Ellenzék: kiszámítható nyugdíjat, jobb ellátást és megbecsülést az idősebbeknek!

HírKlikk 2022. február 2. 17:19 2022. feb. 2. 17:19

Az alapvetés, hogy senki sem szűkölködhet, de ezen túlmenően, a valódi, hasznos, közösségi létet is biztosítani kell az idősebbeknek – erről tartottak sajtótájékoztatót az Egységben Magyarországért képviselő-jelöltjei szerda délután, Budapesten.

„2010-ben a kormány megígérte az inflációkövető nyugdíjemelést, de ezt nem tartotta be” – emlékeztetett Schmuck Erzsébet. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az elmúlt tíz évben nemhogy nem részesültek a nyugdíjasok a gazdaság növekedéséből, nemhogy a bérek alakulását nem követték rendesen a nyugdíjak, de még az inflációt sem, hiszen az most is hét százalékos lehet valójában, a nyugdíjakat pedig csak öt százalékkal emelték.

Az LMP társelnöke leszögezte, egy egyszeri 80.000 forintos ajándékosztással és egy jól időzített 13. havi nyugdíjjal nem szabad és nem is lehet komoly szociális problémákat orvosolni vagy épp megvásárolni a nyugdíjasokat. „Mi, az Egységben Magyarországért Márki-Zay Péter vezetésével, egy szolidáris, összetartó, igazságos társadalmat építünk. (…) Az idősek társadalmi megbecsülése nem lehet csak anyagi vagy nyugdíj kérdés: megbecsülés nélkül nincs összetartó társadalom” – húzta alá.

Pest 9. OEVK jelöltje kiemelte, az aktív időskor biztosítása is szerepel kormányváltás után az Egységben Magyarországért programjában. „Biztosítani fogjuk az idősek számára a kulturális és közösségi szolgáltatásokat, valamint az időskori tanuláshoz is széles lehetőséget fogunk biztosítani. A kormányváltást követően, a társadalombiztosítás újjáépítésével gondoskodunk a kiszámítható, stabil nyugdíjakról, az egészség megőrzéséről és a gyógyításról is” – ígérte Schmuck Erzsébet.

Konczer Erik, a DK elnökhelyettese kifejtette, nemcsak meg akarják őrizni a 13. havi nyugdíjat a kormányváltás után, hanem további intézkedéseket is hoznának a nyugdíjasok érdekében.

„Biztosítani kell a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségét, olyan nyugdíjkorrekciós programot kell bevezetni, ami az alacsonyabb nyugdíjú személyeknél meggátolja az elszegényedést, és a svájci indexálás visszavezetésével biztosítani kell újra, hogy a nyugdíjasok a gazdasági növekedésből részesüljenek!” – tette hozzá a Komárom 1-es választókerületében induló ellenzéki képviselőjelölt.

Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke bejelentette, az idős-ellátásnak négy pillére lesz, az otthonápolás, az időskori biztonság, az új érdekképviseleti rendszer kialakítása és a digitalizáció.

Elmondta, az ellenzéki pártok vállalták, hogy az otthonápolást munkaviszonyként fogják elismerni és díját a minimálbér szintjére emelik, emellett növelni fogják a bentlakásos idősotthonok férőhelyeit, bővítik a házi segítségnyújtás szolgáltatásait, valamint a falugondnoki és a tanyagondnoki szolgáltatásokat.

Heves 3. OEVK jelöltje aláhúzta, szeretnének új nyugdíjas érdekképviseleti rendszert kialakítani a mostani helyett. „Valóságos civil szervezeteket fogunk asztalhoz ültetni, semmi olyan döntést nem fog meghozni a Márki-Zay Péter vezette új kormány, amely ne kérte volna ki az idősek véleményét, és azoknak a szervezeteknek a véleményét, amelyek valóságos tagsággal rendelkeznek” – mondta.

Az MSZP-s politikus az idősek digitális tudását bővítő programokat is ígért kormányváltás esetére, jelezve, hogy a digitális tudás a családtagokkal való kapcsolattartás, az internetes online rendelések és a mindennapi élet intézésének is fontos eszköze.