Év végi mérlegek

Az inflációról

Nem kétséges, hogy 2023-ról elsősorban a kiugróan magas infláció lesz majd a kollektív emlékezet elsőszámú, említésre méltó fejleménye. Decemberben ugyan a kormányzati hencegés megpróbálta a várva várt – és jóideje már előre beharangozott – egyszámjegyű áremelkedést páratlan gazdaságpolitikai sikerként ünnepelni, de a mesterséges médiazaj sem nyomhatta el, hogy a magyar lakosság aranytalanul nagy többségének ebben az évben sok éve nem tapasztalt jövedelem-vesztéssel kellett szembesülnie. A példátlan jövedelem-vesztés szociális következményeivel leginkább majd a közeljövőben kell megbirkóznunk. 

Az egyszámjegyűvé zsugorodott infláció is további jövedelem-vesztést jelez, még ha a korábbaikhoz képest kisebb arányút is. A kérdésben megszólaló, nem kormányközeli közgazdászok egyáltalán nem osztják azt a kormányzati optimizmust, mintha e nyomasztó jelenség átkerülhetett volna a „megoldott feladatok” listájára.

Az év végi sajtóban két kitűnő elemzés is részletekbe menően mutatta ki azt, hogy a hazai népesség eme inflációs években sokezer milliárdos veszteséget szenvedett el, elsősorban a folyószámláikon tartott összegeik révén. Lásd: Várhegyi Éva: Az infláció megeszi a pénzünket. ÉS. dec. 21. 5.o., valamint a Magyar Narancs ünnepi duplaszámában megjelent Karagich István-interjú: Pusztító, fergeteges vihar közeleg. MaNcs. dec. 21. 10-12.o.

További olvasnivalók minderről itt, itt, itt és itt. 

A háborúról

A háború vészes hírei – a többség meglepetésére – ezt az évet is végig uralni tudták. Ma már senki sem emlékszik arra, hogy 2022 kora tavaszán egyszerűen elképzelhetetlennek tűnt még az is, hogy akár ősszel is folyhassanak a hadműveletek. Ehhez képest pillanatokon belül megélhetjük az orosz agresszió megindításának második évfordulóját is. Nem állítanánk, hogy a magyar lakosság jelentősebb tömegei bármiféle közvetlen formákban is találkozhatnának a szomszédunkban zajló öldöklések mindennapos jeleivel. Az esti híradókban persze igen, de ezeknek a szörnyűségeknek nem szokott annál nagyobb hatása lenni, mint a távolabbi tájakról érkező rémes jeleneteknek. Ráadásul október 7. után megoszlik a köz figyelme a Szentföldi hírekkel, amiknek semmivel sincsen kisebb elrettentő hatása, mint a szomszédságban zajló harcoknak.

Az ám… háború… vagy – mi is? A miniszterelnök december 21-i, páratlan médiafigyelemmel kísért, rendkívüli sajtótájékoztatóján még azt is megtudhattuk, hogy szerinte ez nem is háború…Pontosabban mondva, az újságírói kérdésekre válaszolva belezavarodott az e tárgykörben felmutatott pávatáncának a koreográfiájába. Attól függ, hogy hol és kivel beszélünk – ettől függően nevezhetjük háborúnak, vagy annak, aminek Oroszországban szeretik nevezni – próbálta menteni a menthetőt. Ritka pillanatoknak lehettünk tanúi, mert a nyilvánosság előtti akaratlan színvallás kikényszerítette a kormányfőből a háború kapcsán szünet nélkül képviselt hivatalos magyar álláspont védhetetlen és elfogadható érvekkel meg nem magyarázható mivoltát. Mindez fölöttébb kínos volt, mert az általa hangoztatott, kényszeres és nehezen tagadható oroszpárti magatartás az elmúlt két évben óriási és egyértelműen negatív hatást gyakorolt az egész magyar külpolitika megítélésére. Világosan körvonalazható ez a negatívum akkor, ha az elmúlt év Brüsszellel kapcsolatos viszonyrendszerét is figyelembe vesszük.

További olvasnivalók minderről itt, itt, itt és itt. 

Brüsszel… Brüsszel… 

…hallhatjuk az összes rádióadóban, láthatjuk a legkülönbözőbb tévéműsorok reklámszüneteiben. Az utcára kimerészkedve óriásplakátokról bámul ránk Brüsszel megjelenítője, az Európai Bizottság elnöke, s az őt befolyásoló Soros-származék, akik azt szeretnék, hogy úgy táncoljunk, ahogyan ők fütyülnek. (Tényleg, ki hallotta már, hogyan fütyülhet Ursula von der Leyen? Tud-e fütyülni egyáltalán?) Nos a december végi brüsszeli csúcson minden korábbinál érzékletesebb képeket kaphattunk e fütty és a hozzá tartozó táncjelenet bonyodalmairól. Orbán Viktor előre megmondta – és a parlamenttel el is fogadtatta –, hogy Ukrajna csatlakozási ügyében vétózni fog, és még pávatáncra sem lesz hajlandó. Aztán pedig – történhetett némi üzemzavar az előzetesen hangoztatott tervekhez képest – nem tudott vétózni. Vagy nem akart, vagy… nem hagyták, mert olyan helyzetet teremtettek a számára, hogy ne is tudjon. 

