Ellenzék  a második félidő kezdetén

1. Kezdjük azzal a két ténnyel, amelyet mindenki jól ismer, de korántsem biztos, hogy a többség le is vonja belőlük a megfelelő következtetéseket.

Egyetlen ellenzéki párt sem képes sem a listán, sem pedig az egyéni választókerületekben a Fideszt megszorongatni, de még megközelíteni sem. Sem most, sem pedig két év múlva. Viszont a választókorú lakosság soraiban legalább annyian vannak a Fidesszel szembenállók, mint a támogatók. A lakosság egy harmadik harmada pedig kivár, bizonytalan, nem lát versenyképes és valós alternatívát, ezért nehezen is modellezhető, hogy e tábor választási részvételének hogyan alakul majd a nagyságrendje, és végképp megjósolhatatlan, hogy kire/kikre adják majd a szavazatukat.

Mindebből következik az ezerszer felmondott lecke: az ellenzék csak úgy győzhet, ha legalább az egyéni választókerületekben egy, azaz EGY jelölt verseng a Fidesz jelöltjével. Elvileg ugyanez az egység-igény vonatkozna a listaállításra is, bár ez már bonyolultabb és sok részlet aprólékos megvizsgálását igényli. Szintén megannyi érv szól az egységes ellenzéki támogatás jegyében kitermelt miniszterelnök-jelölt mellett is, bár e problémakör is rejteget számos – ma még föl sem vetett –, fontos részletkérdést.

2. Mindezt kilenc éve tudjuk, ám az augusztus 13-án aláírt, közös ellenzéki megállapodás nyomán, mindenképpen új és alapos elemzésre szoruló helyzet keletkezett. Elfogadták az egyetlen jelölt állításának kényszerét, a közös kormányzás perspektíváját, valamint az előválasztási megmérettetések hasznos és használandó eljárását.

Lehetne morfondírozni azon is, hogy miért kellett minderre kilenc évet várni, de most sokkal fontosabb az új helyzet nyomán körvonalazható feladatok minél pontosabb bemérése. Ebben az írásban a leginkább megkerülhetetlen feladatok számba vételére törekszem.

3. Győzni – de hogyan?

Erre a kérdésre a következő pontokban keresem a válaszokat.

 A 106 körzet jelöltjei

Először is, ahány körzet, annyiféle társadalmi, politikai és kulturális realitás, ezért a megfelelő jelölt kitermelése mellett, legalább annyira fontos kérdés lesz az adott körzet legégetőbb problémáinak alapos megismeréséből építkező HELYI PROGRAM megalkotása. Számos olyan település, körzet akad, ahol az adott város, környék ismeretében, a különféle profilú civil szerveződések jártasabbak a pártoknál, ezért az ő – partnerszerűként elismert – együttműködésük nélkülözhetetlen feltétele lehet a választási sikernek. Az sem kizárt, hogy az ellenzéki pártok számos esetben többre jutnának akkor, ha közös jelöltként a legnagyobb tekintélyű civil jelölt mögé állnának be. Ilyen sikerekre mind 2018-ban, mind pedig 2019 őszén bőven láthattunk meggyőző példákat.

Meglehet, olyan esetekben, amikor több jelölt is szóba jöhet, avagy a pártok nem lennének képesek kellő időben megegyezni a közös jelölt személyéről, akkor valóban a legjobb megoldás az előválasztások megtartása lehetne. Az előválasztások jelentőségéről még mindig megoszlik a párteleitek álláspontja. Mindenesetre a tavalyi fővárosi példa eléggé meggyőző eredményt hozott ahhoz, hogy a valós versenyhelyzetek eldöntésének ez lehet a legegyszerűbb és legnagyobb politikai hozadékkal járó megoldása. Nem beszélve arról a mozgósító hatásról, amely a közös ellenzéki választói tábor saját erejének megtapasztalásával járhat.

Kormányképesség és programalkotás

Ez a feladat lényegében ugyanazon folyamat két oldala. Azt az erőt lehet kormányképesnek tekinteni, amelynek széles körben elfogadható és támogatható programja van, s azt képes a választók széles körével megismertetni. Egyelőre egyik ellenzéki párt elképzelései sem tűnnek olyan mértékben kiforrottnak és piacképesnek, hogy bármelyikük is elvárhatná a többiektől a maga elképzeléseinek automatikus elfogadását. A helyzet sokkal inkább emlékeztet az 1989-es állapotokra, mikor a mérvadó ellenzéki pártok képesek voltak az Ellenzéki kerekasztal keretében tisztázni a legfontosabb alapkérdésekhez való viszonyukat. Az ellenzék EGÉSZÉNEK kellene a legfontosabb alapkérdésekben a kötelezően elfogadott minimumig, a kormányzati programként is meghirdethető megoldásokig eljutniuk. Kérdés, hogy miben is. Melyek lennének azok az alapkérdések, amelyekre egy későbbi kormányprogram is épülhetne? Első ránézésre magától értetődő a válasz, hiszen azokban a viszonyokban, amelyekben a Fidesz hosszú évtizede kifejezetten káros változásokat produkált: média, jogállamiság, közpénzek sorsa, szociális biztonság, a legfontosabb alrendszerek kifosztása, nemzetközi presztízsünk elvesztése stb. Sajnos, ez a lista eléggé hosszasan sorolható.

