"Ennyi erővel néhány akadémikus unokáját is ellophatták volna"

HírKlikk 2019. február 17. 12:12 2019. feb. 17. 12:12

– Egy hatalmi játék és zsarolás része lett a Magyar Tudományos Akadémia. Ennyi erővel mással is megzsarolhatták volna az Akadémiát, például néhány akadémikus unokáját is ellophatták volna. Egyszerűen zsarolás, amit Palkovics miniszter csinál – mondta Pálinkás József a felvidéki Pátria Rádió Szombat délután című műsorában Veiszer Alinda vendégeként.

– Palkovicsnak az az ambíciója, hogy ő az a nagy ember, aki a magyar kutatást felvirágoztatta. Ez ezen a módon nem fog menni – mondta, hozzátéve: örülne neki, ha sikerülne, de úgy nem lehet, ha fenyegetjük a kutatókat és a legjobbak elmennek. Konkrétan elment már három külföldről hazatért kutató és valószínűleg nem is fog visszatérni. Egy ilyen intézményhálózat nyolc hónap–másfél év bizonytalanságot nem bír ki – szemlézte Pálinkás rádiónyilatkozatát a Magyar Hang.

– Csalódott vagyok az egész magyar értelmiségben, hogy fél kiállni, hogy teljesítse értelmiségi feladatát, azaz megmondja, hogy miről mit gondol, kertelés nélkül – fogalmazott.

Pálinkás szerint „a Fidesz nem arra használja a kapott óriási felhatalmazást és felelősséget, hogy egységesebbé tegye és összefogja a nemzetet, hanem nagyon sokszor megosztásra és a szembenállás fokozására”.

„Az, hogy kezd kialakulni egy kritika nélküliség, értelmiségiként rémülettel szemlélem. Elhiszem, hogy senki sem szereti a kritikát, de én mindig igyekeztem magam olyanokkal körbevenni, akik ha hülyeséget akarok csinálni, megmondják a szemembe” – fogalmazott.

„Akik igyekeznek a liberális szót szitokszóvá tenni, jó lenne, ha itt lennének, ahol beszélgetünk, ahol Eötvös Józsefnek és Lorándnak a képe van a falon. Ők liberálisnak számítottak, én magam pedig liberális-konzervatívnak tartom. Konzervatív nézeteket vallok, de én nem kívánom másra rákényszeríteni a nézeteimet, ízlésemet. Az érdeklődést, lelkesedést csak a szabadság tudja felszabadítani az emberekben” – mondta Pálinkás József.

Pálinkás József 2001 és 2002 között fideszes oktatási miniszter, 2008 és 2014 között az MTA elnöke, 2015-től tavalyig pedig a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vezetője volt. Pálinkás 2008-ban, amikor az Akadémia elnöke lett, kilépett a Fideszből.

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.

Forrás: Magyar Hang