Nem minden lett drágább: kiderült, melyik gyümölcs ára zuhant, és miért fizetünk többet a zöldségekért
Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
Az AKI Piaci Árinformációs Rendszerének adatai szerint a főváros nagybani piacán a görögdinnye fajtától függően 2,2-11,4 százalékkal drágult egy év alatt, a kilogrammonkénti árak 235 és 270 forint között voltak.
A sárgadinnye kilogrammonként 300-350 forintba került, tavalyhoz képest 22-25 százalékkal lett olcsóbb. A piros csemegeszőlő ára 10 százalékkal 675 forintra, az őszibaracké 40-45 százalékkal 800-825 forintra csökkent, a vilmoskörtéé 5 százalékkal 785 forintra emelkedett.
A zöldségek közül a paprikafélék ára vegyesen alakult, 10 százaléknál nagyobb árcsökkenést és 40 százalékot közelítő drágulást is mértek éves alapon, az árak fajtától függően 350 és 1300 forint között mozogtak.
A kígyóuborka 16 százalékkal 700 forintra, a sárgarépa 20 százalékkal 300 forintra drágult, a nem jelölt burgonya ára viszont csaknem 5 százalékkal csökkent tavaly óta, egy kilogramm az előző héten a nagybani piacon 200 forintba került - olvasható a közleményben.