Úgy vélem, egy ilyen programalkotó egyeztetés során, nem ártana nagyon óvatosan, körültekintően és önkorlátozó módon eljárni. Az egyes pártok között bizonyos kérdésekben meglehetősen nagy a távolság. Éppen a választási győzelem elsődlegessége érdekében, nem ártana hátrébb sorolni azokat, amelyekben ma még meglehetősen távoliak az álláspontok, és előtérbe állítani azokat, amelyek egészen bizonyosan a társadalom többsége számára is elsőrendűen fontos ügyek. Ezt előre bocsájtva, vélem úgy, hogy ez idő szerint öt olyan alapvető kérdés van, amelyre az ellenzéki erőknek egészen bizonyosan egységes és programszerű válaszokat kell adniuk – legkésőbb 2021 őszéig:

• Az egészségügy tarthatatlan helyzetére az idei év fejleményei egyébként is milliók figyelmét irányította rá. Milyen lesz, milyen legyen a jövő egészségügyi ellátása? Mi lesz erről az ellenzéknek kormányzati programja?
   
• Hasonlót mondhatunk az oktatás egészéről, amelyet a karantén kényszerei és a digitális megoldások váratlanul berobbant lehetőségei a korábbiakhoz képest, teljesen új fénytörésben mutatnak meg. Itt állunk az új tanév megkezdése előtt és látható, hogy a Fidesz-kormány szinte semmit sem tanult az elmúlt hónapok kényszereiből. Az ellenzék számára éppen emiatt is óriási lehetőségek nyíltak meg arra, hogy a jövő oktatásáról programszerűen gondolkozzon.
   
• Nem vitatható, hogy a hatalmi szerkezetben az elmúlt évtized legnagyobb vesztese az önkormányzatiság lett, ezért az ellenzéknek múlhatatlan feladata körvonalazni a helyreállítást. S csak csöndben jegyeznénk meg, hogy e programponttal nemcsak a bizonytalan választók, de még a Fidesz-hívők között is találhatnának támogatókat.
   
• Valami hasonló kérdés jelentőségében a korrupció ügye, amit még a kormányzati szavazóbázis jelentős része is szégyenfoltnak érez. A morális felháborodás és a szóbeli leleplezések végtelen láncolata HELYETT ki kellene dolgozni a garanciális eljárások, az átláthatóság és a számon kérhetőség mindenki által érthető rendjét. Ennek egyik főpróbája lehetne például az is, ha ősztől kezdve, az ellenzéknek lenne egy alternatív, ezerszer megismétlendő, aprópénzre váltott programja az uniós pénzek következő hét éves időszakra történő felhasználásáról, folyamatos társadalmi ellenőrzéséről. Ennek külpolitikailag is nagy jelentősége lenne, mert az unió egészének közvéleménye előtt lehetne deklarálni a magyar változások komolyságát. Itthon viszont még nagyobb lehetne a szerepe, mert az elmúlt évtizedben a magyar lakosságot hozzászoktatták ahhoz a képtelenséghez, mintha az uniós és hazai költségvetési milliárdok a kormány magántulajdonai lennének. Meg lehetne világosan mutatni, hogy ez a pénz az egész magyar nemzeté és nem egy szűk vállalkozói csoporté.
   
• Végül – ötödik alapkérdésként – úgy vélem, hogy a korábbi, szűk körű, ideologikus viták kalodájából ki lehetne emelni az alanyi jogon járó alapjövedelem kérdéskörét. Meggyőződésem, hogy a koronavírus milliók életét ellehetetlenítő következményei okán, ez az egész vitakérdés a közeljövőben teljesen másféle keretek közötti értelmezést kap, mint korábban. Nálunk sem lesz mindez másként, itt az ősz, a nyakunkon a második hullám kezdete és nem kétséges, hogy százezrek megélhetése válhat tartósan veszélyeztetetté, miközben sorsuk rosszabbra fordulásában nincs semmiféle személyes felelősségük. Kezdve az idegenforgalmi ágazat dolgozóitól, a vendéglátóiparig, a személyi szolgáltató ágazatok egész soráig, a színházaktól a könyves iparig stb. Az eddig követett gazdaságpolitika úgy tett, mintha az ő sorsukat eleve meg tudná oldani a magyar gazdaság sikeres talpra állása. De a legutolsó adatokból világosan kiderülhet, hogy a kormányzati sikerpropagandától a gazdaság nem fog talpra állni. Egyszóval a társadalmi teherviselés és az összjövedelmek újraelosztása akár tetszik, akár nem: milliók sorsát közvetlenül befolyásoló kérdéssé válik, és az ellenzéknek minderről KELL, hogy világos és egységes álláspontja legyen.
   

