Esett a BUX, de milliárdok forogtak a tőzsdén – így zárta a hetet Budapest
Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 147 747,91 ponton zárt, 1,94 százalékkal alacsonyabban, mint az előző héten.
A heti forgalom 129,5 milliárd forint volt az előző héti 107,9 milliárd forint után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek.
Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában kiemelte: a Mol bejelentette, hogy a magyar állam szavazati aránya a társaságban 0 százalékról 15,24 százalékra ugrott, az állam kezében lévő szavazatok száma 8-ról 124 920 950-re nőtt. A háttérben a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) augusztus 31-i megszűnése áll, emiatt az alapítványoknál lévő Mol-részvények egy része visszakerült az államhoz.
Újabb jóváhagyást kapott a Mol a NIS-tárgyalások (Naftna Industrija Srbije a.d.) folytatására. Az Egyesült Államok pénzügyminisztériumának Külföldi Eszközöket Ellenőrző Hivatala szeptember 30-ig hosszabbította meg az engedélyt. Az Egyesült Államok tavaly októberben vezetett be szankciókat a NIS ellen az orosz többségi tulajdon miatt. A Mol csoport idén januárban közölte, hogy megállapodott az orosz Gazpromnyefttel egy kötelező érvényű keretmegállapodás fő feltételeiről, amelynek értelmében megvásárolná a NIS 56,15 százalékos részesedését.

Az Equilor jelezte azt is, hogy a magyar állam kezébe került a Richter részvényeinek 10 százaléka, a részvények a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány tulajdonában voltak.
Az OTP-vel kapcsolatban azt emelték ki: új céláremelés érkezett a héten a bankpapírra, a Romer Capital 54 ezer forintról 58 ezer forintra emelte a célárfolyamát, az ajánlás változatlanul vétel.
A hét eseményei kapcsán az Equilor kitért arra, hogy hétfőn a 4iG közölte: az első fél évben 409,4 milliárd forintos konszolidált nettó árbevételt ért el, ami 16,7 százalékos éves bővülés az előző év azonos időszakához képest, és amelynek legnagyobb részét az űr- és védelmi ipari szegmensben végrehajtott felvásárlásokból származó növekedés adta. Szerdán arról számolt be, hogy megállapodást kötött a SpaceX-szel a Starlink Mobile kereskedelmi szolgáltatás bevezetéséről, magyarországi és nyugat-balkáni földi mobilhálózatainak kiegészítésére. Csütörtök esti bejelentésük szerint viszont a Scope Ratings felülvizsgálat alá helyezte a 4iG adósságminősítését, lehetséges leminősítés kilátásba helyezésével, miután a magyar kormány nemrég bejelentette, hogy felülvizsgálja a 4iG-csoporttal fennálló szerződéses, finanszírozási és tulajdonosi kapcsolatokat.
A részvény árfolyama 1632 forintról 1640 forintra nőtt a héten, miközben csak csütörtökön több mint 10 százalékot erősödött, pénteken pedig majdnem ennyit gyengült.
A heti összefoglalóban felidézték azt is, hogy az AutoWallis megállapodott a Zeekr ausztriai és lengyelországi forgalmazásáról. Ausztriában a cégcsoport önállóan, míg Lengyelországban portugál partnerével, a Salvador Caetano Csoporttal közösen látja el a nagykereskedelmi képviseletet. A piaci bevezetés mindkét országban 2026 utolsó negyedévében várható, hat modellel.
Az AutoWallis papírjai pénteken 133 forinton, míg egy hete 135,5 forinton fejezték be a kereskedést.
A héten a Magyar Telekom részvényei 4,79 százalékkal erősödtek, pénteken a papír 2624 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 4,9 milliárd forintot.
A Richter árfolyama a héten 4,11 százalékkal esett, pénteki záróára 12 820 forint volt, heti forgalma több 18,2 milliárd forint volt.
Az OTP ára 2,30 százalékkal csökkent a héten, a részvény 44 940 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, forgalma a héten 79,6 milliárd forintot tett ki.
A Mol 1,94 százalékkal gyengült, a papír pénteken 4952 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma meghaladta a 23,2 milliárd forintot.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1,29 százalékkal csökkent, a hetet 9444,50 ponton zárta.