban kezdődött, amikor Puzsér Róbert, aki leginkább a Csillag Születik könyörtelenül őszinte kritikusaként vált ismertté, egy éven át Facebook-posztokban, blogbejegyzésekben, és egyéb cikkeken keresztül sorozta Hajdú Pétert. Főként a Frizbi című műsorát támadta, olyan állításokkal, mint hogy a producer a meghívott vendégeken élősködve igyekszik nézettséget és pénzt szerezni, továbbá olyan jelzőkkel illette, mint szarkupac, takonygerincű, pszichopata, és még a végtelenségig sorolhatnánk.
Hajdú Péter egy ideig némán tűrt, majd hirtelen visszatámadott. Ennek az eredménye lett két polgári és három büntető jogi per.
A három büntető per egyike volt az ominózus szarkupacozás, ami miatt a vádlottat 1 év próbára bocsátásra ítélték. Egy másikban a bíróság megállapította, hogy nem történt bűncselekmény. A harmadik esetben Hajdú Péter a vádelejtéssel élt, ami annyit tesz, hogy nem jelent meg a tárgyaláson.
Maradt két polgári jogi per. Az egyiknek az alábbi, Szélsőközép.com-on olvasható mondat volt az alapja:
Eközben Törökbálinton Hajdú Péter éppen arról ábrándozott, hogy egy nap talán wc-papírrá válhat a miniszterelnök otthonában található trónszék mellett, hogy végre személyesen segíthessen a legnagyobb dolgok elvégzésében annak a kéznek, amely frekvenciákat oszt, s amelynek bizalmas szorítása jótékonyan ellensúlyozza majd alkalmatlanságát mindennemű médiaszereplésre.
Ebben az esetben elmarasztalták Puzsér Róbertet, mivel a bíróság úgy ítélte meg, hogy a fent leírtakat Hajdúnak nem kell elviselnie, ezért 200 ezer forint körüli összeg kártérítést szabtak ki.
Most az utolsó fennmaradt perben is ítélet született. 2017. március 22-én a bíróság kimondta: Puzsér Róbert írásai megsértették Hajdú Péter személyiségi jogait.

Forrás:
velvet.hu