A kellő színvonalú elképzelések, programok egyeztetéséhez és kihordásához olyan szakosított kerekasztalok működtetésére lesz szükség, amelyekben a pártok támaszkodhatnának a már működő, hónapok/évek óta meglévő szellemi műhelyek munkájára, mint amilyen például a Pénzügykutató keretében évek óta tevékenykedő Andrássy- Hetényi- Szalay és egyéb körök munkája, a V 21-ek eddigi tevékenysége, a még mindig megmaradt néhány független intézet kutatói, a 15 közgazdász eddigi elemzései és még számos más kezdeményezés eddig legfeljebb szűkebb körökben ismert együttműködései.  Továbbá a hazai médiának a még relatíve szabadon marad szegmense, mert az is sorsdöntő kérdés, hogyan értesülhet majd a lakosság az ilyen típusú műhelymunkákról. Illúzió bármely ellenzéki párt részéről azt várni, hogy a végtelenül szűk területre visszaszorult értelmiségi műhelyek bármelyike is magától és szívesen odaállna valamelyikük választási programot író törekvése mellé. Más lenne a helyzet viszont akkor, ha az ellenzéki pártok együttesen lennének képesek a fönti – szakosított – kerekasztalokat működtetni, mert ezekben részt venni már sokkal nagyobb lenne a késztetésük – -köszönhetően az elmúlt évtized értelmiségellenes kormányzati hadjáratainak.

Listaállítás és kormányfő-jelöltség

Egy leendő győzelmi stratégiának ezek is alapvető kérdései lesznek, mégis úgy vélem, mind a két kérdéskör részletes megvitatása ma még elnapolható 2021 őszéig. Részben azért, mert az a. és b. pontokban megfogalmazott feladatok mindenképpen megelőzik ma még a lista, illetőleg a kihívó kormányfő személyének a kérdését. Előbb azt kellene tudni, hogy mit is fog majd a leendő kihívó képviselni. Mi lesz a programja, kik lesznek ennek a támogatói? Arról sem vagyok meggyőződve, hogy feltétlenül egyetlen személyre kell kiélezni ezt a küzdelmet, Orbán Viktor így sem, úgy sem fog vitatkozni.

 Lehet, hogy sokkal szerencsésebb lenne az a megoldás, ha a pártok a felsorolt alapkérdésekhez rendelnének egy-két olyan képviselőt, akik az egyes fontos programpontokat személyükben is képesek a média egészében megjeleníteni. Lehet, hogy nagyobb lenne a közös lista vonzereje akkor, ha egy kormányképes CSAPAT képviselné, akár még az árnyékkormány gyanújával megterhelten is. Lehet, hogy az egyik alapkérdéshez a Momentum, a másikhoz a szocialisták, a harmadikhoz a DK és egy újabbhoz a Jobbik képviselője lenne a leginkább megfelelő személy. Mindez idővel kiforrhatná magát, s nem is lenne baj, ha az ellenzéki együttműködés komolysága ilyen formában is meg tudna jelenni.

4. Új helyzet előtt az ellenzék

Ha az ellenzéki pártok már átlépték a Rubicont és deklarálták a közös fellépés elengedhetetlenül szükséges mivoltát, akkor ideje annak is, hogy alapvetően változtassanak eddigi stratégiáikon. Úgy tűnik, hogy véget ért az az időszak, amikor az ellenzéki politizálás netovábbját az aktuális kormányzati stikli, hazugság, korrupció naponkénti felhánytorgatása jelentette. Erre is szükség volt és még lesz is, de jobb lenne, ha ennek számonkérésére és mindennapos szóvá tételére létrehoznának egy közös/pártközi csoportot, amelyben olyan szereplők lennének, akiket a hazai közvélemény amúgy is ebben a szerepkörben ismert meg: kezdve Hadházy Ákostól Széll Bernadettig, akadnak néhányan, akik már eddig is ebben a témakörben minden nap vásárra vitték a bőrüket.

 A többieknek viszont ott marad a tengersok munka az egyéni választókerületekben, a programok kihordásban, a kerekasztalok megszervezésében, az ország bejárásban, a megfelelő helyi információs és kommunikációs hálózatok megteremtésében stb. A listák kiizzadását viszont jó lenne, ha megtartanák a személyes/pártközi alkuk világában és nem próbálnák meg a közvéleményt ennek megvitatásával szórakoztatni, hiszen ennek a taszító ereje jóval nagyobb, mint a hozadéka.