A hazai kormánymédia mindebből hatalmas erőfeszítésekkel próbálta összekovácsolni a hősies ellenállás képét. A másik alapvető kérdésben Orbán tényleg vétózott, igaz, legfeljebb csak ideiglenes érvénnyel. E két ügyet a részletek iránt kevéssé fogékony hazai közönség számára igazán nem volt nehéz összezavarni, így a magyar közvélemény nagyobb része most sem tudhatja igazán, hogy valójában mi is történt. A lényeg, hogy megkaphattuk azt a pénzt, ami már évek óta jár nekünk, Orbán Viktor ezúttal is hősiesen küzdött, és Ukrajna ügyében most sem adta be a derekát – minderről maga a kormányfő is páratlan médiaaktivitás jegyében győzködi az ország őrá hallgató hányadát. Gyanítjuk, hogy híveinek töretlen méretű tábora ezúttal is kétségektől mentesen fogadja el a sikeres hőstörténetet. Miközben máig sem világos, hogy mikor, mennyi pénz érkezhet, és – az előzetesen többször is közölt – feltételek közül mi az, amit a magyar kormány úgy teljesített, hogy azt Brüsszelben is kipipálhatónak tartják. 

A részletekről ezúttal szokatlanul bőséges forrásmennyiséget adunk, mert még a legfelkészültebb hazai médiaműhelyeknek sem volt könnyű tisztázni a történteket: 

További olvasnivalók minderről itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt. 

Arccal a kampány felé, de főleg hangerővel…

A kormányfő szeptember óta minden lehetséges megszólalásakor hangoztatja, hogy a kormány és a Fidesz számára a legfontosabb belpolitikai feladat és kihívás a jövő júniusi uniós választások minél nagyobb arányban történő megnyerése. S ez az a pont, ahol Orbán Viktor, a kormány és a Fidesz minden lényeges lépése, döntése értelmezhető, s magyarázatul szolgálhat akár a decemberben meghozott intézkedésekre is. Ezért kellett sebtében újra szabályozni az önkormányzati választások néhány részletét – látszólag a Mi hazánk ötletére.

Ezért kellett meglepő gyorsasággal felállítani egy soha nem volt hivatalt a magyar szuverenitás megvédése érdekében, amiért még az alaptörvényt is érdemes volt módosíttatni, tizenkettedszer is. (Ennek tükrében utólag nagyon is érthető funkciót kap az a fajta rágalomhadjárat, amit az ellenzék egésze ellen hónapok óta folytattak, az ú.n. „dollárbaloldallal” szembeni kampány keretében.)

További olvasnivalók minderről itt, itt, itt, itt, itt és itt. 

Ezért kell megint átalakítani a kormányzati szerkezetet, amelyben az a Nagy Márton lesz a kulcsfigura, aki elsőszámú képviselője a – bármi áron – pozitív növekedési ígéreteknek0

További olvasnivalók minderről itt, itt és itt.

Ezért kell váratlan és fölöttébb vitatható külügyi kapcsolatok után kapkodni. És egyáltalán, az idei év zavarba ejtő külpolitikai lépései mögött is a legtöbbször ezt, a júniusi uniós választásokra tekintő – szempontot kell látnunk:

További olvasnivalók minderről itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt. 

S egy rövid utószó

Mindezekről a következő hónapokban még az eddigieknél is sokkal részletesebb képet kapunk majd. Nehéz elképzelni, hogy a júniusi választások előtt képes lenne megváltozni az a fajta alapvető közéleti/politikai szerkezet, amelynek a virágba borulását hónapok óta „élvezhetjük”. S mint e fönti összegzőből is kiderülhetett, a mögöttünk hagyott decemberben reggeltől estig tartó média-üzemmódban öntik ránk a kampányüzeneteket. Még akkor is, ha első hallásra/látásra nem is sejtjük, hogy az adott ügy/botrány már nagyon is szerves része a választások előtt megszokott hisztériáknak.

Egyszer majd ezen is túl leszünk, ez is elmúlik. Az sem elképzelhetetlen, hogy évtizednyi távolságból visszatekintve, 2033-ban csak arra fognak az utódjaink emlékezni: a 2023-as esztendő volt, amikor megtörténhetett a CSODA: két magyar születésű/származású, tudós honfitársunk is Nobel-díjat érdemelt ki. Így legyen.

További olvasnivalók minderről itt, itt és itt.